Csontreccsentő meccsek

Nosztalgiáztunk.

Eleinte nem volt hozzá sok kedvünk.

A délelőtti DVSC-TEVA–Timisoara párbaj tudniillik valamelyest az RTL Klub közvetítős korszakához kötődő élményeinket is alulmúlta (a jogokat 2004 tavasza és 2006 júniusa között birtokló kereskedelmi óriásba három évvel ezelőtt szorult annyi becsület, hogy a magyar bajnokikat délidőben tűzte műsorra – és nem reggel fél tízkor), szóval a „kellemes” múltidézést inkább felejtsék el. Ebben az időpontban legfeljebb edzeni érdemes, ha viszont mérkőzésre adják a fejüket a felek, abból aligha kerekedik mívesebb előadás, mint a DEAC pályáján Debrecenben: fülledt meleg, plusz langyos eső, gőz, pára – hervasztó meccsmiliő.

Az eredményről, a produkcióról nem is beszélve: a Timisoara 4–0-val söpörte be az első partit, a magyar arany- és a román ezüstérmes ugyanis előzőleg paktumot kötött: a keretek létszámára tekintettel tulajdonképpen két mérkőzésen is összemérhetné erejét a két, Bajnokok Ligája-selejtezőben induló csapat.

Egy rossz ütemű belépő ugyanakkor könnyedén átírhatja a forgatókönyvet. A nap első összecsapásán Gueye Mansour térde két hazai védő lábfejével is találkozott, a „koccanások” nyomán a támadó lábára utóbb gipsz került: a vélelmezett porc- és szalagsérülés hetekre, hónapokra száműzheti a pályáról az egyébként is hányatott sorsú szenegáli csatárt – aki egyébiránt a Temesvár egyik legértékesebb futballistája. Az afrikai labdarúgó kidőlése büntető színezetű gondolatfolyamot indított el: Rudolf Gergelyben, a DVSC válogatott csatárában például az esti második felvonás törlésének lehetősége rémlett fel először. Ösztönös reakció – nem maradt vele egyedül. Afájdalmával már igen: az esti összecsapáson egy elkésett becsúszásból fakadó bokasérülés miatt a nyolcadik percben le kellett cserélni a támadót.

Zoran Szpisljakra, az első mérkőzésen Herczeg Andrást helyettesítő Loki-edzőre ugyanakkor a „matinémeccs” lefújását követően néhány pillanatra rászakadt a magány. A debreceni „vegyes” (az első keret néhány tagja és az inkább a DVSC-DEAC-ban szóhoz jutó játékosok mellett az U-válogatott tesztembere, Bajner Bálint is ebben a formációban kapott helyet) a második félidőben négy kapitális egyéni hibával kivégezte magát. A 60. perctől az első sorának néhány kulcsemberét is bevető Timisoara nem ismert irgalmat, könyörtelenül kihasználta az addig partiban lévő, ziccert kidolgozni azonban riválisához hasonlóan képtelen debreceniek labdakezelési és helyezkedési hibáit.

Az esti „körben” már a Svédországból beeső, hétfőn a jövő heti Bajnokok Ligája-rivális Kalmar bajnokiját megnéző Herczeg András volt a kispad (ideges) ura: a klubmenedzser kétségbeesett arccal nézte a lerúgott, a pályáról idő előtt lebicegő Rudolf Gergelyt.

A reggeli DVSC–Timisoara „újrajátszásáig” persze volt időnk elmerengeni néhány apróságon: például azon, vajon miért Debrecent választja egy BL-induló együttes edzőtáborozásra, egy olyan várost, ahol az utóbbi években a létesítményfejlesztési projektekből a futball jószerével kimaradt (nem feledve, hogy az Oláh Gábor utcában időközben átadtak egy műfüves gyakorlóteret), ahol olykor a helyi erőknek is problémát jelent szabad, megfelelő minőségű edzőpályát találni. Sportturista fejjel arra jutottunk, egy többpályás edzőközpont felhúzása néhány éven belül megtérülne: az Oláh Gábor utcai Sport Hotel a Timisoara mellett egy másik román első ligás csapatnak is az otthona ezekben a napokban, nyaranta ellepik a várost az arab klubok – amelyek a Lokival (és az utánpótláscsapatokkal) nagyjából három pályán osztoznak…

A képzeletbeli tervezőasztaltól a piros-fehér klub hétköznapjaiba átlendülve már azon morfondíroztunk, hogy az előző évek kedvező tendenciája dacára az idén miért mondott nemet a címvédőnek a DVSC szerelésére érdemesnek gondolt élvonalbeli játékosok zöme (a teljesség igénye nélkül: Éger László, Tököli Attila, Hrepka Ádám, Laczkó Zsolt, Völgyi Dániel).

„Alapvetően minden olyan futballista, aki a DVSC-nél szóba jöhetne erősítésként, külföldre vágyik – mondta Szima Gábor elnök. – Ha marad is Magyarországon, nem biztos, hogy megfizethető, és persze az sem kuriózum, ha az edző, a klub ragaszkodik a játékosaihoz, mint az első két említett labdarúgó esetében a Paks.”

A választ ízlelgetve megállapítottuk: a Loki szintén hűséges típus, „megvárta” Máté Pétert – pontosabban a védő felépülését novemberben elszenvedett térdszalagsérüléséből –, aki széles mosollyal közölte, hogy az esti összecsapás kontingensében kapott helyet, azaz a BL-szereplők főmeccsén jut szóhoz. A hátvéd esti megjelenése nosztalgiázó énünket is felébresztette: az elitligában (a selejtezőkben) vele a soraiban nyert legutóbb mérkőzést a DVSC, 2005 nyarán Splitben (0–5).

Rég volt…

Nosztalgiáztunk.

Rudolf Gergely kiválása miatt a kezdetihez képest borongósabb hangulatban.