Dunga: A csapat visszaszerezte becsületét a szurkolók előtt

Vágólapra másolva!
2007.07.16. 10:02
Carlos Dunga, a brazil labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata megvédte a becsületét azzal, hogy megnyerte a Copa Americát, miután a fináléban 3-0-ra legyőzte az ősi rivális Argentínát. Az edző nem volt hajlandó magyarázkodni az első fordulóban Mexikótól elszenvedett 2-0-s vereség miatt, hiszen úgy véli, mivel megnyerték a tornát, nincs mit mondania arról a meccsről.
Dunga azzal az ismert közhellyel érvelt, hogy a győzelmet nem kell magyarázni
Reuters
Dunga azzal az ismert közhellyel érvelt, hogy a győzelmet nem kell magyarázni
Dunga azzal az ismert közhellyel érvelt, hogy a győzelmet nem kell magyarázni
Reuters
Dunga azzal az ismert közhellyel érvelt, hogy a győzelmet nem kell magyarázni

„Idejöttünk és visszaszereztük a becsületünket a szurkolók előtt – nyilatkozta Dunga a mérkőzés után, aki tizenegy hónap elteltével visszavezette az ötszörös világbajnokot a csúcsra, hiszen helyi idő szerint vasárnap Argentína ellen megszerezte a csapatával a Copa America aranyérmét. – Nálunk a munkások reggel korán kelnek, és este későn érnek haza, és csak az hozza őket lázba, ha Brazília nyer.”

A tréner egyébként a tavalyi németországi világbajnokság után vette át a nemzeti együttes irányítását, miután a seleção már a negyeddöntőben búcsúzni kényszerült, amellyel hatalmas csalódást okozott a drukkereknek.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta: minden elismerése a csapaté, hiszen egy nagyon mély gödörből másztak ki, és újra győzelemre vezették az országot.

„Győztesek – fogalmazott Dunga. – Olyan családból származnak, ahol nagyon szerény anyagi háttér állt mögöttük, senki nem adott nekik semmit. Ők azonban megdolgoztak ezért a címért, és teljesen megérdemlik.”

A korábbi kiváló futballista figyelmezette a brazilok két legnagyobb sztárját, Kakát és Ronaldinhót, hogy meg kell küzdeniük a jövőben a csapatba való visszakerülésért.

„Nyilvánvaló, hogy azok a játékosok, akik eljöttek ide, előrébb állnak a sorban azoknál, mint akik nem voltak itt. Ha egy játékos felveszi a címeres mezt és jól teljesít, azt hogyan is tehetném ki őt a csapatból?”

Mint ismeretes, a két klasszis korábban fáradtságra hivatkozva lemondta a részvételt Copa Americán.

Habár a trénert korábban sokan bírálták amiatt, hogy csapata a torna első meccsén 2-0-s vereséget szenvedett Mexikó ellen, ő nem akart a becsmérlő kérdésekre válaszolni.

„Ha a csapatom nyer, akkor nem kell semmit megmagyaráznom” – zárta mondandóját az edző.

COPA AMERICA - EMLÉKEZTETŐ

Legfrissebb hírek

Műteni kell a Barcelona Copa Américán megsérülő védőjét

Minden más foci
2024.07.15. 22:15

Copa América: több mint hétezer nézőt engednek be a döntőre

Minden más foci
2021.07.10. 11:29

Copa: Messiék csak kapufákig jutottak, Brazília kiejtette Argentínát

Minden más foci
2019.07.03. 06:58

Copa América: Messi, Agüero és Batista sem pánikol

Minden más foci
2011.07.02. 13:30

Ronaldo pelenkában is zseni volt

Sportszelep
2011.02.22. 16:50

U17: Argentína legyőzésével kontinensbajnok Brazília

Minden más foci
2009.05.12. 14:11

Copa America 2011: az argentinok meghívnák a japánokat

Minden más foci
2008.11.27. 02:09

Copa America: Argentínában rendezik meg a 2011-es tornát

Minden más foci
2008.11.26. 00:29
Ezek is érdekelhetik