Futsal: Ronaldinhóék a pályán, Giggs varázsolt, Crespo gólt lőtt – fotók

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.16. 12:50
Péntek este elrajtolt az indiai Premier Futsal League, amelyhez Európában sztárrá váló, korábbi játékosok csatlakoztak. Ryan Giggs és Hernán Crespo győzelemmel, Ronaldinho és Falcao vereséggel mutatkozott be. A liga csak július 24-ig tart, de addig mindennap rendeznek mérkőzéseket.

A liga nyitómeccsén a Manchester Unitedet 29 év után elhagyó Ryan Giggs 4–2-es győzelemre vezette a Mumbai együttesét a futsallegenda, Falcao nevével fémjelzett Csennai ellen. A kispályán most debütáló Giggs a tudósítások szerint elemében volt, az ő nevéhez fűződik a bajnokság első köténye, valamint több „no look” passz is. Ryan Giggs 4–2-es győzelemre vezette a Mumbai együttesét a futsallegenda, Falcao nevével fémjelzett Csennai ellen. A kispályán most debütáló Giggs a tudósítások szerint elemében volt, az ő nevéhez fűződik a bajnokság első köténye, valamint több „no look” passz is.

A nap második meccsén a Ronaldinho vezette Goa szintén 4–2-re kapott ki Crespo csapatától, a Kolkatától.

Ronaldinho érkezése a pályára


 

Ryan Giggs a mérkőzés után, nem kimondottan mosolygós


 

Luís Figo a liga tiszteletbeli elnöke


 

Ronaldinho akcióban


 

Crespo örülhetett, Ronaldinho ezúttal nem


Giggs és Ronaldinho a pályán


 

Figo és Ronaldinho


 

Crespo gólja



 

 

Legfrissebb hírek

Futsal: az Újpest kétszer egyenlített a Nyíregyháza ellen, harmadszor már nem

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 21:57

Női futsal, vb-selejtező: pontszerzéssel búcsúzott a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.03.22. 19:24

Nem bírt egymással a Haladás és a Berettyóújfalu a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 20:57

Nem borult a papírforma a portugálok ellen, már nem juthat ki a vb-re a magyar női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.03.20. 17:52

Kötény után a kapust is elfektette, gyönyörű gólt szerzett az Újpest brazil légiósa – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 17:03

Futsal: ismét várja a jelentkezőket a diabéteszes válogatott

Magyar válogatott
2025.03.15. 16:18

Női futsal vb-selejtező: jövő héten az olaszországi elitkör vár a válogatottra

Magyar válogatott
2025.03.14. 11:18

Futsal Eb-selejtező: Ezzel a vereséggel teljesen megváltozott a helyzetünk – Sergio Mullor

Magyar válogatott
2025.03.13. 08:31
Ezek is érdekelhetik