Edzősors: Mourinho nagyon meglepő helyről kapott felkérést

Vágólapra másolva!
2016.04.10. 11:54
Hónapok óta zajlik a találgatás, hogy hol folytatja pályafutását a Chelsea-től decemberben kirúgott José Mourinho.

Az 53 éves portugál vezetőedző neve legtöbbször a Manchester Uniteddel kapcsolatos hírekben bukkant fel, de hivatalos megerősítésig még semelyik oldalról nem jutott el a történet.

Mourinho nem kapkod, türelmesen várja az ideális lehetőséget, erről ő maga is beszélt több alkalommal. Minden bizonnyal az elmúlt hónapokban rengeteg megkeresést kapott.

Akad köztük egészen meglepő, erre Jorge Mendes, a szakember ügynöke szolgált bizonyítékkal. A menedzser az AP hírügynökségnek küldött levelében arról tájékoztatott, hogy a Szíriai Labdarúgó-szövetség kereste meg José Mourinhót azzal a céllal, hogy leültessék a szíriai válogatott kispadjára.

Mourinho természetesen – de tisztelettel – visszautasította a felkérést.

„Ügyfelemet megtisztelte a megkeresés, de jelen helyzetben nem tudta azt elfogadni” – írta Jorge Mendes levelében.

A szíriai labdarúgó-válogatott még soha nem szerepelt világbajnokságon, a legfrissebb FIFA-világranglistán a 110. helyet foglalja el. A 2018-as vb ázsiai selejtezőben még ott van a kijutásért harcban álló 12 nemzet között.

Legfrissebb hírek

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Az orrfacsaró – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.04.05. 23:01

Három meccsről tiltották el a kollégája orrát megcsavaró Mourinhót

Minden más foci
2025.04.05. 22:54

Mourinho megcsavarta Sallai edzőjének orrát a kiesés után

Minden más foci
2025.04.03. 09:10

Mourinho: Remélem, hogy csak véletlenszerű, ami velem történik a budapesti döntő óta

Európa-liga
2025.03.14. 07:53

„Fáradt vagyok ehhez, ember…” – Mourinho alvást színlelt a Rangerstől elszenvedett El-vereség után

Európa-liga
2025.03.07. 09:59

Mourinho: Nem voltak okosak, akik megtámadtak, mert nem ismerték a múltam

Minden más foci
2025.03.06. 17:48

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21
Ezek is érdekelhetik