„Nagy bajban vagyunk”: totális futballból mély gödörbe estek a hollandok

„Nagy bajban vagyunk.” (Mark van Bommel)
„Láthattuk a baljós jeleket, és be is ütött a krízis. Egyszerűen elaludtunk.” (Ruud Gullit)
„Nincsenek huszonöt-huszonnyolc év közötti meghatározó játékosaink, az egyetlen, amit tehetünk, hogy pályára küldjük a fiatalokat. Nehéz lenne egy okra leszűkíteni a gondok eredőjét.” (Danny Blind)

Hogyan lehet, hogy Európa egyik legjobb futballképzést nyújtó országának válogatottja nem jut ki egy felemelt létszámú, 24 csapatos kontinenstornára? Hogyan lehet, hogy Hollandia bajnoka és egyetlen képviselője a Bajnokok Ligájában nyeretlenül lesz csoportutolsó? Hogyan lehet, hogy a FIFA-világranglistán és az UEFA-koefficiensek tekintetében is negatív rekordot döntött egy ennyire meghatározó futballnemzet? Lehet-e, hogy az egyik leginspirálóbb focihon hosszú időre visszasüllyed a – viszonylagos – középszerűségbe?

Sok kérdés, és a válaszokat egyelőre a holland labdarúgásban is csak keresik. A tehetséggyár még mindig működik – maga Joachim Löw német szövetségi kapitány mondta a 2014-es vb-döntő előtt, hogy azért tanulmányozzák a holland képzést, mert korai fejlesztésben a világ legjobbjának tartják –, de a tehetségekből nem feltétlenül lesz világsztár. A holland klubfutballt – hacsak a világ labdarúgásában nem következik be hatalmas átalakulás – valószínűleg már sosem láthatjuk egykori fényében csillogni, de egyéni szinten sem rózsás a helyzet. A legnagyobb sztárok kiöregedőben vannak, új világverők helyett pedig legfeljebb rendkívül képzett, ám nem világklasszis játékosok érkeznek.

A hollandok – reálisan – már rég elengedték azt az ábrándot, hogy klubcsapataik meghatározó szerepet töltsenek be az európai porondon, de 2016-ban a válogatott is csak a 22. helyen zárta a világranglistát. Év végén csak egyszer, 1997-ben álltak ilyen rosszul. Az oranje 2016-ban negatív rekordot döntött a FIFA-rangsorban (26.), új, játékos-pályafutása delelőjén járó világklasszisa pedig nincs a holland futballnak. Totális válság fenyegeti Európa egyik meghatározó futballkultúráját, vagy csak véget ért egy ciklus, mint az 1978-as vb-ezüstérem és az 1988-as Eb-arany között?

A KLUBFUTBALL

Ahogy Bérczes Tibor az ország labdarúgásáról írott könyvében (A holland foci) írja, az 1956-ban létrehozott Eredivisie „nagynak kicsi, kicsinek nagy.” Az Eredivisie és az angol Premier League médiabevételei között körülbelül ötvenszeres a különbség – a szakadék csak nő és nő a globális vonzerejű PL és a még otthon is nehézkesen eladható holland bajnokság között. Sokatmondó, hogy az immár huszadik kiadásánál járó, a világ legnagyobb bevételű klubjait rangsoroló Deloitte Football Money League listáján legutóbb 2012–2013-ban szerepelt holland csapat: az Ajax, a 27. helyen, tehát csak a kiegészített, „B-listára” fért fel. Az UEFA januárban kiadott benchmarking jelentésében a 30 legnagyobb bevételű európai klub között nincs holland.

A szurkolók ugyan lelkesen járnak a meccsekre (az öt topliga után a holland bajnokságban folyik be jegy- és bérletárusításból a legtöbb bevétel), de a mai futballban a jegy- és bérletértékesítés már nem feltétlenül meghatározó – a megkötött médiaszerződések, illetve szponzori és sportszerszállítói szerződések mellett másodlagos a szerepük.

