A tapasztalatot képviseli

Készen van a csapat? Készen van a csapat?

Az apró simításoktól eltekintve igen. Ám még mindig van időnk, hogy kisebb korrigálásokat végrehajtsunk.

Elégedett a felkészüléssel és az edzőmeccseken tapasztaltakkal?

Abszolút. Ugyanazzal a tizennégy játékossal edzünk most is, mint akikkel elkezdtük a programot június végén, ami az összeszokás szempontjából igenis fontos tényező. Hatból négy találkozón győztünk, csaknem megvertük a franciákat, s ugyan voltak gyengébb periódusok, az összkép pozitív.

Mennyiben volt más a mostani felkészülés, mint a tavalyi?

Gyökeresen. Tavaly meglehetősen zűrösek voltak a körülmények, a feltételek sem voltak ideálisak, ám az akkori sorozat végén megígértem, mindent megteszek azért, hogy az idén máshogy legyen, s ezt teljesítettem. Most nyugodt körülmények között, válogatotthoz méltó körítéssel, zavartalanul készülhettünk, erős ellenfelekkel játszhattunk erőfelmérőket.

Ön ugye szakmai igazgató, s nem szövetségi kapitány. Miért?

Amikor felkértek, elkészítettem egy szakmai programot, és saját elhatározásomból úgy döntöttem, csapatmunkával lesz a legjobb megvalósítani. Úgy láttam jónak, hogy két edzővel hármasban tudunk a leghatékonyabban dolgozni, s ezt meg is beszéltem Dzunics Braniszlavval és Sabáli Balázzsal, akik Monok Tibor, illetve Horváth Imre helyét vették át. A munkát, a feladatokat közösen elosztottuk, az elvárásokat és a teendőket megbeszéltük, tisztáztuk a helyzetet, de a felelősség az enyém. A munka együttes, a feladatok személyre szabottak. Mivel úgy állapodtunk meg, hogy Dzunics a taktikai rész első számú felelőse, természetes, hogy ő is meccsel. Hatvanéves vagyok, én képviselem a tapasztalatot és a stabilitást, a többiek fiatalok, ők a lendületet és az improvizációt. Remek összhang alakult ki közöttünk, s az eddigi eredmények és a mutatott játék is bizonyítja, ez működik. Én mindig a csapatmunkában hiszek.

Nem hiányzik a meccselés?

Hát, nem mondom, néha hiányzik, de hangsúlyozom, ez saját elhatározásomból van így.

Milyen az új válogatott?

Pozitív szemléletű. Kiváló elegyet alkotnak a rutinosabbak és a fiatalok, a sok nagy csatát megélt veteránok és az újoncok, ráadásul az első naptól kezdve remek közösséget alkotnak. Akik itt vannak, mindent elkövetnek a sikerért, megalkuvást nem tűrően dolgoznak, a játékosok között semmiféle súrlódás sem volt, vagyis minden ideális a felkészüléshez.

Mire lehet képes az az együttes, amelyik csaknem legyőzte saját csarnokában a franciákat, s amely megverte az európai szinten jóval magasabban rangsorolt bosnyák és finn válogatottat?

Ígéretes a csapat, de én továbbra is azt mondom, bravúr kell a bentmaradáshoz. Nagyon erős a mezőny, papíron mindhárom ellenfelünk jóval előrébb tart, nívósabb a bajnoksága, s több, európai élcsapatban szereplő légiósa van, mint a mienknek. Látok fantáziát a csapatban, de türelemre és bizalomra van még szüksége ennek a rutintalan gárdának ahhoz, hogy kihozzuk belőle a maximumot. Függetlenül attól, hogy benn maradunk, vagy sem, jó lenne együtt tartani a keretet. Persze győzelmekből könnyebb építkezni. A sportágban sajnos az elmúlt években méltatlan belharcok dúltak, amelyek hátráltatták a válogatott előrelépését. Most úgy érzem, mind a hazai bajnokságban, mind a nemzeti együttesnél egyre nagyobb az összefogás, egyre több a segítő szándék, mert sokan rájöttek, az egymásra lövöldözés nem segíti az előrelépést. Jó lenne, ha hamarosan a férfiválogatott lehetne a magyar kosárlabda zászlóshajója, s ki tudja, ha benn maradunk, talán nem lehetetlen ez az elképzelés…