Légiósok: „Nikolics nem tud átugrani egy bizonyos szintet”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.05. 14:13
Mateusz Borek a przegladsportowy.pl-en megjelent írásában nem éppen hízelgően vélekedett Nikolics Nemanjáról a Real Madrid elleni BL-mérkőzést követően. Mint ismert, a Legia Warszawa hazai pályán, zárt kapuk mögött 3–3-as döntetlent játszott a királyi gárdával, Nikolics pedig kezdőként 69 percet kapott a lengyeleknél.

„A Real csalódást jelentett számomra. Úgy gondolom, hogy Cristiano Ronaldo, Álvaro Morata és Fábio Coentrao borzalmasan gyengén játszott. Leginkább Gareth Bale és Mateo Kovacic játéka tetszett. Utóbbi nem csak a 3–3-at jelentő gólt szerezte, de az egész meccsen nagyszerűen mozgott” – írta a Real Madriddal kapcsolatban, majd kitért a lengyel bajnokra és Nikolics Nemanjára is.

„A BL csoportköre brutálisan beárazta a képességeit, bár nem felejthetjük el neki a góljait, amivel hozzásegítette a csapatot a bajnoki címhez és a csoportkörbe jutáshoz. Nikolics nem tud átugrani egy bizonyos szintet. A szerdán a helyére beálló Aleksandar Prijovic 20 perc alatt többet tudott tenni, mint a magyar válogatott 70 perc alatt” – vélekedett. A történeti hűség kedvéért, Prijovic a 77. percben állt be, nem Nikolics helyére.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik