Blatter: Nem vagyok bűnös – a teljes exkluzív interjú a FIFA korábbi elnökével

– A szakáll tudatos, új imázs része?
– Ez most a divat, nem? És a környezetemben élőknek tetszik.

– Hogyan telnek a mindennapjai?
– Például próbálok válaszolni az ön kérdéseire... A tréfát félretéve aktív vagyok, dolgozom, nincs egy szabad percem sem. Előadásokat tartok, konferenciákon veszek részt egyetemeken, sportszervezeteknél, tavaly jelent meg a könyvem, szervezem a Sepp Blatter alapítvány tevékenységét.

– FIFA-elnöki munkájának mi a legfontosabb eredménye? Mi az, amire igazán büszke, amiről sokáig emlékszik majd a világ Sepp Blatterre?
– A legfontosabb, hogy mindenhol, a FIFA összes tagállamában fejlesztettük a sportágat. Új futballszékházak, szövetségi edzőközpontok, pályák épültek, és tanfolyamokat rendeztünk, oktattuk a futballszakmát, a marketinget, az orvosi ismereteket. A „Football for Health” (futball az egészségért) program keretében nemcsak magának a sportágnak nyújtottunk orvosszakmai segítséget, hanem egészségügyi minisztériumoknak, országos hálózatoknak is. A programot Jirí Dvorák professzor úr vezette, de a FIFA új vezetősége leállíttatta. Beszéljünk inkább arról, amire a FIFA büszke lehetett. A futball az élet iskolája, fegyelemre, tiszteletre, fair playre épül. Büszke vagyok arra is, hogy még főtitkárként kezdtem el a női labdarúgás nagyarányú fejlesztését és népszerűsítését. A világbajnokságot elvittük Ázsiába és Afrikába is, ahol korábban sohasem rendeztek még vébét. És amiatt sem kell szégyenkeznem, hogy a FIFA gazdálkodását sikerült stabilizálni, veszteséges szervezetből gazdag szervezetté tettük, amelyet másfél milliárd dollár tartalékkal adtam át az utánunk következőknek.

– Melyik volt a kedvenc világbajnoksága?
– Feltétlenül a dél-afrikai.

– Miért?
– Mert senki, beleértve a FIFA vezetőségének tagjait, sem hitte el, hogy Afrika képes lesz megrendezni egy világbajnokságot. És Dél-Afrika nem egyszerűen képes volt rá, hanem fantasztikus vébét rendezett, bizonyította, hogy Afrika nem csupán egy gyarmatosított kontinens, hanem önálló, büszke földrész.

– Az sem árnyékolja be a képet, hogy a hírek szerint jó néhány mérkőzést manipulált a fogadási maffia Dél-Afrikában?
– Ez egyszerűen nem igaz!

– Mit gondol a negyvennyolc csapatos vébéről? Gazdasági okokból jön létre? Mi az ideális lebonyolítási rend ön szerint?
– Az én szisztémám a harminckét csapatos világbajnokság, amely remekül bevált 1998 óta. A negyvennyolc válogatott háromcsapatos csoportokban játszik, ez pedig nem jó. A háromcsapatos csoportok szisztémája ellentétes a játék szellemiségével, egy csapat mindig szabadnapos, amíg másik kettő játszik. Spanyolországban háromcsapatos csoportok voltak a csoportmeccsek második körében 1982-ben, de azonnal szakítottunk ezzel a lebonyolítási formával, mert nem vált be. A következő két világbajnokságot még harminckét csapattal rendezik, csak 2026-től lesz negyvennyolc csapatos a vébé.

– Az új lebonyolítási rend a FIFA-kongresszusban a nagyokkal egyenlő jogú kis országok kegyeit keresi, miközben az európai nemzetek egyszer már megpróbáltak kiválni a FIFA-ból, és a szakértők szerint semmi sem garantálja, hogy a jövőben nem bomlik fel, szakad ketté a FIFA. Ha a gazdagok feladják a szolidaritás elvét, amelyet cinikusan szimpla szavazatvásárlásnak is szokás bélyegezni, akkor a talán legnagyobb blatteri vívmány enyészik el.
– Nem is annyira a nemzeti szövetségek, mint a nagyon gazdag klubok esetében áll fenn az a veszély, hogy létrehozzák a saját maguk szuperbajnokságát, és függetlenítik magukat az UEFA-tól. Ez a meccs bizony még nincs lefutva, viszont ez már nem az én problémám lesz...

