Labdarúgás: gyászmise Eusébio emlékéért Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.10. 10:20
Eusebióért égtek a gyertyák csütörtök este a Ferenciek terén, és érte szólt a mise a belvárosi Ferences templomban. A 71 éves korában vasárnap elhunyt portugál aranylabdás legendára emlékeztek tisztelői és szurkolói.

Megteltek a vendégek számára fenntartott padsorok, eljöttek és adóztak a portugál játékos emlékének olyan neves labdarúgóink, mint Kiss László, Izsó Ignác, Göröcs János, Szokolai László, Fenyvesi Máté és Dunai Antal.

Ott volt a misén Bozóky Imre, a Magyar Labdarúgó-szövetség volt elnöke, az MLSZ képviseletében Csiki Károly, valamint Kovács Ferenc a Videoton tiszteletbeli elnöke és Eperjes Károly, Kossuth-díjas színművészünk is.

A mise elején az Eusébio családjának és a portugál futball híveinek küldött Orbán Viktor-üzenetet Kiss Norbert, az ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár olvasta fel.

Reisz Pál, a templom igazgatója celebrálta a misét, és miközben a legendára emlékezett, képek villantak fel az 1966-os Portugália–Koreai NDK világbajnoki mérkőzés (5:3) négy Eusébio-góljáról, valamint a budapesti látogatásáról. Kozma atya arról az örömről és boldogságról beszélt ezt követően, amelyet Eusébio millióknak nyújtott pályafutása során.

„Az Újpest–Benfica UEFA-kupa-mérkőzésen még ellenfélként léptünk pályára, míg 1968-ban már egymás mellett álltunk az Aranylabda-átadáson, ahol ő az Arany-, én az Ezüstcipőt vehettem át” – mondta Dunai Antal, az Újpest legendás csatára.

Legfrissebb hírek

Emlékezés: húsz éve hunyt el Patonyi László futballedző

Minden más foci
2024.01.12. 18:01

Huszonöt éve hunyt el az Eb-bronzérmes Tichy Lajos

Magyar válogatott
2024.01.06. 14:14

Úriember a futballpályáról – a világklasszis Sir Bobby Charlton élete képekben

Angol labdarúgás
2023.10.28. 11:46

„Véget ért a magyar váltó legendája” – búcsú az olimpiai bronzérmes Zarándi Lászlótól

Atlétika
2023.09.26. 10:57

Emlékezés: ma lenne 80 éves Schulek Ágoston

Atlétika
2023.08.06. 09:00

Labdarúgás: Lóránt Gyula-emlékmérkőzést tartanak vasárnap Nagyváradon

Minden más foci
2023.07.28. 19:57

Videó: dal őrzi a húsz éve elhunyt Knézy Jenő emlékét

Egyéb egyéni
2023.06.17. 10:55

Emlékezés: „Figyelj, papa…” – 20 éve ezen a napon hunyt el Knézy Jenő

Labdarúgó NB I
2023.06.17. 09:10
Ezek is érdekelhetik