A viszonylag kicsi, kiegyensúlyozatlan (hagyományosan a három nagy – Ajax, Feyenoord, PSV – dominanciája alatt levő) bajnokság nem vonz külföldi nagybefektetőket. A globális terjeszkedés sem könnyű, hiszen bár a nagy trió neve világszerte jól cseng, az ázsiai, észak-amerikai piacon jóval nagyobb halak is mozognak a hollandoknál. Talán csak az Ajaxról lehet elképzelni, hogy még egyszer sikerül igazán nagy csapatot építenie – már ha egy óriásbefektetőnek megtetszik, úgy, mint a PSG. Persze ezzel jobb óvatosan bánni: a klub a kilencvenes évek második felének játékoseladásai után nagy illúziókat kergetve egy felpuffasztott, rossz üzletek sorát kötő és végül egy ideig veszteséges egyesület lett.

Belátható ideig alighanem marad a jelenlegi helyzet. Az Eredivisie – amelynél az angol másodosztály (Championship) is tőkeerősebb – olyan bajnokság lesz, amelynek szerepe elsősorban felhozó-eladó. Továbbra is rengeteg fiatal lesz a pályán (az Eredivisie-ben az átlagéletkor csupán 24.3 év), továbbra is eladásra „termelnek” a klubok, a játékosok egyre ifjabb korukban igazolnak külföldre.

„Egyre gyorsabban kell felkészítenünk a fiatalokat az első csapatra. Hollandiában, ha tizenkilenc éves vagy és tényleg jó, akkor már az első csapatban kell lenned. Három évvel később, huszonkét évesen már el akarnak igazolni. Ebben a helyzetben van most az egész futballunk. És hol vagyunk jelenleg Európában?” – tette fel a kérdést Marc Overmars, az Ajax sportigazgatója.

Az eligazoló játékosak kora egyre esik, ez pedig több szempontból is problémás. Negatívan befolyásolja a bajnokság színvonalát – régebben legalább már sztár(jelölt) volt valaki, amikor topligába szerződött, most „csak” tehetség –, és negatívan befolyásolja a holland csapatok európai kupaszereplését is.

KÍNOK EURÓPÁBAN

A holland klubok európai trófeagyűjteménye az ország méretéhez képest egészen lenyűgöző. Az Ajax 6 kontinentális kupát nyert meg (ráadásul a BEK-et/BL-t, a KEK-et és az UEFA-kupát is el tudta hódítani), a Feyenoord 3, a PSV 2 trófeával büszkélkedik. Mindhárom nagy BEK-győztesnek mondhatja magát.

Más kérdés, hogy az összes kupát egy rövid, alig több mint 30 éves periódusban gyűjtötték be a holland klubok – sőt, a 11-ből 10 egy 25 éves időszakba esik. A nyitó- és zárókő egyaránt a Feyenoordé, a rotterdamiak első holland klubként 1970-ben megnyerték a BEK-et, és 2002-ben az UEFA-kupát hozták haza. Azóta semmi – ez a leghosszabb sikertelen periódus a hatvanas évek végi felemelkedés óta, bár a hetvenes évek és a nyolcvanas évek szárnyalása között volt egy időszak (1978–1987), amikor ritkán látott vendég volt németalföldi klub a kupadöntőkben.

A BL fináléja már rég elérhetetlennek tűnik a hollandok – vagy a topligákon kívül más ország klubjai – számára, de az El-ben sem jobb a helyzet. Legutóbb több mint tíz évvel ezelőtt – 2004–2005-ben – játszott elődöntőt európai kupában holland klub (a BL-ben a PSV, az UEFA-kupában az AZ). A legutóbbi BL-negyeddöntősig is már egy évtizedet kell visszalapoznunk, ez 2006–2007-ben a PSV. A második számú európai kupában az AZ volt a legutóbbi holland negyeddöntős, az alkmaariakat 2013–2014-ben a Benfica búcsúztatta a nyolc között az El-ben. Azóta legkésőbb a nyolcaddöntőben mindig megálltak az Eredivisie klubjai.

