Görögország: jön a szurkolói kártya – elég a rendbontásból

Vágólapra másolva!
2016.07.28. 09:35
Sztavrosz Kontonisz sportminiszter-helyettes szerdán bejelentette, a görög élvonalbeli labdarúgó-bajnokság mérkőzéseire szeptember 30-tól csak különleges belépőkártyával lehet kilátogatni.

Elmondása szerint ennek a célja az, hogy megakadályozzák az elmúlt években tapasztalható erőszakhullámot. Ezeket a kártyákat a stadion bejáratánál kell felmutatni, és tartalmazzák a szurkoló nevét, címét, fényképét és egy, a rendőrség által használt azonosítószámot.

A kártyák két euróba kerülnek, két évig lesznek érvényesek és e nélkül nem lehet majd jegyet vásárolni a meccsekre.

A bajnokság augusztus 20-án kezdődik, a szurkolóknak valamivel több mint egy hónapjuk lesz szeptember 30-ig, hogy megszerezzék a kártyát.

Az előző idényben a PAOK–Olympiakosz Görög Kupa-elődöntőn tapasztalható szurkolói rendbontás miatt a kormánynak lépéseket kellett tennie, bár végül visszavonták a kupasorozat eltörlését és megrendezték a finálét.

Legfrissebb hírek

Húsz év után – így élnek most a 2004-es görög hősök

Foci Eb 2024
2024.07.05. 15:51

Gróf Dávid: Akár 43 éves koromig is védhetek

Légiósok
2024.06.21. 08:37

Győztes főpróba: a németek hátrányból győzték le a görögöket

Foci Eb 2024
2024.06.07. 22:37

Férfi kézi Eb: Lengyelország nagy csatában legyőzte Feröert

Kézilabda
2024.01.15. 19:42

Női vízilabda Eb: bronzérmes, egyben olimpiai résztvevő Görögország

Vízilabda
2024.01.13. 21:07

Férfi vízi Eb: a horvátok legyőzték a görögöket, a mieinkkel játszanak a döntőért!

Vízilabda
2024.01.12. 21:40

Női vízilabda Eb: spanyol–holland döntőt rendeznek

Vízilabda
2024.01.11. 21:37

Női vízilabda Eb: sima görög siker a mieink csoportjában

Vízilabda
2024.01.06. 19:28
Ezek is érdekelhetik