Hollandia: Dzsudzsák gólpassza is kevés volt a PSV-nek

Vágólapra másolva!
2010.02.21. 16:35
Dzsudzsák Balázs pontos bal oldali beíveléséből született a gól, amellyel az éllovas PSV sokáig vezetett a Sparta Rotterdam ellen a holland labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi mérkőzésén, ám a 93. percben két pont kicsúszott az eindhoveniek kezéből.

A magyar szélső balról, a 16-os sarka közeléből emelt középre a 14. percben, és az őrizetlenül érkező Otman Bakkal hat méterről kapásból a kapu jobb oldalába helyezett. A mérkőzést végigjátszó Dzsudzsáknak ez volt a 13. gólpassza az Eredivisie 2009–2010-es idényében. Az első félidőben egy ígéretes szabadrúgást is láthatott a magyar légióstól az eindhoveni publikum, a labda a kapufáról pattant vissza.

A bajnokságban immár 31 mérkőzés óta veretlen PSV a szükséges minimumot nyújtotta a bennmaradásért harcoló rotterdami egylet ellen, ez a végén megbosszulta magát: Rydell Poepon 93. percbeli csúsztatott fejese az 1–1-en túl azt is jelentette, hogy a PSV immár csak egy ponttal vezet a Willem II elleni kötelező győzelmet hozó Twente előtt.

PSV EINDHOVEN-SPARTA ROTTERDAM 1-1
 
  

 

EREDIVISIE
24. FORDULÓ
PSV–Sparta Rotterdam 1–1
Ajax–Vitesse 4–0
Twente–Willem II 1–0
KORÁBBAN
Feyenoord–Den Haag  2–2
AZ ÁLLÁS 
1. PSV  24 19 5 53–15 62
2. Twente 24 19 4 1 45–19 61
3. Ajax 24 17 4 3 69–17 55
4. Feyenoord 24 12 8 4 35–21 44
5. AZ Alkmaar 24 11 3 10 40–28 36
6. Utrecht 24 9 9 6 26–22 36
7. Heracles 24 11 3 10 32–34 36
8. Groningen 24 9 6 9 32–33 33
9. NAC Breda 24 9 6 9 33–37 33
10. Venlo 24 6 10 8 34–35 28
11. NEC Nijmegen 24 7 7 10 29–40 28
12. Roda 24 7 5 12 29–44 26
13. Heerenveen 24 8 2 14 27–42 26
14. Sparta Rotterdam 24 6 6 12 24–40 24
15. Vitesse 24 6 5 13 25–42 23
16. Den Haag 24 5 7 12 25–42 22
17. Willem II 24 5 2 17 26–47 17
18. Waalwijk 24 4 20 19–45 12
Legfrissebb hírek

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dzsudzsák Balázs, 2014. október 11., Románia–Magyarország 1–1

Magyar válogatott
2025.02.24. 15:41

Szavazás: Ön szerint ki nyeri meg a Bajnokok Ligája aktuális kiírását?

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 17:34

Szavazzon a XXI. század góljára! – Dzsudzsák Balázs, 2010. október 12., Finnország–Magyarország 1–2

Magyar válogatott
2025.02.21. 15:10

BL-legek: Kylian Mbappé belépett az 500-asok klubjába; a PSG hétgólos kiütése csak rekordbeállítás

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 11:12

Timothy Weah a Juventus kiesése után: Hiányzott a sikeréhség

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 07:05

Nem tudta megismételni szeptemberi teljesítményét a Juve, de ismét legyőzte a PSV-t Torinóban

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 22:55

„Szeretjük, ahogy Dzsudzsák Balázs megéli a győzelmeket”

Labdarúgó NB I
2025.02.08. 07:52

Visszatért Hollandiába a Manchester United sokáig sérült balhátvédje

Minden más foci
2025.02.05. 08:36
Ezek is érdekelhetik