Az európai kínlódás természetesen a koefficiensen is meglátszik: az UEFA aktuális listája szerint Hollandia mérőszáma a 2012–2017-es periódusban csak a 13. helyhez elég – ez még a tavaszi szerepléstől függően változhat, mindenesetre jelen állás szerint negatív rekord. Ha így megy tovább, veszélybe kerülhet a hollandok automatikus BL-csoportkörös helye is, azt pedig az elmúlt években is láthattuk, hogy a kvalifikációra nem lehet mérget venni.

Hollandia talpon maradt európai képviselői – az Európa-ligában az Ajax és az AZ – 2017 tavaszán azért is küzdenek, hogy behozzák valahogy az első tízbe Hollandiát a rangsorban, különben az UEFA változtatásai és a gyenge szereplés miatt 2018–2019-től ugrik a fix BL-hely, amely nagy csapás lenne.

KÍNOK A NEMZETI TIZENEGYNÉL

Hogy a kép komorabb legyen, a válogatott semmivel sincs jobb helyzetben. A nemzeti csapat elbaltázta a kijutást a 2016-os Eb-re, a 2018-as vb-szereplés szintén nem lesz egyszerű: a hollandok otthon kikaptak Franciaországtól (a franciák ezután valószínűleg viszik is az egyetlen fix továbbjutó helyet), a pótselejtező reményét adó második helyért Svédországgal és Bulgáriával kell csatázni. Ha a világbajnoki kvalifikáció sikertelen, az csak elmélyíti az oranje generációs válságát.

A válogatott legértékesebb futballistája (a transfermarkt.de adataival számolunk, tehát ezek becsült értékek) jelenleg a 25 millió eurós piaci értékű Memphis Depay, aki nagy felhajtással érkezett a Manchester Unitedhez, ám dicstelenül távozott onnan az Olympique Lyonba. A meglehetősen problémás, remek képességű szélsőnek minden esélye megvan arra is, hogy a süllyesztőbe menjen – nagy kérdés, ki tudja-e teljesíteni tehetségét, és Franciaországban megtalálja-e önmagát.

Depay után Daley Blind (Manchester United, 22 millió euró) és Georginio Wijnaldum (Liverpool, 22 millió euró) következik. Sem Blind, sem Wijnaldum nem világklasszis játékos (bár kétségtelenül remek futballisták), és mindketten már 26 évesek – összehasonlításul Wesley Sneijder ebben a korban már BL-győztes, olasz bajnok, olasz kupagyőztes, klubvilágbajnok, világbajnoki ezüstérmes és Aranylabda-negyedik volt.

Ha van a jelenlegi labdarúgótérképen holland világklasszis, az a már 32 esztendős, sérülékeny Arjen Robben, illetve (talán) a Galatasarayban futballozó, lefelé ívelő karrierű Sneijder. Az előző generáció nagyjai közül Rafael van der Vaart már 33 éves és a dán élvonalbeli Midtjyllandban játszik. A legutóbbi Aranylabda-szavazás harmincas listáján nem szerepelt holland játékos. A Transfermarkt értéklistáján nincs az első százban holland futballista – miközben van török, görög, lengyel, szenegáli, egyiptomi, algériai, szerb, svájci, szlovén, walesi, örmény, bosnyák, szlovák, horvát és osztrák is a top 100-as rangsorban. Ez évtizedekig elképzelhetetlen lett volna.

A jelenlegi 20 legmagasabb UEFA-koefficiensű klub kereteiben alig találni holland futballistát. Arjen Robben kulcsjátékos a Bayern Münchenben, Jasper Cillessen a Barcelona cserekapusa, Daley Blind megbecsült labdarúgója a Manchester Unitednek, Timothy Fosu-Mensah a jövő ígérete, Nathan Aké most került vissza kölcsönből a Chelsea-hez, egyelőre tartalékszerep vár rá.

