Japán: a szövetségi kapitány kitart, mindent tagad

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.12.27. 17:07
Javier Aguirre, a japán labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya tagadja, hogy valaha is bundázott volna.

A mexikói szakember a múlt héten került a vádak kereszttüzébe, mivel egy spanyol ügyészi vizsgálat megállapítása szerint ő is érintett lehet a 2011 májusában játszott Levante–Zaragoza spanyol bajnoki mérkőzés eredményének befolyásolásában.

A találkozót a szezon utolsó játéknapján rendezték, s idegenben aratott 2–1-es győzelmével a Zaragoza bent maradt az élvonalban. Az ügyész az összecsapás vizsgálata után arra jutott, hogy az eredményt manipulálták.

A vád szerint erről 41-en tudtak, köztük az akkor a Zaragoza edzőjeként dolgozó Aguirre, valamint mindkét klub játékosai, illetve a zaragozai klub elnöke, Agapito Iglesias is.

A 17-szeres magyar válogatott Pintér Ádám akkor a Zaragoza játékosa volt, de a gyanús mérkőzésen nem lépett pályára.

„Tizenkét évig dolgoztam Spanyolországban és nem tettem semmi etikátlant” – mondta Aguirre, egyúttal azt kérte a japán válogatott szurkolóitól, hogy nyugodjanak meg, mert nemzeti csapatuknak szüksége van a teljes támogatásra.

A japán szövetség a múlt héten reagált a hírekre, s megerősítette posztján a kapitányt.

Legfrissebb hírek

Hihetetlen szervezési hiba, több úszó is megsérült a versenyen

Úszás
2025.01.28. 09:48

Negyvenöt évesen vonult vissza az Arsenalban is megfordult 82-szeres válogatott játékos

Minden más foci
2024.12.04. 16:23

Vb 2026: őrült meccsen ikszelt Bahreinben Ausztrália

Minden más foci
2024.11.19. 21:19

Billie Jean King-kupa: negyeddöntőben a japánok és a szlovákok

Tenisz
2024.11.15. 09:00

Kamutornákon, többek között kiskorúak részvételével termeli bevételeit a PSG, a Barca és a Serie A egyik főszponzora

Minden más foci
2024.10.22. 14:26

Nem bírt egymással Japán és Ausztrália a csúcsrangadón; Irán Azmun vezérletével gázolt át Kataron

Minden más foci
2024.10.15. 22:30

Japán rettenetesen megverte Kínát vb-selejtezőn, Ausztrália pedig kikapott egy olyan csapattól, amelyiktől korábban sohasem

Minden más foci
2024.09.05. 16:20

Szakmáry Gréta: Mindig is titkos vágyam volt Japánba eljutni

Röplabda
2024.08.20. 20:34
Ezek is érdekelhetik