Labdarúgás: az angolok szerint Blatter ideje lejárt a FIFA élén

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2011.03.07. 20:15
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) teljes mellszélességgel támogatna egy olyan jelöltet, aki méltó ellenfele, vagy akár utódja is lehetne Joseph Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) jelenlegi első emberének a közelgő elnökválasztáson.

„Úgy érezzük, hogy ez a három ciklus elég hosszú volt a FIFA elnökének" - mondta az FA-hez közel álló, magát nem megnevező személy az AP hírügynökségnek, majd hozzátette: az angolok szerint az Ázsiai Labdarúgó-szövetség elnöke, a katari Mohamed Bin Hammam vehetné át a 75. születésnapját csütörtökön ünneplő Blatter helyét.

Jelenleg Blatter az egyetlen jelölt a posztra, a kihívóknak március 31-ig kell jelentkezniük, a választást június 1-én Zürichben tartják.

Anglia azóta tekinthető Blatter kérlelhetetlen ellenfelének, hogy az ország nem kapta meg a 2018-as világbajnokság megrendezésének jogát (a befutó Oroszország lett). Az angol szövetség több fórumon is célzást tett arra, hogy korrupciót sejt pályázata sikertelensége mögött.

Legfrissebb hírek

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

Nem szólhat a bírókról a klub-vb – szemináriumokat tartott a FIFA a játékvezetőknek

Minden más foci
2025.04.08. 20:42

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Az Egyesült Királyság rendezi a 2035-ös női világbajnokságot

Minden más foci
2025.04.03. 15:30

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48
Ezek is érdekelhetik