Franciaország: tizenöt évig Saint-Denis marad a válogatott otthona

Vágólapra másolva!
2010.09.28. 10:54
A Francia Labdarúgó-szövetség (FFF) újabb tizenöt évig érvényes megállapodásra jutott a saint-denis-i Stade de France-t üzemeltető konzorciummal, aminek értelmében minden évben legalább három válogatott mérkőzést rendeznek a Párizs egyik elővárosában található stadionban.

A L'Équipe tudósítása szerint a felek törekedni fognak arra, hogy lehetőleg a szerződésben foglalt minimális számúnál több fontos találkozónak legyen házigazdája az 1998-as világbajnokságra épített aréna, ami valószínűleg azzal jár, hogy a nemzeti csapat az eddigieknél kevesebb alkalommal játszik majd vidéken.

Az egyezség értelmében a Francia Kupa és a Ligakupa döntőjét is a Stade de France-ban rendezik egészen 2025-ig. A szövetséget elsősorban a szponzori igényeknek való megfelelés és a hatékony jegyértékesítés ösztönözte a megállapodásra.

Legfrissebb hírek

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Szavazzon a XXI. század góljára! – Fiola Attila, 2021. június 19., Magyarország–Franciaország 1–1

Magyar válogatott
2025.03.04. 10:52

A francia válogatottól távozó Deschamps a lehetséges utódjáról, Mbappéról és a saját jövőjéről is beszélt

Francia labdarúgás
2025.02.14. 09:30

A franciák, a dánok és a németek is ott vannak már a kézilabda-vb negyeddöntőjében

Kézilabda
2025.01.23. 22:06

Imre Bence elmondta, Fazekas Gergővel hogyan kezelik azt, hogy „ez nem az ő világbajnokságuk”

Kézilabda
2025.01.22. 16:47

Ónodi-Jánoskúti Máté elnézést kért a magyar szurkolóktól, üzent is nekik

Kézilabda
2025.01.22. 08:39

Rosta Miklós: Nem így készültünk, fel akartuk venni a harcot a franciákkal

Kézilabda
2025.01.21. 22:56

A franciák nyerték a rangadót, négy pontot hoznak a mieink csoportjába a kézi-vb-n

Kézilabda
2025.01.18. 19:28
Ezek is érdekelhetik