Hová lett Julio Salinas?

Bizony, voltak valaha olyan idők, amikor rendelkezett az FC Barcelona klasszikus 9-essel, azaz vérbeli középcsatárral. Igaz, hősünk nem táncoltatott labdát az orrán, maximum szőrszálakat, nem dőltek körülötte a védők hűvös halomba, legfeljebb az edzéseken a nevetéstől, amikor meglátták különös körszakáll-kreációit, vagy meghallották furcsa tájszólását.

Az 1962-ben született Julio Salinas Fernández a válogatott és a Barcelona szürke eminenciása volt, hiszen egyik helyen sem tartozott a legnagyobb sztárok közé, noha megbízhatóan termelte a gólokat, és fontos mezőnymunkát végzett. Szülőhelyén, Bilbaóban kezdett, és az akkoriban kétszer is bajnoki címig jutó egyletben felfigyelt rá Javier Clemente: 1985-ben az ék az első idényét a felnőttek között nyolc góllal zárta, majd egy év múlva a válogatottban a szovjetek ellen góllal debütált.

Azon a nyáron részt vett a mexikói világbajnokságon, lőtt egy gólt, majd az Atlético Madridhoz igazolt. Itt is remekelt, ám a társai nem annyira – viszont az 1988-as kontinenstorna után kimenekítette a Barcelona.

Itt az első három évadjában kifejezetten alapember volt, a baszk különítmény (José Alexanko, Txiki Begiristain, Andoni Goikoetxea, José Mari Bakero) szürke, de fontos eminenciása.

Éppen 1990 után kopott ki a kezdőből, amikor a „katalán Dream Team" a fénykorát élte; igaz, nem kell elítélni az őt rendre kispadoztató Johan Cruyff mestert sem, hiszen előbb Hriszto Sztoicskovot, majd Romáriót favorizálta helyette.

Mérgében 1994-ben eligazolt a Deportivóhoz, ahol Spanyol Kupa-győztes lett, a bajnokságban pedig 12 találatig jutott. Nem sokáig volt azonban Bebeto éktársa, mert az orosz Dimitrj Radcsenko érkezése után inkább aláírt a Gijónhoz – nagyon jól tette, mivel a spanyol válogatott Eloy és a nigériai Rashidi Yekini mellett régi fényében csillogott. Clemente visszavette a válogatottba, amelytől az angliai Európa-bajnokságon búcsúzhatott. Az év végén elugrott némi pénzt keresni a japán Jokohama Marinoshoz, majd az Alavésben vezetett le.

Profiként több mint 200-szor volt eredményes, a válogatottban 56-szor lépett pályára, és egészen jónak számító 23 gólt szorgoskodott össze a kőkemény, erőszakos természetű támadó. Három világ- és két Európa-bajnokságon szerepelt, ezeken három találatig jutott. 2000 májusában vonult vissza, utolsó bajnokiját éppen a Bilbao ellen játszotta. Testvére, Patxi szintén válogatott labdarúgó volt, csak éppen középhátvédként tevékenykedett.

Salinas a visszavonulása után a strandlabdarúgó-válogatottat is erősítette (a FIFA ekkoriban karolta fel a sportágat), majd sportriporternek állt. Két televíziós csatornát is kiszolgált, a bajnokik mellett a nagy nemzetközi tornákon is láthattuk (előbb az állami tévében, majd 2006-ban átnyergelt a laSextához) markáns, tipikusan „dél-spanyol nemesi" arcélét. Később egy gazdag fiatalokat Nicaraguába észhez térni és jótékonykodni küldő televíziós showműsor vezetője lett, emellett „celebgolfversenyeken" is elindul, egy izzadásgátlókat forgalmazó cég médiaarca (médiahónalja?); ennek a vállalatnak a segítségével indított egy tehetségkutató műsort, olyan társakkal, mind Dino Baggio vagy Hugo Sánchez.

Nem mellékesen egy futballiskolát is működtet, természetesen egy televízióval karöltve.

Egyébként ma is gyakran felhánytorgatják neki az 1994-es vb-n történteket, amikor az olaszok elleni negyeddöntőben hét méterről képtelen volt ellőni a labdát Gianluca Pagliuca mellett, és ezért is estek ki a spanyolok.