Ha a Deloitte Football Money League listáján szereplő top 15 (tehát a világ 15 legtehetősebb futballklubja) első csapatának kereteit megnézzük, akkor is csak Georginio Wijnaldum, Vincent Janssen, Michel Vorm, Kevin Strootman és Klaas-Jan Huntelaar nevét kell a fentiekhez hozzácsapnunk. Tíz holland futballista, köztük két cserekapus és egy még szinte ifjúsági játékos. Hasonlítsuk össze a 2000-es Eb-elődöntős holland válogatott bombaerős keretével! Ide hat játékost adott a Barcelona, kettőt a Juventus és az Arsenal, egyet-egyet a Manchester United, az Internazionale, a Chelsea és a Liverpool. Döbbenetes különbség.

A problémák a klubfutball és a válogatott után már egyéni szinten is jelentkeztek. A legnagyobb holland sztár, Arjen Robben a Luxemburg ellen véres verejtékkel megnyert vb-selejtező után igen őszinte volt.

„Jelenleg egész egyszerűen nem képviselünk olyan színvonalat, mint a korábbi holland válogatottak. Nem az akarással van gond, kvalitásbeli problémáink vannak. Egyértelműen látható, hogy amikor nekünk kellene irányítani a játékot, nagy gondjaink akadnak. Problémánk van a támadásszövéssel, problémánk van a kombinatív játékkal. Jobbnak, sokkal jobbnak kellene lennünk. Nem akarok szükségtelenül negatív hangvételt megütni, de amiről beszélek, az a realitás” – vélekedett a Bayern München szélsője.

„A jövő sajnos komor, és nem hiszem, hogy egyhamar kijutunk a válságból. Még mindig meg vagyok arról győződve, hogy a tíz-tizennyolc év közötti futballisták képzése hihetetlenül jó Hollandiában. Nem véletlenül figyelik olyan klubok az ifjúsági csapatok tehetségeit, mint a Manchester United és az Arsenal. De valami elromlik tizennyolc és huszonegy éves kor között. Az edzőink nem tudják Európa legnagyobb tehetségeiből kihozni a sztárjátékost” – mondta a FourFourTwo-nak a krízisről a Hardgras magazin szerkesztője, Henk Spaan.

A legjobb futballistakorban levő holland játékosok nem világsztárok. A legutóbbi világsztárok kiöregedőben vannak, míg a fiatalok egyrészt még rutintalanok, másrészt még nem tudni, ki tudnak-e teljesedni. A válogatott korfájának közepén űr tátong – nem véletlenül tartja aggasztónak a helyzetet a szövetségi kapitány, Danny Blind is.

„Nincsenek huszonöt-huszonnyolc év közötti meghatározó játékosaink, az egyetlen, amit tehetünk, hogy pályára küldjük a fiatalokat. Nehéz lenne egy okra leszűkíteni a gondok okát” – morfondírozott, amikor megkérdezték a kérdéskörről.

TÚL HAMAR, TÚL SOKAT

A probléma része az a tendencia is, hogy az Eredivisie klubjaiból egyre hamarabb távoznak a legnagyobb tehetségek. Memphis Depay úgy igazolt a Manchester Unitedba, mint leendő világklasszis – és a klub mostanra odáig jutott, hogy alig várt egy „depaytalanító” vevőt. A korábbi óriási tehetségek közül a rendkívül problémás Eljero Elia és a rendkívül sérülékeny Ibrahim Afellay sem tudta a neki jósolt nagy karriert befutni – csak, hogy két példát említsünk. Minél hamarabb igazol el egy futballista, annál rutintalanabbul lép a legmagasabb szintre, és annál nagyobb lutri, hogy mi lesz a pályafutásával.

