Miriuta tervei: a Fradi vagy a Győr, majd a válogatott

– Szép város Kolozsvár?
– Lenyűgöző – bólintott a téli szünetben a Ceahlaul Piatra Neamt kispadját a CFR Clujéra cserélő Miriuta Vasile. – A következő másfél évben mégsem a nevezetességeiben szeretnék gyönyörködni, ennél jobb tervem van: ha idén még nem is, jövő nyáron már bajnoki címet akarok ünnepelni a csapattal!

– Szívből kívánjuk, hogy így legyen. De ennyire azért ne szaladjunk előre, inkább azt árulja el, hogyan jött a kolozsvári lehetőség!
– Miután december tizenhetedikén lejátszottuk az utolsó bajnokinkat, másnap már itthon voltam. Mármint Törökbálinton, hiszen nekem már ott van az otthonom. Szóval huszadikán csöng a telefonom, a vonal túlsó végén Pászkány Árpád, a CFR tulajdonosa. Mit csinálsz, Laci? – érdeklődött. Hazajöttem a családhoz – feleltem. Holnap nem tudnál meglátogatni? – tette fel az újabb kérdést. Mivel kapiskáltam, miről van szó, rávágtam, dehogynem. Másnap már Kolozsváron tárgyaltam Pászkány úrral, illetve a klub elnökével, Iuliu Muresannal, aki, milyen a sors, régi ismerősöm szülővárosomból, Nagybányáról. Két órán át ha beszélgettünk, és úgy álltunk fel az asztaltól, hogy mindenben megállapodtunk. Rögtön hívtam a Piatra Neamt elnökét, Gheorghe Stefant, hogy én megegyeztem, ti jöttök. Miután a két vezér is gyorsan dűlőre jutott, karácsony és szilveszter között már csak azért kellett kiruccannom, hogy aláírjam a szerződésemet. Szebb ünnepi időszakot kívánni sem tudtam volna…

– A tavaszi szezon nem kecsegtet sok jóval: a CFR csupán hetedik, ráadásul a harmadik helyet elfoglaló Steauával szemben tizenkét pont a hátránya.
– A vezetők azt várják tőlem, hogy az előttünk álló hónapokat a csapatépítésnek szenteljem. A munkának hétfőn vágok neki, de azt már kértem, hogy az ide-oda kölcsönadott játékosokat rendeljék vissza. Pénteken Antalyába repülünk, az edzőtáborba mindenkit elviszek, aki hadra fogható, és mire visszatérünk, eldöntöm, kire van szükségem. Annyit azért megjegyeznék, hogy a negyedik helytől csupán hat pont választ el minket, és bár a dobogóról sosem jó lemaradni, az Európa-liga-indulás vigasztalólag hatna ránk. Úgyhogy az én mottóm így hangzik: gyerünk, fel a negyedikre!

– Lelkesen beszél kolozsvári szerepvállalásáról, holott csütörtökön Győrben is bemutathatták volna a címvédő új vezetőedzőjeként, nemde?
– Tévedés. Itt-ott magam is olvastam, hogy Tarsoly Csaba megkeresett, de én kikosaraztam, csakhogy ez nem felel meg a valóságnak. Sem az, hogy kikosaraztam, sem az, hogy megkeresett… Majd egyszer, talán. Persze ez most nem időszerű, mert Horváth Ferenc személyében remek edző vette át az ETO-t. Feri jó barátom, Fehérváron és a Fradiban is futballoztunk együtt, biztos vagyok benne, hogy sikeres lesz. Az is a javára válik, hogy fiatal, lám, még nálam is fiatalabb... Kell is a generációváltás, mert időről időre szükség van új arcokra. Tizenöt év múlva én is azt mondom majd, hogy köszönjük, nekünk ennyi volt, jöjjenek az ifjak.

– Ebben a másfél évtizedben mit szeretne elérni?
– Hú, nagyon sok mindent! Kezdve azzal, hogy a bajnoki címig, aztán pedig a Bajnokok Ligájába vezetem a Kolozsvárt, Magyarországon is olyan eredményt akarok felmutatni, hogy a szurkolók azt mondhassák, na, megérte egykoron Miriutát honosítani. Öreg cimborám, Vincze Ottó már két esztendeje fűzött, hogy Kopasz, gyere haza, mire azt válaszoltam, hogy jönnék én, csak nem kapok ajánlatot. Számos klubban megfordultam pályafutásom során, de sosem tagadtam, hogy a Ferencváros és a Győr áll legközelebb a szívemhez. Csak ismételni tudom magam: majd egyszer, talán… És ha már itt tartunk, van még egy nagy álmom.

– A Siófok?
– Nem egészen. Néhány év múlva szeretnék a magyar válogatott szövetségi kapitánya lenni. Nem most és nem is jövőre, mert meggyőződésem, hogy Pintér Attila eredményes lesz a nemzeti együttes élén. Ahogy látom, a feladat nem könnyű, de ha valaki, ő megoldhatja. Hallottam, sokan dühöngtek amiatt, hogy nem külföldi szakembert választott az MLSZ, de kérdem én, egy neves edző garancia lenne a sikerre? Lothar Matthäusszal vagy Erwin Koemannal kijutott bárhová is a válogatott? „Pinyőben” az a jó, hogy három szót ismer: munka, munka, munka. Ilyenné váltam én is. A pályán kívül benne vagyok a bolondozásban, de amint belépek a klubház ajtaján, nem ismerek tréfát. Nekem a játékosok nem a barátaim. Egyszerűen nem lehetnek azok. Az az edző, aki túl közel engedi magához a futballistákat, elveszett.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HOGY MIRIUTA VASILE SZERINT MIBEN KÜLÖNBÖZIK A MAGYAR ÉS A ROMÁN FUTBALL, OLVASSA EL A NEMZETI SPORT SZOMBATI SZÁMÁBAN MEGJELENT INTERJÚT – AKÁR DIGITÁLIS FORMÁBAN IS!