A kapitány fő intelme: tilos izgulni!

Tudja, miért kerülhetett ön elé a labda a nyolcvanhatodik percben?Tudja, miért kerülhetett ön elé a labda a nyolcvanhatodik percben?

Persze, mert beindultam. És mert valaki elvitt előlem egy embert, mert… Sok összetevője volt.

A lövés mennyiben volt ösztönös mozdulat? Egy nappal a mérkőzés előtt az egyik szituációs gyakorlatban nagyjából az volt a feladat, hogy aki elé odakeveredett a labda, annak egy érintés után „zsigeri” indíttatásból lőnie kellett.

A hajrában már nincs sok tartalék, fáradt vagy, nem hezitálsz. Ebben az esetben ez volt a helyes döntés. Felértem a kapu elé, érkezett a labda, ellőttem. Nem sokkal korábban hasonló szituációban vezettem a labdát a svédek kapuja felé, de kerestem a játék, a passz lehetőségét, elcsúsztam, és a Kalmar kis híján lerohant minket a labdaszerzés – illetve a labdavesztés – után.

Az első félidőből is rémlik egy lövés emléke.

Nyilván arra céloz, amikor Czvitkovics Péter a jobbösszekötő helyén várta a labdát. A szemem sarkából láttam, de úgy ítéltem meg, hogy a védők a passzra készülnek, levadásszák az átadást. Visszanézve az esetet nem bánom, hogy lőttem. A csapattársam a tizenhatos csücskénél állt, túlságosan kihúzódott. Mindegy, elmúlt, vége.

Csapatkapitányi szemmel milyen volt a szerdai előadás: könnyű, zűrös, átlagos?

Könnyű, mert mindenki odatette magát, senkit sem kellett noszogatni, senkivel sem kellett kiabálni. Talán mondhatom: magabiztosan nyertünk – és csendben. Nem kell ennek nagy feneket keríteni, nem kell minket isteníteni, mert legyőztük a svéd aranyérmest. Földközelben maradnék. Emlékszem, a válogatott elhozta a három pontot Boszniából, aztán jött a máltai tragédia, és akik fent voltak, pillanatok alatt alászálltak. Mi, magyarok a végletek emberei vagyunk. Tegye mindenki a dolgát hittel, alázattal, és az eredmény sem késik.

Fiktív szerdai forgatókönyv: Kalmar, 2–0-ra vezet a vendéglátó, 86. perc, Kiss Zoltán lőtávolon belülre kerül…

És Kiss Zoltán lő.

Azt hittem, kivágja magát valami olyasmivel, hogy nem lesz 2–0 „oda”.

Felőlem vezethetnek a svédek, ha mi jutunk tovább. Ehhez azonban meggyőződésem szerint gólt kell szereznünk Kalmarban is. Nem akarok okosnak tűnni, és eszem ágában sincs a megmondóember bőrébe bújni. Nem vagyok próféta, fogalmam sincs, milyen fogadtatásban lesz részünk, miféle megpróbáltatásokat kell majd kiállnunk. A Kalmar kétarcú csapatnak tűnt, el tudom képzelni, hogy szoros meccset és élet-halál harcot vívunk a visszavágón, de azt a verziót sem zárnám ki, hogy mint négy éve Splitben, minden összejön, és esetleg kiütjük a házigazdát. Az előbbire készülök – de közben bízom benne, hogy az utóbbi teljesül.