FIFA: Platini egyelőre nem fordulhat a CAS-hoz

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.22. 16:23
Egyelőre nem fellebbezhet a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS) nyolcéves eltiltása ellen az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke, Michel Platini.  

A nemzetközi szövetség (FIFA) független etikai bizottsága hétfőn – Joseph Blatter elnökhöz hasonlóan – a labdarúgással kapcsolatos mindennemű tevékenységtől eltiltotta a francia sportvezetőt, aki közölte, hogy a CAS-hoz fordul. A FIFA kedden Platini ügyvédei számára megerősítette, hogy csak akkor fordulhatnak a CAS-hoz, ha a FIFA fellebbviteli bizottsága elutasítja a keresetüket.

Blatterre és Platinire első lépésben október elején 90 napos, ideiglenes felfüggesztést szabtak ki annak nyomán, hogy korrupció gyanújával hatósági eljárás folyik velük szemben. Az etikai bizottság hétfőn még pénzbírságot is kirótt, Platininek 80 ezer svájci frankot (23.4 millió forint), Blatternek pedig 50 ezret (14.6 millió forint) kell fizetnie.

Platini szerette volna elérni, hogy ne a FIFA fellebbviteli testülete foglalkozzon a panaszával, mert abban bízott, hogy a CAS gyorsabban meghozza döntését, így – felmentése esetén – részt vehet a FIFA február 26-i elnökválasztásán. A vonatkozó szabályok értelmében a jelöltek listáját egy hónappal a voksolás előtt le kell zárni. Joseph Blatter hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a FIFA fellebbviteli bizottságához fordul panaszával.

Októberben azért függesztették fel tisztségéből Blattert és Platinit, mert utóbbi kétmillió svájci frankot kapott Blattertől 2011 februárjában. A FIFA-elnök utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, és eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

A 79 éves Blatter 1998 óta vezeti a FIFA-t, a 60 esztendős Platini pedig – aki a FIFA alelnöke is egyben – 2007 óta az UEFA-t, és egészen az októberi eltiltásig ő számított a február 26-án esedékes FIFA-elnökválasztás esélyesének.

 

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Négy évre eltiltották a honfitársát olimpiai kvótához segítő ritmikus gimnasztika-bírót

Egyéb egyéni
2025.02.07. 12:13

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA világranglistáján

Magyar válogatott
2024.12.19. 11:20

Mbappé, Rodrygo és Vinícius Júnior is betalált, megnyerte az Interkontinentális Kupát a Real

Minden más foci
2024.12.18. 20:00

Így szavazott Marco Rossi a FIFA-díjátadón

Minden más foci
2024.12.18. 14:31
Ezek is érdekelhetik