Sopronban állítják, nem lesz Newcastle-Fener találkozó

Vágólapra másolva!
2012.07.14. 10:02
null
A két ismert csapat nem mérkőzhet meg a soproni stadionban (Fotó: Pluzsik Tamás)
Címkék
Mint arról korábban beszámoltunk, július 21-én Sopronban csapott volna össze a Newcastle United és a Fenerbahce (a találkozót az ESPN is közvetítette volna). A feltételes mód használata azért is indokolt, mert időközben kiderült, a városban nem engedélyezik a találkozó megrendezését.

Stadium Sopron, Hungary.

Ezt írják az angolok. Aki tehát az élvonalbeli Newcastle United hivatalos internetes oldalára látogat, jól láthatja, hogy a Fenerbahce elleni – július 21-én, azaz jövő hét szombaton esedékes – felkészülési mérkőzést hazánk északnyugati csücskében, Sopronban játsszák. Nagy szó ám ez, már csak azért is, mert nem mindennap tévednek hozzánk neves szigetországi, illetve török klubok.

Hiába kereste-kutatta viszont az ember, lesz-e egyáltalán belépő, büfé, sör meg virsli, a kezdési időponton kívül (helyi idő szerint 20 óra) nemigen lehetett más információt találni. Az egyetlen kapaszkodó az angol klub világhálós „közleménye″ volt csupán, ebből egyebek mellett kiderült, hogy egy elmaradt dél-afrikai lehetőség után Németországon és Magyarországon tölti a felkészülési időszak első szakaszát a Newcastle United.

Közben azonban egyre inkább az a hír járta, hogy Sopronban óriási vihart kavart a jövőbeni edzőmérkőzés.

Amelyről péntek délután már „csak″ azt lehetett tudni, hogy nem lesz! Lefújták, nem engedélyezték – mondták többen is, arra hivatkozva, hogy jobb a békesség, jobb, ha a várost messze elkerülik a szomszédos Ausztriából csak úgy „átruccanó″ török Fener-fanatikusok. Mert – állítólag – se pénz, se (jó) szándék nincsen a béke megőrzésére, a biztonság megerősítésére.

A létesítményt fenntartó és üzemeltető Sopron Holding Zrt. munkatársait (vagyis az ügy vélt vagy valós érintettjeit) egész nap ostromoltuk. Eleinte még csak arra kerestük a választ, ki kötötte le az edzőmeccset, ki intézte a helyszínt, ki vette fel a kapcsolatot a stadion „gazdájával″. Ám nagyon sokáig falakba ütköztünk. Mígnem egyszer csak magas szintről megérkezett a nyers és felettébb lényegre törő kijelentés: „Nem lesz mérkőzés!″

Egyébre – hivatalosan – nem derülhetett fény.

Úgy tudjuk, az említett időpontra már „lefoglalták″ a Városi Stadiont. Az NB II Nyugati csoportjában szereplő SVSE játszana felkészülési meccset a nagy megyei rivális ETO első csapatával. A győri és a soproni szurkolók kibékíthetetlen ellentéte miatt ez sem ígérkezik könnyed, derűs „összecsapásnak″. Mégis, micsoda különbség!

Legfrissebb hírek

Kialakult a legjobb négy mezőnye az El-ben és a Kl-ben – íme, az elődöntők menetrendje

Európa-liga
3 órája

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
3 órája

Verstappen nem foglalkozik a távozásáról szóló pletykákkal; Alonso nem félti a helyét az Aston Martinnál

F1
4 órája

Fergie-time: a Manchester United a 120. és a 121. percekben szerzett gólokkal győzte le a Lyont

Európa-liga
4 órája

Pénteki sportműsor: bajnokin csap össze a Veszprém és a Szeged, rajtol a női vízilabda vk-döntő

Minden más foci
4 órája

Dobey nyerte meg a darts PL rotterdami fordulóját

Egyéb egyéni
4 órája

A Chelsea kikapott a visszavágón, de bejutott a Konferencialiga elődöntőjébe; Bolláék kiestek

Európa-konferencialiga
4 órája

Európai kézilabdaligák: Rosta Miklós hétből hét gólt szerzett

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik