Francia Kupa: a 92. percben vezettek, mégis kiestek

Vágólapra másolva!
2013.01.07. 23:34
A labdarúgó Francia Kupában a 32 közé jutásért az élvonal hatodik helyén álló Valenciennes a 92. percben még vezetett a másodosztály hasonló pozíciójában lévő Istres vendégeként, végül mégis kiesett.

A 75. percben Mathieu Dossevi góljával megszerezte a vezetést a Ligue 1 egyik legjobb támadóalakulatával (31 góljánál többet csak három csapat szerzett) rendelkező Valenciennes, de a rendes játékidő ráadásában, a 92. percben Szid Ali Jahia Sérif találatával egyenlített a vendéglátó, így kiharcolta a hosszabbítást.

Ott az első félidő végén a hazai csapat másik algériai játékosa, Nasszer Akrur két perc alatt kétszer is bevette Nicolas Penneteau kapuját. Innen még visszakapaszkodott a Valenciennes, de a tizenegyespárbajban alulmaradt, így az Istres jutott be a legjobb 32 közé.

Ráadásul a nyolcaddöntőbe jutásra is igencsak jó esélye van a csapatnak, tekintve, hogy a következő közben a negyedosztályú Raon-l'Étape vendégeként lép majd pályára.

FRANCIA KUPA
A 32 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Istres–Valenciennes 3–3, tizenegyesekkel 4–3

 

Legfrissebb hírek

A PSG kiütéssel jutott be a Francia Kupa elődöntőjébe

Francia labdarúgás
2025.02.26. 23:24

A Reims tizenegyesekkel jutott tovább az elődöntőbe a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2025.02.25. 23:21

A Reims tizenegyespárbajban ejtette ki ötödosztályú ellenfelét a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2025.02.06. 23:25

Negyedosztályú csapat ellen esett ki a Nice a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2025.02.05. 23:08

A kapus rúgta be a döntő tizenegyest, kiesett a Lille a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2025.02.04. 21:39

Ötödosztályú csapat búcsúztatta a Lyont a Francia Kupából; a 17 éves Messi duplázott első profi meccsén

Francia labdarúgás
2025.01.15. 20:50

Tizenegyesekkel ejtette ki a Lille a Marseille-t a Francia Kupából

Francia labdarúgás
2025.01.14. 23:31

A PSG tizenegyesekkel jutott tovább a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2024.12.22. 23:19
Ezek is érdekelhetik