A DVSC most sem bírta a hajrát

Az agárdi „üzemből” kikerülő fiatalemberek a Loki bajnoki címeinek évében – egy kivétellel – előszeretettel nyújtottak segítő kezet a debrecenieknek, általában a létező legegyszerűbb, mégis legkiszámíthatatlanabb, legváratlanabb módon: az adott idény hajrájában vagy ahhoz közeledve legyőzték a piros-fehérek első számú (olykor egyetlen) riválisát. Mintha megtisztították volna a Nagyerdei körutat a DVSC városi aranybevonulásai előtt, 2005-ben az FTC, 2006-ban az Újpest reményeit porlasztották szét. Egy év múlva, 2007-ben elmaradt a „jószolgálat”, igaz, a Miroslav Beránek vezette társaságnak nem is volt szüksége a támogatásra, izgalommentes végjáték után nyolcpontos előnnyel végzett az élen a csak nevében és múltjában vasutas klub.

Persze a kapcsolatok zöméhez hasonlóan ez sem „tökéletes”: tavaly speciel kétszer maga alá gyűrte az MTK a Lokit, egyúttal „bekérte” a Hungária körútra a bajnoki serleget, ami az idén visszakerülhet az Oláh Gábor utcába, többek között azért is, mert a fővárosiak (talán hagyománytiszteletből) az idén is keresztbe tettek a hajdúságiak riválisának – az Újpestnek.

Habár péntek estig arra is mutatkozott némi esély, hogy a trófea virtuális visszaköltöztetésére már vasárnap sor kerül, az Újpest ZTE elleni 2–1es győzelme következtében a debreceni remények a lilákkal szembeni ötpontos távolságtartásban kimerültek – amihez azért (feltételeztük előzetesen) az MTK-nak is lehet néhány szava.

Volt.

A címvédőt a legkevésbé sem érdekelte a hangulat, a szezonbeli nézőcsúcs, az első félidőben több helyzetet is kidolgozott (Vukasin Polekszics testén azonban nem tudták átgyötörni a labdát a kék-fehérek), azaz érvényesült Garami József szakmai igazgató mérkőzés előtti szentenciája. „Jelenlegi helyzetünkben nincs okunk idegesen futballozni Debrecenben” – utalt a szakvezető majd’ félcsapatnyi, ellenkező esetben, vagyis egészségesen vélhetően a kezdőben helyet kapó hiányzójára. A Hungária körútiak a kapkodás minimális jele nélkül járatták a labdát az első negyvenöt percben önmagukat kereső hazaiak között, ergo Rudolf Gergely balsejtelme beigazolódni látszott, igaz, a vendégek ambiciózus játékához szükség volt a DVSC-re is, amely a magyar gárdák zömétől eltérően ténylegesen a nyílt foci híve: a Loki ment előre, a labdavesztések után viszont az MTK percei jöttek. Márpedig Agárdon a gurigázás tudományát a jelek szerint kódolták az akadémistákba.

Domonyai Lászlónak, a fővárosiak klubigazgatójának nem véletlenül dagadt a melle a szünetben.

Az ötvennyolcadik percben viszont már nem volt mosolygós kedvében: nem is Leandro tökéletesen kivitelezett lövése, sokkal inkább Mladen Lambulics átlátszó, felesleges szabálytalansága miatt ráncolódott a homloka. Aztán kisimult: a gól nem szegte kedvét az MTK-nak, amely a kapuja elé szorította a DVSC-t, s habár szerencsés körülmények között, de véletlenül sem érdemtelen gólt szerzett. Akárcsak a játék ritmusát továbbra sem találó Loki, amelyet – nem először ebben az idényben – a csereként beálló Dombi Tibor húzott ki a pácból. De csak egy ideig, hiszen a vendégek az utolsó pillanatban pontot mentettek.

Az MTK ezúttal a Lokival is kibabrált – egyben izgalmasabbá tette az utolsó két fordulót. Igaz, ha a DVSC győz pénteken Diósgyőrben (vagy az utolsó fordulóban a Paks ellen), több győzelme miatt mindenképpen bajnok.

„Igaza lett Rudolf Gergelynek, de tulajdonképpen nekem is – a meccs előtt én is azt nyilatkoztam, hogy az MTK kétarcú, kiszámíthatatlan csapat, sohasem lehet tudni, hogy milyen napja lesz: az egyiken összeszedetten, pontosan futballozik, a másikon viszont olykor semmi sem sikerül neki – mondta a bajnokságban harmadik gólját szerző Loki-védő, Mészáros Norbert. – Talán mi is idegesebbek voltunk, mint a korábbi mérkőzéseken, alighanem kicsit nyomasztotta a társaságot, hogy az Újpest győzött pénteken, így nekünk is nyernünk kellett. De kár már rágódni rajta, pénteken Diósgyőrben meg kell szereznünk a három pontot. Akkor már az sem fog zavarni, hogy a Győr és az MTK ellen is az utolsó másodpercekben csúszott ki a kezünkből a győzelem.”