Santos: megtartanák Neymart, tagadják a Barca-szálat

Vágólapra másolva!
2013.02.27. 19:17
Odilio Rodrigues, a Santos labdarúgócsapatának alelnöke tagadta azokat a híreket, hogy Neymar előszerződést kötött volna a Barcelonával, sőt állítása szerint mindent megtesznek azért, hogy hosszabbítsanak a támadóval.

„A klub vezetősége eldöntötte, hogy szeretné meghosszabbítani Neymar jövőre lejáró szerződését, ezen dolgozunk most. Elkezdtünk egyeztetni az édesapjával, aki bármilyen megállapodást tagadott a Barcelonával, és mi hiszünk neki. Azt mondta, hogy Neymar boldog nálunk. Kijelenthetem, hogy a klub sem áll tárgyalásban más csapattal Neymart illetően" – nyilatkozta Rodrigues.

Mint tegnap beszámoltunk róla, a Barca továbbra is érdeklődik a csatár iránt, akivel egyes hírek szerint már előszerződést is kötött.

A Neymar da Silva Santos Júnior néven született, Puskás Ferenc-díjas cselkirályt az utóbbi időben több bírálat is érte a brazil média, illetve a legendás Pelé részéről, miszerint saját maga és a – 2014-es világbajnokságon házigazda – válogatott szempontjából is fontos lenne, hogy egy keményebb, nívósabb európai bajnokságban edződjön.

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: elmaradt a csoda – mentálisan gyengébb Real Madrid vagy feltörhetetlen Arsenal? 

Bajnokok Ligája
18 órája

Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

Bajnokok Ligája
20 órája

Ez már több mint pech: Neymar úra megsérült!

Minden más foci
22 órája

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 22:55

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 10:37

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Robert Lewandowski a Dortmund ellen: 28 meccs, 29 gól

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 09:33

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
2025.04.14. 15:31
Ezek is érdekelhetik