Románia: Meg kell erősíteni a védekezést - Jenei

Vágólapra másolva!
2013.08.15. 09:10
Jenei Imre, a román és a magyar válogatott egykori szövetségi kapitánya a DigiSportnak csalódottan nyilatkozott a Románia–Szlovákia (1–1) felkészülési mérkőzésről, a szakember szerint a védekezést kellene megerősíteni.

„Csalódott vagyok amiatt, mert ez volt az utolsó lehetőség a felkészülésre, mielőtt a válogatott két nagyon fontos mérkőzésen lép majd pályára, és azt hiszem, azokon nyolcvanöt százalékban majd azok kapnak lehetőséget, akiket most láthattunk – utalt a román válogatott teljesítményére és formájára Jenei Imre. – Piturca most már nemcsak azt sajnálhatja, hogy Maricának még nincs klubja, hanem azt is, hogy megsérült. Latovlevici-nek nagyon jól megy a Steauában, de a válogatott pszichikailag még mintha sok lenne neki. A védekezést mindenképpen meg kellene erősíteni, talán Bourceanuval, ha felépülne. De Hoban is nagyon jól teljesít a bajnokságban, mint védekező középpályás. Valamit ki kell találni.”Jenei Imre. – Piturca most már nemcsak azt sajnálhatja, hogy Maricának még nincs klubja, hanem azt is, hogy megsérült. Latovlevici-nek nagyon jól megy a Steauában, de a válogatott pszichikailag még mintha sok lenne neki. A védekezést mindenképpen meg kellene erősíteni, talán Bourceanuval, ha felépülne. De Hoban is nagyon jól teljesít a bajnokságban, mint védekező középpályás. Valamit ki kell találni.”

 

Legfrissebb hírek

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
19 órája

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.25. 22:40

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41
Ezek is érdekelhetik