Fotó: Action Images (archív)
Juhász Roland (jobbra) marad az Anderlecht csapatánál
Fotó: Action Images (archív)
Juhász Roland (jobbra) marad az Anderlecht csapatánál
„Most már biztosnak tűnik, hogy maradok az Anderlechtnél. Voltak ugyan érdeklődők, de egyik sem bizonyult igazán kitartónak” – válaszolt a jövőjét firtató kérdésre Juhász Roland.
A magyar válogatott védője a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, szeretné kipróbálni magát egy, a belgánál erősebb bajnokságban, példul Németországban de jól érzi magát az Anderlechtnél, és télen ezért is hosszabbította meg szerződését 2011 júliusáig. Így nem bánja, hogy egyelőre Belgiumban marad.
A védő elmondta, az elmúlt néhány szezonhoz képest sokkal kiélezett bajnokságra számít, amelyben egyébként Juhász Rolandon kívül Tóth Balázs és Tőzsér Dániel is érdekelt a Genk színeiben.
„A címvédő Standard Liége már a Liverpool elleni Bajnokok Ligája találkozókon bizonyította, hogy nagyon erős csapatot alkot, de rajtuk kívül is több gárda jelentősen megerősödött, így véleményem szerint sokkal szorosabb lesz a bajnoki címért folytatott csata, mint az elmúlt években” – fogalmazott Juhász.
A futballista elmondta, csapatát nagyon megviselte a BATE Boriszov elleni BL-kudarc, de úgy érzi, hogy kezdi túltenni magát a csapat a kiesésen, és reméli, hogy a belga kupában és a bajnokságban (két forduló után négy ponttal negyedik az Anderlecht) feledtetni tudják a kudarcot.
Juhász a válogatott előtt álló feladatokról is beszélt. „Egy világbajnoki selejtezősorozat során rendkívül fontos a jó kezdés, mert az alapjaiban meghatározhatja a folytatást, ezért nem lehet más célunk a dánok elleni első meccsen, csak a győzelem” – mondta.
A védő hozzátette, a siker alapfeltétele, hogy ne kövessünk el olyan buta hibákat, mint amilyenek miatt Montenegró ellen gólokat kaptunk.
Juhász szerint a BL-selejtezők bebizonyították, hogy manapság bármi megtörténhet, egyetlen csapatot sem lehet leírni, így nekünk is lehet esélyünk arra, hogy a szeptemberi meccseken meglepjük a dánokat és a svédeket . A két mérkőzést szeptember 6-án (Dánia ellen a Puskás-stadionban), illetve szeptember 10-én (Svédország ellen Stockholmban) játssza a magyar válogatott.