Wenger: Jöhet a Chelsea, aztán a következő 1000 meccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.22. 09:55
null
Wenger jó erőben érzi magát, de az újabb ezer meccs azért túlzásnak tűnik (Fotó: Action Images)
Ha hétvége, akkor bajnoki víkend az öreg kontinens labdarúgópályáin. A Bundesligában a 26., az olasz és a spanyol első osztályban egyaránt a 29. kört, Angliában pedig már a 31. fordulót rendezik meg. A szombat slágerösszecsapása a Chelsea–Arsenal találkozó, a vasárnapé pedig az el Clásico, azaz a Real Madrid–Barcelona szuperütközet. Az említett londoni alakulatokon kívül a Liverpool, a Manchester City és a Manchester United is pályára lép ma, de a német nagyágyúk ugyancsak szombaton meccselnek – sőt a Bayern akár bajnoki címet is ünnepelhet! Topliga-beharangozónk.

 

ANGLIA

Egy héttel a Tottenham–Arsenal mérkőzés után ismét londoni derbi következik a Premier League-ben, ezúttal a Chelsea és az Arsenal között. A két csapat (előbbi nyugat-londoni, utóbbi a város északi részéből való) közös múltjáról annyit kell tudni, hogy 1907 óta íródik, s először e két együttes találkozott egymással a londoni egyletek közül az angol élvonalban. Szorosan a jelent tekintve mindkét gárda esélyes a bajnoki címre, a „kékek” hangyányival kedvezőbb helyzetben vannak.

KATTINTSON A KÉPRE!
KATTINTSON A KÉPRE!

Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere éppen a Chelsea ellen ünnepli az 1000. tétmérkőzését az Arsenal kispadján, és ebből az alkalomból José Mourinho, az aktuális ellenfél menedzsere, valamint Sir Alex Ferguson, az MU korábbi mestere is megszólalt a francia munkásságát méltatva.

Maga az ünnepelt, aki elárulta, hogy Tomás Rosicky játéka kérdéses a PL listavezetője ellen, a következőket mondta a nem mindennapi jubileummal kapcsolatban:

„Megtiszteltetés, hogy ezredszer ülhetek az Arsenal kispadján. A klub mindig támogatott engem. Az idő majd eldönti, hogy az egyesület patinásabbá vált-e azóta, amióta itt vagyok, remélem, hogy igen. A szezon meccse következik számunkra, mert az egyik közvetlen riválisunk ellen játszhatunk. Ameddig lehetséges, motivált maradok, de tudom, hogy az előttem álló ezer mérkőzés is nehéz lesz.”

A TippmixPro oddsai szerint a Chelsea elleni találkozó sem lesz éppen könnyű, a „kékek” sikerére sokkal nagyobb az esély, mint a vendégekére.

A második helyezett Liverpool az utolsó előtti Cardiffnál vendégszerepel, és jó eséllyel pályázhat a három pontra. Csakúgy, mint a Manchester City a Fulham házigazdájaként: a City a vesztett pontok tekintetében vezeti a tabellát, a londoniak ugyanakkor sereghajtók.

West Ham–Manchester United: vendégsikerre lehet számítani annak ellenére, hogy a hét közben a BL-ben bravúrosan továbbjutó MU nélkülözni kénytelen hősét, a mesterhármast szerző Robin van Persie-t, aki térdszalaghúzódást szenvedett Kosztasz Manolasz belépője után.

NÉMETORSZÁG

A Bayern München 23 pontos előnnyel vezet a Bundesligában a második Dortmund előtt, és ha ma nyer Mainzban, a BVB viszont ugyanezt nem teszi meg Hannoverben, illetve a huszonnégy pontos hátrányban lévő Schalke sem gyűjti be a három pontot hazai környezetben a Braunschweig ellenében, akkor a bajorok már szombaton bajnoki címet ünnepelhetnek.

Egymás után a másodikat, mindent egybevetve pedig már a huszonnegyediket. Mindezt nyolc fordulóval a bajnokság befejezése előtt!

Az őrületes szezont futó Bayern tizennyolc játékossal vágott neki a mainzi útnak, a keretben nincs benne a combizomhúzódást szenvedő Thiago és a még csak lábadozó Holger Badstuber sem. Pep Guardiola gondolataiban pedig nem szerepel a bajnokság korai megnyerése – nem ez jár a fejében.

„Csak a magunk dolgával szabad törődnünk. Teljesen mindegy, hogy mikor nyerjük meg a bajnokságot. Holnap vagy holnapután, nem szoktunk erről beszélni. Ez egyelőre nem csak rajtunk múlik” – zárta rövidre a témát Guardiola.

Ami a liga két magyarját illeti: Huszti Szabolcs (Hannover) minden bizonnyal kezd a Dortmund ellen, Szalai Ádámnak (Schalke) viszont, mint a tavaszi bajnokikon eddig mindig, ezúttal is csak a kispadon juthat hely az előzetes hírek szerint.

SPANYOLORSZÁG

A Real Madrid–Barcelona szuperütközet minden létező összecsapást háttérbe szorít. És nemcsak Spanyolországon, hanem az egész kontinensen, sőt az egész planétán is. Mivel a La Liga harmadik nagyja, az Atlético Madrid ugyancsak vasárnap lép pályára (a Betisnél vizitál), a mai bajnoki mérkőzésekről legyen elég annyi, hogy négy lesz belőlük, és hogy pontosan ki kivel játszik, az az alábbi részletes programban olvasható.

OLASZORSZÁG

A Serie A szombati két meccse közül a Chievo és a Roma veronai találkozója emelkedik ki. Az ismét Francesco Tottival felálló fővárosiak újabb győzelmükkel megerősíthetnék második pozíciójukat a tabellán, amelyet a vasárnap este Cataniába látogató Juventus vezet fölényes magabiztossággal. Az ugyancsak BL-indulásban reménykedő, harmadik helyezett Napoli az utána következő Fiorentinát fogadja vasárnap késő délután, ez a kilencven perc a forduló rangadója.

LABDARÚGÓ-TOPLIGÁK, A SZOMBATI PROGRAM

ANGLIA, PREMIER LEAUGE
31. FORDULÓ
13.45:
Chelsea–Arsenal (Tv: Digi Sport1)
16.00: Norwich–Sunderland
16.00: Newcastle United–Crystal Palace
16.00: Manchester City–Fulham (Tv: Digi Sport 2)
16.00: Hull City–West Bromwich Albion
16.00:
Cardiff City–Liverpool
16.00:
Everton–Swansea
18.30: West Ham United–Manchester United (Tv: Digi Sport 2)


NÉMETORSZÁG, BUNDESLIGA
26. FORDULÓ
15.30: VfB Stuttgart–Hamburg

15.30: Schalke 04–Braunschweig
15.30: Wolfsburg–Augsburg
15.30: Hannover–Borussia Dortmund
15.30: Mainz–Bayern München (Tv: Eurosport2)
18.30: Borussia Mönchengladbach–Hertha BSC (Tv: Eurosport2)

OLASZORSZÁG, SERIE A
29. FORDULÓ
18.00: Torino–Livorno
20.45: Chievo–AS Roma (Tv: Digi Sport1)

SPANYOLORSZÁG, PRIMERA DIVISIÓN
29. FORDULÓ
16.00: Granada–Elche
18.00: Espanyol–Levante
20.00: Valladolid–Rayo Vallecano
22.00: Athletic Bilbao–Getafe (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik