FIFA: három ellenfele lesz Blatternek az elnökválasztáson

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.02.09. 20:23
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfő este megerősítette, hogy Joseph Blatter elnöknek három kihívója lesz a szervezet május végén Zürichben sorra kerülő tisztújító közgyűlésén.

A FIFA közlése szerint az ötödik ciklusára készülő 78 éves svájci sportdiplomatának Ali bin al-Husszein jordán herceg, FIFA-alelnök, Luis Figo, a portugálok korábbi futballistája, valamint Michael van Praag, a holland szövetség elnöke lesz a riválisa.Ali bin al-Husszein jordán herceg, FIFA-alelnök, Luis Figo, a portugálok korábbi futballistája, valamint Michael van Praag, a holland szövetség elnöke lesz a riválisa.

Korábban Jérome Champagne, a FIFA korábbi főtitkár-helyettese és nemzetközi igazgatója, valamint David Ginola volt francia válogatott futballista is jelezte indulási szándékát a választáson, de mindkettejüknek vissza kellett lépniük, mert a január 29-ei határidőig nem sikerült összeszedniük legalább öt FIFA-tagország támogató levelét, amely szükséges volt a hivatalos jelöltséghez.

A közgyűlés május 29-én lesz.

Legfrissebb hírek

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
2025.04.15. 16:15

NB III: az MLSZ után a FIFA-hoz fordult az FC Dabas Tamás Kornél átigazolása miatt

Labdarúgó NB II
2025.04.14. 22:35

Kovács István bekerült a nyári klubvilágbajnokság játékvezetői keretébe

Minden más foci
2025.04.14. 20:27

Nem szólhat a bírókról a klub-vb – szemináriumokat tartott a FIFA a játékvezetőknek

Minden más foci
2025.04.08. 20:42

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Az Egyesült Királyság rendezi a 2035-ös női világbajnokságot

Minden más foci
2025.04.03. 15:30

WADA: a jelenlegi elnöknek nem lesz ellenfele a tisztújításon

Egyéb egyéni
2025.04.02. 10:08

Aranyláz – Bodnár Zalán jegyzete

Minden más foci
2025.03.26. 23:32
Ezek is érdekelhetik