Bulgária: levonult a Liteksz, kizárták a bajnokságból – videó

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.16. 19:35
A Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFSZ) kizárta az élvonalból a Liteksz Lovecs csapatát, mert játékosai szombaton levonultak a pályáról.
A Levszki Szófia elleni rangadó 15. percében a vendég Liteksz emberhátrányba került, ennek ellenére öt perccel később megszerezte a vezetést. Amikor az első félidő hosszabbításában a játékvezető ismét felmutatta a piros lapot a vendégeknek, illetve tizenegyest ítélt a házigazdáknak, Sztojcso Sztoilov sportigazgató tiltakozásul lehívta a játékosokat a pályáról, akik a szünet után nem is tértek vissza.

A BFSZ fegyelmi bizottságának elnöke, Jurij Kucsev úgy nyilatkozott, hogy a szabályok értelmében ez volt az egyetlen lehetőségük, amikor a szankcióról döntöttek. A klubot 20 ezer levás (3,2 millió forint) pénzbüntetéssel is sújtották. Fellebbezésre egy hét áll rendelkezésükre. Trifon Popov klubelnököt 15 ezer levára (2,4 millió forint) büntették, mert bevallotta, hogy ő utasította Sztoilovot, hívja le a labdarúgókat a pályáról.

A botrányos véget ért szombati meccs után a Liteksz vezetői kezdeményezték, hogy külföldi játékvezetők működjenek közre a szófiai csapatok elleni mérkőzéseiken, a címvédő Ludogorec pedig azzal fenyegetőzött, hogy visszalép a bajnokságtól, mert a bírók a riválisaikat támogatják.

A Liteksz az elmúlt két évtized egyik legsikeresebb bolgár klubja az ebben az időszakban nyert négy bajnoki címmel, a csapat ezen időszak alatt a hazai kupában is négyszer végzett az élen. A félbeszakadt szombati találkozó három pontját 3–0-s gólkülönbséggel a Levszki kapta. Húsz fordulót követően a tabellát a 38 pontos Ludogorec vezeti, a Levszki csupán rosszabb gólkülönbsége miatt szorul a második helyre. A harmadik PFK Beroe Sztara Zagora 34, a Liteksz 33 pontot gyűjtött.

Arról egyelőre nem döntöttek, hogy a bajnokságból kizárt csapat folytathatja-e szereplését a Bolgár Kupában, amelyben már eljutott az elődöntőig.


Legfrissebb hírek

Eb 2024: a bolgárok szövetségi kapitánya szerint taktikailag magas szinten vannak a magyarok

Magyar válogatott
2023.03.26. 19:16

Bulgária: két élvonalbeli klub is Kassai távozását követeli

Minden más foci
2022.10.25. 13:20

NL: lemondott a bolgár szövetségi kapitány

Minden más foci
2022.06.06. 12:33

Bulgária: rasszista szurkolói miatt távozik Alan Pardew a CSZKA-tól

Minden más foci
2022.06.03. 12:07

Koronavírus: a zárt kapus folytatást kritizálják Bulgáriában

Minden más foci
2020.05.19. 20:22

Videó: kegyetlen nézést és eltiltást kapott a dühöngő játékos

Minden más foci
2019.04.02. 16:40

Videó: bedobtak egy sört, a védő le is csapott rá gyorsan!

Minden más foci
2017.06.07. 15:21

Bulgária: egyesült a CSZKA Szófia és a Liteksz Lovecs

Minden más foci
2016.06.29. 16:01
Ezek is érdekelhetik