Fenerbahce: Meirelest 11 meccsről eltiltották köpésért

Vágólapra másolva!
2012.12.21. 11:48
A Török Labdarúgóliga 11 mérkőzésről eltiltotta és 25 ezer euróra megbüntette Raul Meirelest, a Fenerbahce portugál középpályását, aki a jelentés szerint leköpte a játékvezetőt a Galatasaray elleni isztambuli derbin.
A múlt hétvégi Galatasaray–Fenerbahce derbit 2–1-re a hazai csapat nyerte meg, a vendégek pedig tíz emberrel fejezték be a találkozót, miután Raul Meireles a 82. percben megkapta a második sárga lapját. A vád szerint a Liverpool és a Chelsea korábbi középpályása leköpte a játékvezetőt, valamint homofób karjelzést is tett felé. A 29 éves portugál játékos tagadja a vádakat.„Nagyon bosszant, hogy a játékvezető leköpésével vádolnak. Van egy nyolcéves fiam, képzelhetik, milyen az, ha az iskolában azt mondogatják neked, hogy az apád leköpte a bírót. Ez nagyon sokat árthat a hírnevemnek a gyerekek körében – nyilatkozta Meireles, aki kitért állítólagos homofóbiájára is, ami szerinte nem létezik. – Sok homoszexuális barátom van, akiket mélységesen tisztelek. A kézmozdulatommal azt akartam jelezni a bírónak, hogy nem bírta el a hazai szurkolók által ránehezedő nyomást. Csupán azt mutattam ezzel, hogy megijedt. Nézzék meg, milyen frizurát viselek! Nincsenek előítéleteim, a kézmozdulatom semmilyen formában nem utalt homofóbiára. Nem is tudom, Törökországban milyen jelzéssel lehet valakit melegnek titulálni, én mindenesetre csak arra akartam utalni, hogy a játékvezető gyáva volt, és engedett a közönség nyomásának. A bíró vádja felháborító rágalom, jogi lépéseket teszek, hogy bizonyítsam az ártatlanságomat.”Ha nem csökkentik az eltiltását, Meireles február végéig nem rúghat labdába tétmérkőzésen.
Legfrissebb hírek

Játékosként Euroligát nyert, most az év edzője lett – ez másnak eddig nem sikerült

Kosárlabda
2025.04.17. 14:59

Dunát lehetne rekeszteni a Thomas Müllerre pályázó klubokkal – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.04.16. 17:37

Sallai jobbhátvédet játszott, idegenben nyert a Galatasaray

Minden más foci
2025.04.11. 20:59

Három meccsről tiltották el a kollégája orrát megcsavaró Mourinhót

Minden más foci
2025.04.05. 22:54

Mourinho megcsavarta Sallai edzőjének orrát a kiesés után

Minden más foci
2025.04.03. 09:10

Sallaiék a Fener otthonában jutottak be a Török Kupa elődöntőjébe

Légiósok
2025.04.02. 23:24

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17
Ezek is érdekelhetik