Az 1994–1995-ös nagy Ajax sztárjai közül Clarence Seedorf, Nwankwo Kanu és Patrick Kluivert távozott a klubtól 22 éves kora előtt – de már BL-győztes csillagként, jelentős nemzetközi rutinnal tette ezt.

A 2010-es vb-ezüstérmes és 2014-es vb-bronzérmes holland válogatott sztárjai közül Dirk Kuyt és Klaas-Jan Huntelaar 26, Wesley Sneijder 23, Robin van Persie 21, Arjen Robben 20 évesen kezdett légióskarrierbe. A mai tehetségek sokszor még hamarabb állnak tovább, de a klubfutball hanyatlása miatt elődeikhez képest elenyésző tapasztalattal – és felkészültséggel.

„A Barcelona már tizenhat évesen szerződtetni akart, de meg sem fordult a fejemben a klubváltás. Azt mondtam, előbb az Ajaxban legyek neves játékos. Az a tanácsom az Eredivisie-ben futballozó fiataloknak, hogy előbb mutassák meg Hollandiában, és csak azután gondolkozzanak az átigazoláson. Ma óriási felhajtás van a tinédzserek körül, néhány jó meccs után agyondicsérik őket, és behívják a válogatottba, a legnagyobb klubokat hozzák velük kapcsolatba” – vélekedett Rafael van der Vaart. A támadó középpályás 22 éves korában szerződött el Hollandiából – első lépésben csak Hamburgba, innen került aztán a Real Madridhoz.

STERILIZÁLT FUTBALL

A FourFourTwo 2016 nyarán járta körül a holland problémát, és néhány válságtünet arra utal, lehet, hogy a hollandoknak újra kell definiálniuk azt, hogy mit gondolnak és mit várnak a futballjuktól – csakúgy, mint a rivális belgáknak, akik megtették ezt, és szenzációs képességű játékosok sorát szabadították Európára.

Néhány megállapítás: az 1970-es évek klasszikus 4–3–3-a merész és rugalmas formációból egy begyöpösödött, rugalmatlan, de még mindig dogmaként kezelt felállás lett. A holland passzjáték elkorcsosult. A csapatok labdajáratása – szemben a totális futball időszakával – steril és ötlettelen, ez különösen látszik a válogatott játékán. A labdajáratás utáni gyors, váratlan „robbanások” helyett csak folyik és folyik a labda a holland csapatok játékosainak lábán – ahogy a cikk megállapítja, a labdabirtoklás eszközből cél lett. A legnagyobb holland futball-legenda, a 2016-ban elhunyt Johan Cruyff nem véletlenül bírálta sokszor és sokat a kiszámítható, lassú, rizikómentes játéképítést.

„Hollandia világbajnok az oldal- és hátrapasszokban. A játéképítés jelenleg a futballunk leggyengébb pontja” – panaszkodott.

Ugyanezt a megállapítást tette körképében az ESPN is, a holland újságíró Michiel de Hoog és az elemző Sander Ijtsma megállapításai alapján.

„A holland csapat játéka visszafejlődött egy ártalmatlan, a saját védelem köré épített labdajáratássá. Ez pontosan az a stílus, amelyet Arsene Wenger steril fölénynek nevezett – a labda nálad van, ám nem veszélyeztetsz. A holland futball passzolássá, méghozzá rövid passzolássá redukálta azt a komplex játékot, ami a futball” – írja a cikkben Simon Kuper, a Fociológia című könyv társszerzője.

A kritika nem áll itt meg: a hosszú átadások „tudománya” (amelynek pedig olyan világklasszis művelői voltak a középhátvédek között, mint Ruud Krol, Ronald Koeman vagy Frank de Boer) elveszett. A játékosok nem elég erősek és nem elég a labdaszerző. A csatárokat elsősorban passzolni nevelik, a „dribliző” játékosok (már ha nem az egyébként nem nagy akadémián nevelkedett Arjen Robbent leszámítjuk) rendre konfliktusba kerülnek az edzőkkel és a rendszerrel. A jelenlegi játékosoknak jobban megfelel egy szervezett kontrajáték, mint a mérkőzések irányítása.

