Gólok mellé szeretet

Tisztelet az ősöknek: 1892. július 25-én alapították a Hertha Berlin SC-t, azaz a klub néhány nap múlva 117 éves. Ennyi idő alatt nagyon sok sikert és kudarcot is megélt a kék-fehér egylet. A Hertha BSC első aranykorszaka a két világháború közötti periódusra esikik: 1930-ban és 1931-ben megnyerte az össznémet bajnokságot. Tudni kell, hogy az 1963-an elindult Bundesliga előtt a hatalmas országban tartományi, regionális sorozatokat szerveztek, és azok legjobbjai vívták a bajnoki döntőt. A berliniek először az SV Holstein Kielt verték meg a fináléban 5:4-re, egy évvel később 3:2-re győzték le az 1860 Münchent. Az eredmények azért nem voltak igazán meglepőek, mert a Hertha BSC két első helyezése előtt négyszer is bejutott az országos döntőbe, de 1926 és 1929 között mindannyiszor kikapott.

Sepp Maier keserű magyaros emléke

A városi legenda szerint a berlini fal felhúzása után a keleti városrészben rekedtek elszakadtak a csapattól is – de nem érzelmileg! Akkoriban nem volt internet, mobiltelefon, de a futballrajongó érzelmei elé fal nem húzható: a keleten maradt drukkerek a fal tövéhez húzódtak (amennyire lehetett), mert annak egy szakasza olyan közel volt az Olimpiai Stadionhoz, hogy átszűrődtek a zajok. A szurkolók pedig a morajlásból próbálták kikövetkeztetni, mi történhet a pályán…

A Bundesliga első idényében, 1963-ban alapító tagként ott találjuk a csapatot, igaz, csak a tizennegyedik helyet szerezte meg, miként egy évvel később is, csakhogy az akkor már a kiesést jelentette. A Hertha csak 1968-ban jutott vissza, s 1970-ben és 1971-ben a harmadik helyen végzett. 1969 és 1972 között az akkori definícó szerint „disszidens”, azaz a országot engedély nélkül elhagyó Varga Zoltán, a Ferencváros csillogó tehetségű középpályása is a Herthát erősítette (Dárdai Pál szerint az idősebb drukkerek máig emlegetik a fantasztikus rúgótechnikájú futballistát). Var­ga Zoltán harmincnégy mérkőzésen kilenc góllal segítette a klubot, 1971-ben például a többek között Franz Beckenbauerrel, Gerd Müllerrel felálló Bayern Münchennek is beköszönt – Sepp Maier próbált volna védeni, de…

Az 1973-as tizenharmadik hely után igazán meglepő volt, hogy két évvel később a kor akkori német szuperalakulata, a Borussia Mönchengladbach mögött a második helyen végzett – máig ez a klubrekord.

Jürgen Röber edző nagy húzásai mindig beváltak

Erőteljes túlzás lenne azt állítani, hogy a nyolcvanas évek aranybetűkkel íródtak volna a Hertha BSC históriás könyvébe. Az 1980-as, tavaszi kiesést két év után feljutással feledtették, de 1983-ban kizuhantak újra: harmincnégy bajnokin öt győzelem nem lehetett elég a megkapaszkodáshoz. Hét szezon Bundesliga 2, majd újabb feljutás, újabb tizennyolcadik hely, ezúttal három diadalra tellett, abból kettő idegenben, Uerdingenben és Nürnbergben, és csak egy otthon, a Frankfurt ellen. Ismét hat évad a másodosztályban, sőt a harmadik ligában, és következett a magyar időszak.

1997 januárjában még a második ligás Hertha BSC-hez érkezett a BVSC-től a pécsi nevelésű középpályás, Dárdai Pál. A csapat – természetesen még nem a húszesztendős futballistának köszönhetően – visszakerült az élvonalba, de abban már a fedezetnek és a fél évvel később odaigazoló Király Gábornak igenis nagy szerepe volt, hogy a kékek azóta nem estek ki! A legenda szerint a Hertha kiszemelt egy magyar kapust, de Dárdai Pál szólt a főnököknek: van Szombathelyen egy tehetség, az ifiválogatottból ismeri, inkább keressék őt…

Az újrakezdés nem volt sikeres: 1997 őszén a Hertha az első hét meccs után két döntetlennel és öt vereséggel újra utolsó volt. A hatodik fordulóban, Rostockban elszenvedett 0–4 után Jürgen Röber vezetőedző drasztikus változtatásokat hajtott végre: a norvég Kjetil Rekdalt hátravitte söprögetőnek, és noha a huszonegy éves magyar kapust úgy szerződtették, hogy egyelőre tanuljon, fejlődjön, szokja a légkört, szeptember végén már ő állt a kapuban: Hertha–Köln 1–0! Király Gábor ottragadt a kapuban, a csapat pedig a tizenegyedik helyen végzett.

A következő szezont a harmadik helyen zárta a klub, amely holtversenyben a második legjobb eredménye volt. Az utolsó mérkőzésen a Hamburg volt az ellenfél, hetvenhatezer néző érkezett az Olimpiai Stadionba. A műsorközlő odasétált a vendégszektorhoz: „Kedves hamburgiak, érezzék jól magukat nálunk. Milyen hangosak?” Mintegy háromezer ember dobolt, kiabált, ahogy bírt, majd a szpíker beleszólt a mikrofonba: „Nagyszerű, köszönjük. És hol vannak a Hertha szurkolói?” Több mint hetvenezren pattantak fel székeikből, tülköltek, trombitáltak, üvöltöttek, ahogy a torkukon kifért, megremegtetve a stadion falait… A 6–1-re végződő meccsen Michael Preetz triplázott, ezzel megszerezte a gólkirályi címet. A meccs után arról kérdeztem: másfél évvel a feljutás után a BL-ig jutott a csapat, minek köszönheti ezt?

„Nem minek, kinek: Király Gábornak – mondta a huszonhárom gólt szerző csatár. – Szinte minden meccsünk szoros volt, és sokszor döntetlennél olyan bravúrokat mutatott be, hogy nem hittünk a szemünknek. Aztán a végén bepréseltünk egy gólt, de valamennyien azt mondtuk: ha nincs Gábor, kikaptunk volna… Máskor vezettünk, és az ő elképesztő védése mentette meg a sikert. Legalább húsz pontot neki köszönhetünk!”

Mégis Dárdai Pál lett a klub élő legendája…

A meccsrekorder már készül az ünneplésre

A középpályás a BL-ben főszerepet vállalt az angol Chelsea és az olasz AC Milan legyőzésében és a továbbjutásban. A szürke mackógatyájával divatot teremtő kapus 2004-ben Angliába igazolt (jelenleg az 1860 München játékosa), de Dárdai Pál azóta is a klub tagja. Immár 269 bajnoki találkozón viselte a kék-fehér mezt (és több meccsen a csapatkapitányi szalagot is), csak Michael Sziedat játszott nála több Hertha-bajnokin. Az 56 éves úr kijelentette: „Dárdai Pál a Hertha BSC leghűségesebb alakja, nagyszerű ember és kiváló futballista. Nagyon örülök, hogy szinte bizonyosan ő dönti meg a rekordomat. Már nagyon várom, hogy a kétszáznyolcvanegyedik mérkőzése előtt kiballagjak a pályára, és átadjak neki egy csokor virágot. Ha valaki megérdemli e büszke címet, akkor Pál az…”