A "Fáraók" visszaülnének az őket megillető trónra

Tény, ami tény: az egyiptomi labdarúgó-válogatott jelenleg kontinense legjobbja. A "Fáraók" 2006-os Afrikai Nemzetek Kupáján hazai pályán kivívott győzelmüket két évvel később Ghánában megvédték, ezért is léphetnek most pályára a dél-afrikai konföderációs versengésen.

Az elképesztően gazdag történelemmel bíró országban a múlt század elején az angolok (Ki más?!) terjesztették el ezt a sportágat, akik éppen “ideiglenesen állomásoztak” Egyiptomban, némi protektorátus keretében. Az első hivatalos labdarúgó-versengést, a Husszein szultán-kupát a fentieknek megfelelően az angol hadsereg csapata nyerte meg, majd címét a következő három esztendőben is megtartotta. 1921-ben már a Zamalek lett a győztes, majd az ország függetlenné válása után útjára indították az országos kupasorozatot, amelyet elsőként szintén a Zamalek vihetett haza.

Időközben az első alkalommal 1920-ban, Belgium ellen összetrombitált válogatott is elkezdte bontogatni szárnyait, bár ettől igazán eltekintettünk volna mi, magyarok, lévén az “egyiptomi csapás” fedőnevű hadműveletben az 1924-es olimpiáról hazaküldték a magyar válogatottat (0–3, részünkről). Egyébként a “Fáraók” tíz alkalommal jártak ötkarikás játékokon, kétszer egészen a negyedik helyig jutottak.

Az első, 1930-as világbajnokságon még nem indultak, a másodikon viszont már első afrikai gárdaként részt vettek, bár az első körben a magyar válogatott bosszút állt rajtuk, egy 4–1-es győzelemmel. A biztató kezdetek után viszont a nemzeti tizenegy vagy visszalépett a selejtezőktől, vagy sikertelenül vette azokat, hiszen egészen 1990-ig nem léphettek pályára világbajnokságon. Kiváló csapattal rendelkeztek akkoriban az egyiptomiak és olyan afrikai klasszisokkal, mint Hani Ramzi, Ibrahim és Hosszam Hasszán vagy Magdi Abdelgáni.

Első olaszországi mérkőzésükön hatalmas meglepetésre 1–1-re végeztek az akkor kontinensbajnok hollandokkal (néhány meg nem adott büntetőt számon kérhetnek a spanyol játékvezetőn, Emilio Soriano Aladren), majd 0–0-t játszottak a fénykorukat élő, igen összeszedett írekkel. Az utolsó mérkőzésen viszont 1–0-ra kikaptak az angoloktól, így elbúcsúzhattak a továbbjutástól. Pedig igen érdekes lett volna, ha kiegyenlítenek, mert akkor három hárompontos – mind 2–2-es gólkülönbséggel–, egymás ellen döntetlenre végző válogatott nézett volna egymással farkasszemet a tabellán (egyébként ilyenkor sorsolás dönt).

Ezzel véget is ért hosszú időre az egyiptomiak vb-villogása, kontinensükön viszont kárpótolták némileg magukat. Az Afrika-bajnokságokon ugyanis hagyományosan jól szerepelnek: az első két kiírást rögtön meg is nyerték 1957-ben és 1959-ben, a következő két évben ezüst-, majd bronzérmet érdemeltek ki. Később némileg háttérbe szorultak, egészen 1986-ig, amikor is ismét arannyal térhettek haza a kontinensbajnokságról. 1998-ban megismételték tettüket (emígyen szerepelhettek az 1999-es Konföderációs Kupán), és hogy szép szimmetrikusan zárják a sort, a 2006-os és a 2008-as versengést is győztesként zárták.

Az egyiptomi futballról beszélve nem mehetünk el szó nélkül a patinás klubok mellett: a már említett Zamalek és az al-Ahli afrikai legendává nőtte ki magát történelme során, tulajdonképpen e két csapat a helyi bajnokság Celticje és Rangerse, amely többnyire egymás belharcává változtatja a bajnokságot és az Egyiptomi Kupát. Természtesen a magyar szakemberek az egyiptomi futball “ütőerén is rajta tartották ujjukat” a közel- s régmúltban: 1959 és 1961 között Titkos Pál, 1979-ben Bundzsák Dezső volt szövetségi kapitányuk, Puskás Ferenc pedig 1979 és 1982 között az al-Maszrit vezette; ugyanennél a klubnál évtizedek múltán Bicskei Bertalan is munkát vállalt. Az al-Ahli kispadján honfitársaink közül megfordult Kalocsay Géza és a hat bajnoki címmel hazatérő Hidegkuti Nándor is.

A jelenlegi szövetségi kapitány, Hasszan Sehata nincs könnyű helyzetben, hiszen két ANK-győzelem ide vagy oda, ha nem jut ki a világbajnokságra, veheti kalapját. A mindig fanatikus egyiptomi fanok ráadásul azt sem viselnék el könnyedén, ha a Konföderációs Kupán leszerepelnének kedvenceik, és bizony egyáltalán nem ők a nekik jutó (várhatóan csak) három mérkőzés esélyesei, hiszen az Egyesült Államokkal, Spanyolországgal és Brazíliával kerültek egy csoportba.

Sehata egy kiegyensúlyozott, ideális átlagéletkorú, harcos csapatot épített fel, amely több alkalommal is megkóstolhatta a siker ízét, és többen már a 2003-as U21-es ANK-győztes és vb-résztvevő gárdában is egymás oldalán futballoztak. Az sem hátrány, hogy az al-Ahli éppen Afrika topklubja, és a válogatottnak olyan Európában profiskodó csillagai vannak, mint a Mohamed Zidan, Mido, Amr Zaki-trió, valamint olyan afrikai klasszisok erősítik, mint Mohamed Abutrika, Ahmed Hasszán, Vael Gomaa vagy Mohamed Barakat.

“The Pharaoh sails to Orion” – azaz a Fáraó elhajózik a maga kis mennyországába, énekli éppen a sorok írása közben a Nightwish. S milyen igaz: ha a „Fáraók” sikerrel vennék a Konföderációs Kupát és a világbajnoki selejtezőket, akkor ők is meglelnék a maguk kis mennyországát…