PSG: Wenger is képben, Ancelotti fizetne - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.08. 18:13
A spanyol Real Madrid labdarúgócsapatánál nagyon szerették volna a héten lezárni az edzőkérdést, úgy nézett ki, hogy a francia PSG rábólint Carlo Ancelotti négymillió eurós kivásárlási árára. Ez azonban egyelőre várat magára, mert a pótlás a vártnál nehezebben megy, számol be róla a spanyol Marca napilap.

Ami biztos, hogy a papíron még egyéves szerződéssel bíró Ancelottinak nagyon mehetnékje van Párizsból, ennek érdekében anyagi áldozatra is hajlandó lenne: a négymillió eurós kivásárlási árát felesben állná a madridiakkal.

A PSG-t viszont a kiszemelt edzők egymás után utasítják vissza. Ezek szerint mégis lehet, hiába a pénz hívó szava és a remek játékosállomány. Az első jelölt, José Mourinho a Chelsea-hez ment, a második, Rafa Benítez pedig a Napolihoz. Az oroszok szövetségi kapitánya, Fabio Capello szeretné befejezni a 2014-es vb-ig vállalt munkáját. A Le Parisien korábban arról számolt be, hogy megegyeztek Laurent Blanc egy évre szóló szerződésében, de ez a hír véglegesítve és megerősítve sem lett azóta, sőt inkább már el is felejtődött.

Vészmegoldásként akár a sportigazgató, Leonardo is leülhet a kispadra, kizárólag átmeneti jelleggel. A spanyol lap felveti Arsene Wenger jövő évi szerződtetését, ám a hosszú ideje a Premier League-ben dolgozó szakembert állítólag nem fogadná mindenki tárt karokkal hazájában.

Az idő sürget, eközben Nasszer al-Kelaifival, a PSG elnöke a Nadal–Djokovics Roland Garros-elődöntőn izgult, öt órán át. A jelek szerint neki azért annyira nem sürgős, hogy egy ilyen rangos sportélmény ne férjen bele.

 

Legfrissebb hírek

Capello: Yamal rendkívüli játékos, de nincs meg benne Messi zsenialitása

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:36

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hétgólos thrillert nyertek meg Negóék a Lens otthonában

Francia labdarúgás
2025.03.01. 23:04

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

José Mourinhót négy meccsre eltiltották a Galata–Fener után történtek miatt

Minden más foci
2025.02.27. 22:13

Ancelotti: Senki sem szereti, ha egy egész stadion a halálát kívánja

Spanyol labdarúgás
2025.02.27. 10:32
Ezek is érdekelhetik