„Hollandiának újra ki kell találnia futballját. És talán még a lehető legnagyobb megaláztatást is le kellene nyelnie: odaadni a válogatottat a jelenlegi legintelligensebb futballnemzet, Németország egy edzőjének” – zárja Kuper meglehetősen komor hangvételű cikkét.

KIÚTKERESÉS

A „hogyan tovább?” kérdésre egyelőre a hollandok is keresik a választ. Egy biztos, arra az útra lépnek, mint futballreformjuk során a németek és a belgák: igyekeznek más országoktól ellesni a legjobb megoldásokat és metódusokat. A nemzeti szövetség (KNVB) „Holland iskola 2.0” névre keresztelt projektjének keretében a korábban Magyarországon is edzősködő Henk ten Cate vezetésével kutatta egy csoport, hogy mi a probléma, és milyen módszereket lehet importálni más országokból, elsősorban Franciaországból és a nagy rivális németektől.

Az igen kritikus hangvételű DaarDan blogban megjelent nagyon hosszú elemzésekben számos egyéb problémát felvetnek. A szerzők véleménye szerint nincs elég megfelelően képzett edző, nem megfelelőek a KNVB edzőképző programjai, nem elégséges a játékosok mentális felkészítése, gondok vannak a játékos-megfigyeléssel és kiválasztással.

A fiatalokkal foglalkozó edzők (ismerős probléma ez) nyerni akarnak, nem fejleszteni hosszú távon – ez volt egyébként a Cruyff (fejlesztésközpontúság)–Van Gaal (eredményközpontúság) gyűlölködés egyik alapja is.

A nagy klubok előszeretettel választanak ki az év első felében született játékosokat, míg az utolsó negyedévben született – évfolyamtársaikhoz képest fizikailag általában gyengébb – gyerekek alig kerülnek be a csapatokba (erről egy igen érdekes táblázat áttekinthető itt). Az akcelerált fejlődésű gyerekeket hamarabb választják ki a topklubok. A szövetség előbb bevezette a regionális ifjúsági programokat (RJO), majd újra megváltoztatta a struktúrát. Az RJO-program vizsgálatánál kiderült, az 1335 érintett gyerek közül csak 235 jutott el a profi futballig. És egy végmegállapítás: hiányzik az egységes vízió a holland futball mögül, mely tavaly Johan Cruyffal elveszítette legnagyobb vizionáriusát is.

Kérdés, a helyzet valóban ennyire sötét-e. Ami biztosnak tűnik: a holland klubfutball gazdaságilag versenyképtelen lesz a jövőben is a topbajnokságokkal szemben. Ami kérdéses: a válogatott csak ideiglenes hullámvölgybe került, hosszabb „száraz időszakra” kell készülni, vagy tényleg hosszú távú problémái vannak?

„Garantált, hogy öt éven belül ismét lesz egy olyan korszak, mint Cruyfféké, vagy Rijkaardéké” – nézett optimistán a jövőbe a holland futballról könyvet író Bérczes Tibor, aki szerint egyfajta tudathasadásos állapot van az ország focidrukkereiben. Tudják, hogy sosem jön el klubszinten az egykori nagyság, és fájón versenyképtelenek csapataik, ugyanakkor abban is biztosak, hogy továbbra is képesek sztárokat kinevelni, és ezen keresztül válogatott szinten a világ élvonalában maradni.

A választ – legalábbis részben – néhány éven belül megtudjuk. A hollandok futballimádatában, innovációs hajlamában és szorgalmában addig is bízhatunk – alighanem találnak megoldást a labdarúgásukat feszítő problémákra.