Portugália: Eusébio hamvait a Nemzeti Pantheonba szállítják

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 19:44
A portugál labdarúgás tavaly elhunyt legendás alakjának, Eusébiónak a földi maradványait pénteken a lisszaboni Nemzeti Pantheonba szállítják, amelyben az ország történetének legjelentősebb alakjai nyugszanak.

Az ünnepségen részt vesz az államfő, Aníbal Cavaco Silva és a miniszterelnök, Pedro Passos Coelho is.

A Lisszabon északi részében található Lumiar temetőben nyugvó legendás játékos a múlt év januárjában, 71 éves korában hunyt el.

Eusébio – teljes nevén Eusébio da Silva Ferreira – 1942-ben született az egykori portugál gyarmat, Mozambik fővárosában, Maputóban. Játékos-pályafutása egyik legnagyobb sikerét 1965-ben aratta, amikor kiérdemelte az Aranylabdát, a legjobb európai futballistát megillető elismerést. A portugál válogatott színeiben 64 meccsen 41 gólt jegyzett, 1966-ban a harmadik helyen végzett az angliai világbajnokságon, amelynek gólkirálya lett kilenc góllal.

A Benficával 1962-ben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját.

A döntőben két találattal járult hozzá a többek között Puskás Ferenccel és Alfredo Di Stéfanóval felálló Real Madrid elleni 5:3-as győzelemhez. A rendkívül gyors és technikás támadó 745 mérkőzésen 733 gólt szerzett pályafutása során.

Legfrissebb hírek

Gyökeres újabb mérföldkőhöz érkezett a gólgyártásban

Minden más foci
2025.03.04. 09:03

Cristiano Ronaldo: Lehet, hogy egy-két éven belül visszavonulok

Minden más foci
2024.11.17. 12:29

A klub korábbi játékosa veszi át Amorim vezetőedzői posztját a Sportingnál

Minden más foci
2024.11.11. 11:49

Rúben Amorim a válogatott szünetig marad a Sportingnál

Angol labdarúgás
2024.10.30. 16:24

CR is a kezdőben Csehország ellen

Foci Eb 2024
2024.06.18. 20:08

Eltört a mécses! Könnyek között búcsúzott a 98. percben győztes gólt szerző csatár

Minden más foci
2024.05.13. 10:52

Paris Hilton soha nem focizó sógora 45 évesen debütált a profiknál – videó

Minden más foci
2024.05.08. 12:24

Videók: elképesztő, hogyan ünnepelték a Benfica évfordulóját a szurkolók

Minden más foci
2024.02.28. 12:05
Ezek is érdekelhetik