UEFA: öt csere és fehér lap Platini új tervei között

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.16. 15:25
null
Michel Platini drasztikus büntetéssel sújtaná a reklamáló játékosokat (Fotó: Action Images)
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint jó lenne, ha a csapatok a jelenlegi három helyett mérkőzésenként ötöt cserélhetnének.


A francia sportvezető – amint arról a csütörtökön megjelent, futballról szóló könyvében (Parlons Football, azaz Beszéljünk futballul) írt – úgy véli, a szünetben lehetne két cserét végrehajtani, miközben megmaradna a játék közbeni három módosítás lehetősége, így végeredményben nem növekedne a játékmegszakítások ideje. Ötletét azzal indokolta: figyelembe kell venni, hogy a mai kereteket sok játékos alkotja.

Platini bevezetné a fehér lapot, melyet a bíró akkor mutathatna fel, ha egy játékos egy adott döntését hevesen vitatná. A figyelmeztetés tízperces kispadon ülést vonna maga után, miközben a szabálytalanságok megtorlására érvényben maradna a sárga és a piros lap. Az UEFA vezetője szerint egyfajta „mániává kezd válni” és lassan „járványos méreteket ölt” a bírók ítéleteinek megkérdőjelezése a pályákon.

A bíráskodásban eltörölné a korhatárt, a kiválasztás és alkalmazás feltétele kizárólag a hozzáértés és a fizikai állapot lenne.

A játékosként háromszoros aranylabdás, Európa-bajnok UEFA-elöljáró eltörölné a hármas büntetést. Ha valaki utolsó emberként szabálytalankodna gólra törő játékossal szemben, sárga lapot kapna. Ha a 16-oson belül történne az eset, 11-est végezhetne el az ellenfél, míg piros lapot kellene neki felmutatni, ha a 16-oson kívül szabálytalankodna és csak szabadrúgás járna a mozdulatáért.

Platini újragondolná a sportág szabályalkotó testületének (IFAB) összetételét is. Az 1886-ban alapított nyolctagú bizottságban négy szakértő továbbra is Angliából, Skóciából, Észak-Írországból és Walesből kerülne ki, de legitimitását ezentúl nem a nemzetközi szövetség (FIFA) négy képviselője által nyerné el, hanem azáltal, hogy egy korábbi játékosokból és elismert szakemberekből álló bővebb testület formálna véleményt, amelynek azonban továbbra is négy szavazata lenne.

Legfrissebb hírek

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Szoboszlaiékra a PSG vár, madridi derbi is lesz a BL-nyolcaddöntőben

Bajnokok Ligája
2025.02.21. 11:51

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Videó: Gróf Dávid bravúrja az UEFA oldalánál is bekerült az El legszebbjei közé

Európa-liga
2025.02.14. 09:51

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az UEFA nemet mondott, a Bayern München nem használhatja a piros mezét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 18:49

Az UEFA eltörölheti a hosszabbítást a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában

Bajnokok Ligája
2025.02.06. 12:22

A Roma, a Frankfurt és a Twente is büntetést kapott az UEFA-tól

Európa-liga
2025.02.05. 13:49
Ezek is érdekelhetik