Egy meccs volt a szezon

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2009.08.05. 23:46
Címkék
Ha van balszerencsés labdarúgó, Kanta József feltétlenül az. gó, Kanta József feltétlenül az. A kétszeres válogatott közép-A kétszeres válogatott középa bajnoki rajton tért vissza az a bajnoki rajton tért vissza az a bajnoki rajton tért vissza az a Pápa elleni 1–0-s mérkőzé-a Pápa elleni 1–0-s mérkőzékeresztszalagját műteni kell, számára máris véget ért az számára máris véget ért az

A pechszéria tavaly nyáron kezdődött. Az MTK Budapest Ausztriában készült a bajnokságra, a túra utolsó napján, az Austria Karnten elleni felkészülési mérkőzésen az ellenfelét kicselező Kanta József jobb térdében elszakadt a keresztszalag. A sérülés következtében a kék-fehérek karmestere a teljes őszi idényt kihagyta, a tavasszal azonban remek formában tért vissza a pályára. Csakhogy… Újra és újra megsérült, majd miután a nyár nagy részét egyéni program szerint dolgozta végig, az első fordulóban a mezőny legjobbja volt a Lombard ellen. Mára kiderült: a visszatérés egyben a búcsút is jelentette számára – az őszi idényre mindenképpen.

Nyugtasson meg, nem igaz a hír…

De, sajnos az – felelte Kanta József. – Kedden voltam kivizsgáláson, ahol kiderült: annyira gyenge a keresztszalagom, hogy nem bírja el a térdemet. A hétköznapi életben ez semmiben sem gátol, futballozni azonban nem lehet így. A műtét elkerülhetetlen, anélkül ugyanis egymás után jönnének a különböző sérülések. Nem tudok mit tenni, számomra befejeződött az idény.

Ha valaki, ön igazán átkozhatja a sorsot. Egy évvel ezelőtt ugyanezt a keresztszalagját kellett operálni, márpedig az ilyen műtét legalább féléves kihagyással jár. Mi járt a fejében, amikor megtudta, nem ússza meg az újabb tortúrát?

Mosolyogtam, persze kínomban. Magamban pedig azt hajtogattam, hogy miért éppen velem történik meg mindez? A tavaly nyári műtét egyébként jól sikerült, csak éppen a szalag nem tudott kellően megerősödni. Azt nem állítom, hogy minden kerek körülöttem, de úgy fogom fel az egészet, hogy végre kiderült, mi okozta az elmúlt időszak sérüléseit. Elterjedt rólam, hogy sérülékeny vagyok, holott a tavalyi keresztszalag-szakadás előtt nem volt nagyobb bajom. Remélem, a műtét után bebizonyosodik, amit én egyébként tudok: nem vagyok sérülékeny.

Pápán a térde miatt kért cserét?

Örültem, hogy újra pályán lehetek, a teljesítményem viszonylag jó volt, aztán egy fordulásnál megbicsaklott a térdem, kisebb fájdalmat éreztem. De nem kértem cserét, a szünet után folytattam, Garami József döntött úgy, hogy vált, az viszont igaz, hogy aligha bírtam volna erővel végig a kilencven percet.

Ha jól sejtem, miután megpihent a lába, akkor kezdődtek a bajok.

Hát igen… A térdem másnap estére erősen megduzzadt, kénytelen voltam kórházba menni. Az ultrahangos és az MR-vizsgálat után – ha lehet ilyet mondani – még örültem is, az orvosok ugyanis porcsérülésre gyanakodtak. Nem lett igazuk sajnos, mert a porccal legfeljebb két hónapos kihagyás várt volna rám.

Nem akarom elkeseríteni, de a műtét utáni rehabilitáció nem épp leányálom. Gyógytorna, konditerem, uszoda – és a sor még folytatható. Lesz ereje egy éven belül másodszor is végigcsinálni?

Az operációtól nem félek, azonban mindig is a labdás edzéseket szerettem, ahhoz viszont jó ideig nem lesz szerencsém. Következnek a monoton hétköznapok, amíg a társak edzenek, vagy éppen meccset játszanak, addig én erősítek, esetleg a lelátóról nézem őket. Azt hiszem, lassan névre szóló széket kapok a tribünön…

Az MTK újra remekül kezdte a bajnokságot, így érdekel a véménye: az elmúlt évi hetedik helyezés után mire lehet képes a csapat?

Valóban jól rajtoltunk, de azért azt is látni kell, hogy nyerhető meccseken vagyunk túl. A keretünk nagyon fiatal, ezért törvényszerűen lesznek hullámvölgyek a játékunkban. Futballozni mindenki tud nálunk, így ha minden összejön, bárkire veszélyesek lehetünk a mezőnyben.

Tavaly az őszi idényben nem jutott szóhoz, a mostani ősz egy mérkőzést hozott Kanta Józsefnek. Ha jövő ősszel két találkozó jut…

…ne is folytassa! Remélem, kétezer-tíz telén már arról beszélünk majd, hogy egyike vagyok azoknak, akik minden meccsen pályán voltak az őszi szezonban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik