Fantasztikus hittel dolgozik

Felfogta már?Felfogta már?

Még nem teljesen. Jönnek egymás után az újságírók, kérdezik, milyen érzés világbajnoknak lenni, nekem meg néha még utána kell gondolnom, ja, igen, az én vagyok!

És a felhajtáshoz mit szól?

Furcsa, nagyon furcsa. Nem is gondoltam volna, hogy ennyien lesznek a reptéren, hogy ilyen sokan érdeklődnek majd irántam a sajtótájékoztatón. Próbálok hozzászokni.

Gondolta volna?

Hogy világbajnok leszek? Őszintén szólva igen, egy ideje már erre készültem, ez lebegett a szemem előtt. De nem beszéltem róla senkinek – teher, nagy elvárások nélkül akartam készülni a vébére.

Pedig ha jól tudom, az olimpia után nem egészen így utazott ki az Egyesült Államokba. Tényleg abba akarta hagyni az úszást?

Arról szó sem volt, hogy abbahagynám, hiszen az ösztöndíjamat is úszóként, az úszásért kapom odakint, de először inkább a tanulásra koncentráltam.

Mikor érezte először, hogy mégiscsak lehet keresnivalója a vébén?

Nagyon jó kérdés… Márciusban volt az egyetemi bajnokság, ami kiválóan sikerült, de azt huszonöt yardos medencében rendezik – fogalmam sem volt róla, hogy azok az időeredmények mit érnek ötvenes medencében. Az edzőm persze mondta, hogy ez aztán kiváló teljesítmény, majd meglátom, milyen jó leszek, de akkor nem nagyon hittem neki. Aztán Irvine-ban volt egy verseny, ahol országos csúcsot úsztam négyszáz vegyesen, és kétszáz vegyesen is csak néhány tizeddel maradtam el tőle, ráadásul kétszáz pillangón is hatalmas egyéni csúcsot értem el – akkor kezdtem abban hinni, hogy világbajnok lehetek Rómában.

Hamar megtalálta a helyét Kaliforniában?

Az első néhány hét volt a legnehezebb, mert amikor kiutaztam, nem beszéltem angolul. Amit kellett, azt nagy nehezen el tudtam mondani, de alig értettem a többieket. Mostanra szerencsére már nincs ezzel baj, jól érzem magam kint. Négy évre szól az ösztöndíjam, minden bizonnyal addig maradok is.

Önálló?

Mivel egyedül vagyok kint… De édesanyám azt mondja, egyébként is ilyen alkat vagyok.

Más a kinti felkészülés?

Annyiból mindenképp, hogy ötvenen vagyunk a csoportban, hajtani kell, húzzuk egymást felfelé. Kicsit másképp edzünk, súlyzózunk is, és a fordulóim is sokat javultak. A huszonöt yardos medencében rengeteg a forduló, kis túlzással úszni nem is nagyon kell tudni az egyetemi bajnokságon.

Az igaz, hogy edzője Rice-nak hívja a legnagyobb rivális után?

„Rice cookernek”, rizsfőzőnek hív, mondván, hogy majd megfőzöm és megeszem reggelire Stephanie Rice-ot.

Fura módszer. Működik?

Ezek szerint…

Egyáltalán, Rice legyőzése volt fontos, vagy inkább az időeredmény?

Az idő. Az is volt az első gondolatom, amikor becsaptam a célba, ejnye, nincs meg a négy perc harmincon belüli idő, de hát nagyon fáradt voltam már az utolsó napra, hiszen ha jól számoltam, legalább tucatszor álltam rajtkőre a vébén. De a következő pillanatban már nagyon boldog voltam.

Előtte, az utolsó száz méteren még biztatnia is kellett magát.

Egészen különleges futam volt. Tudtam, hogy elsőként fordultam az utolsó százra, és már kezdtek elkalandozni a gondolataim, úgyhogy próbáltam koncentrálni, és azt mondogatni, még ne örülj, Katka, most nem szabad elrontani.

Számított rá, hogy így alakul a döntő? Egyáltalán előre lejátszotta magában a futamot?

Próbáltam nem gondolni sem helyezésre, sem időeredményre. Úgy álltam fel a rajtkőre, hogy sikerüljön kiúsznom magamból, ami még bennem maradt.

Megtette. Nagy ünneplést csapott utána?

Jött a doppingvizsgálat, az eredményhirdetés, de aztán elmentünk a csapattal egy vébézáró bankettre.

A következő hónapokban átadja magát a pihenésnek?

Csak egy-két hétig. Aztán megyek vissza, kezdődik az egyetem, a tanulás és az úszás.

Márpedig keményen kell készülnie: jövőre Európa-bajnokság Budapesten.

Nagyon várom már. Szeretnék még több számban indulni: kétszáz gyorson jó időt úsztam a váltóban, és bár nagyon kemény szám, gondolkodom rajta, hogy vállalom. Talán a négyszáz gyorsot is, de az már lehet, hogy sok lenne.