Jár az életműdíj

„Tudom, hogy Maldini búcsúztatása a San Siróban nem sikerült a legjobban, ezért szeretném kijelenteni: az elmúlt huszonöt évben Paolo volt a világfutball legfontosabb játékosa. Neki ajánlom a Bajnokok Ligája-győzelmet, egyúttal üzenem, ha meggondolná magát a visszavonulást illetően, a Barcelona kapui nyitva állnak előtte!”

Nem akárki, és nem akármilyen pillanatban mondta a fentieket: a katalán gárdával szerdán Európa csúcsára jutó Josep Guardiola vezetőedző a római döntőt követően, a világ figyelmének középpontjában érezte úgy, hogy fel kell szólalnia Maldini mellett.

Vagy azt is írhatnánk, Maldini – védelmében. A Fiorentina otthonában vasárnap pályafutása utolsó tétmérkőzésén fellépő védőt ugyanis a szurkolók egy része méltatlanul bántalmazta a múlt heti, San Siróban lejátszott búcsúmeccsén, és a kínos eset az elmúlt napokban szinte nagyobb teret kapott a közbeszédben, mint a veterán hátvéd visszavonulása. Maga Maldini is szót kért, bírálva a klubot, amiért nem állt ki mellette, nem ítélte el azt a tábort, amely a szép ünnepnek szánt eseményen sértő transzparenseket lobogtatott, és szemtelen módon a korábbi csapatkapitányt, Franco Baresit éltette.

„A meccs utáni pohárköszöntőnél odajött hozzám Franco, és bocsánatot kért. Mondtam neki, ne izgassa magát, és felidéztem a régi tanácsát: »Te csak haladj egyenesen, emelt fővel, ne keveredj zavaros viszonyokba« – elevenítette fel a Roma elleni bajnoki (2–3) után lezajlott találkozást Maldini, aki beszélt a szurkolói sérelmek előzményeiről is. – Két esetre emlékszem. Az első kétezer-ötben történt, az Isztambulban elveszített BL-finálé után, amikor a repülőtéren drukkerek tüntettek, és követelték, hogy kérjünk bocsánatot. Gondoltam magamban: én, aki egész életemet a futballnak szenteltem, kérjek bocsánatot egy húszéves gyerektől? És miért? Azért, mert elbuktunk egy furcsa döntőt, amelyen egyszerűen jobbak voltunk az ellenfélnél? A másik történet két évvel későbbi, a monte-carlói Szuperkupa-mérkőzéssel kezdődött, és utána hónapokig tartott: az ultrák elhatározták, hogy nem szurkolnak, ezért a találkozóinkat szürreális hangulatban játszottuk, én pedig egy interjúban csapatkapitányként felróttam nekik ezt a viselkedést.”

Utólag még szerencsésnek is tekinthető, hogy nem a múlt hét végi összecsapás jelentette az utolsó mozzanatot Maldini pályafutásában, hiszen így egyrészt alkalom nyílik a csorba kiköszörülésére (már amennyire ez lehetséges), másrészt teljesült a hátvéd vágya, hiszen igazi tétmeccsen köszön el a labdarúgástól. Ha ugyanis a Fiorentina két góllal legyőzi a Milant, megelőzi a táblázaton, vagyis a piros-feketéknek be kellene érniük a BL-selejtezős negyedik hellyel.

A Milan szerényebb eredményeket hozó idényét és a búcsúzás keserű mellékzöngéit elnézve néhányan felvetették, Maldini jobban tette volna, ha tavaly, a pályafutása első klubvilágbajnoki címét hozó szezon végén akasztja szögre a cipőjét. Pedig a védő egyik legfőbb erénye éppen az (volt), hogy sohasem rideg számításból, száraz mérlegelés után hozta meg döntéseit, sokkal inkább hajtotta a szenvedély és a futball iránti alázat. Másokkal ellentétben nem hagyta abba 33-34 évesen, mondván, keresett már elég pénzt, hanem volt bátorsága követni a régebben még magától értetődő irányelvet: játszani, amíg a lába bírja. Nem zavarta az sem, hogy legutolsó szezonjában a BL helyett csak az UEFA-kupában indulhatott a Milan, sőt még örült is neki, hogy le­hetősége lesz elérni a gyűjteményéből szinte egyedüliként hiányzó klubsikert.

Tudjuk, végül nem sikerült a pótlás, ahogyan a nemzeti együttessel, illetve egyénileg elnyert érmek és díjak tekintetében is mutatkozik némi hiány: hiába fejezi be a pályáját Olaszország válogatottsági csúcstartójaként (126 mérkőzés), a felnőttcsapattal nem nyert tornát, és a legfőbb egyéni elismerést, az Aranylabdát sem vehette át egyszer sem. Hogy miért? Valószínűleg azért, mert a közelmúlt gyorsan felragyogó, de hamar kihunyó csillagaival szemben Maldini huszonöt éven át gyakorlatilag folyamatosan kiegyensúlyozott és magas szintű teljesítményt nyújtott – kilengésektől mentesen.