– Ön 1983-ban, még FIFA-főtitkárként azt mondta a Nemzeti Sportnak, hogy a futballnak egyre inkább a szórakoztatóipar részeként kell működnie. Azóta viszont mintha átestünk volna a ló másik oldalára, üzlet lett a foci, amely egyre inkább eltávolodik az átlagemberektől, és a sport hagyományos értékeitől. Hova vezet ez?
– Nem értünk egyet. Ma a futball a legnépszerűbb sport a világon, és a legmagasabb szintű játék, a tévén keresztül mindenhova eljut, ami persze érzékenyen érintheti és leértékelheti a helyi focit – de soha ilyen népszerű nem volt még a labdarúgás világszerte. És nem egyszerűen a szórakoztat, a futball szenvedély, dráma. Kenyér és cirkusz kell a népnek, mondták a rómaiak. Ma a cirkusz a futball.

– Dráma és szenvedély, ahogyan a Barcelona–Paris Saint-Germain mérkőzésen láttuk?
– Pontosan. És tragédia. Ezen a meccsen nem került sor tizenegyespárbajra, de olyankor a tizenegyest hibázó játékos igazi tragikus hős. Mert a tizenegyeseknél már nem tizenegy harcol tizenegy játékos ellen, hanem egy az egy ellen. Valamelyik játékos számára a tizenegyesek kimenetele föltétlenül tragikus. De a nézőnek hallatlanul izgalmas ez a dráma.

– Egyetért a modern technika alkalmazásával a játékvezetésben? Nem iktatja ez ki a bíráskodás hagyományában oly fontos emberi tényezőt? És vajon nem mond-e ellent annak az ugyancsak hagyományos futballértéknek, amely szerint a szabályok az egész világon ugyanazok a világbajnoki döntőtől a falusi iskolai meccsig?
– Beemeltük a futballba és sikerrel alkalmazzuk a gólvonal-technológiát, amely nem sérti a játékvezető döntési szabadságát, sőt segít neki jó döntést hozni. Az ember pedig nem helyettesíthető ott, ahol mondjuk arról kell dönteni, hogy egy eset után büntetőrúgást kell ítélni vagy sem.

– De itt is alkalmazható a technika, sőt tesztelték is már az ilyesfajta videobíráskodást: a játékvezető vagy két-három szakértő visszanézi az esetet, és döntést hoz a felvétel megtekintése után.
– Ez még csak kísérleti fázisban van És szerintem sérti a futball egyetemességének elvét. Rengeteg kamera, csúcstechnológia kell hozzá.

– A gólvonal-technológia alkalmazásához is.
– Ez nem ugyanaz az elv. A gólvonal-technológia esetében csak a technikát használjuk, nincs emberi beavatkozás.

– Sokáig ennek a technikai segédeszköznek is ellenállt a FIFA és az International Board, a szabályalkotó testület.
– Valóban, hosszú út vezetett az elfogadásáig. Engem személy szerint a dél-afrikai világbajnokságon az angol–német meccsen, Frank Lampard meg nem adott góljánál történt bírói tévedés győzött meg arról, hogy szükség van erre a segítségre.

– Mit gondol arról, hogy a FIFA szakított a France Football kiadójával, és az Aranylabda visszatért az újsághoz, ami könnyen azt eredményezheti, hogy megint nem a FIFA trófeája lesz a legrangosabb futballdíj a világon?
– Ez az új FIFA-elnök döntése volt, amelyet nem szeretnék kommentálni.

– A legtöbb nemzeti futballvezető és a FIFA vezetőségi tagjai mind a barátai voltak, közeli, jó viszonyt ápolt mindenkivel, végtelen hosszúságú sorban gratuláltak önnek kétezertizenötös újraválasztása alkalmával. Miként viselkedtek önnel a felfüggesztése után? Megmaradt a barátság?
– Azok, akik valóban jó barátok volta, még mindig azok, de kevesen vannak, nagyon kevesen.

– Hogyan tolerálták a közeli barátok és családtagok az ön elleni világméretű kampányt?
– Szomorúak voltak. A lányomat nálam is jobban megviselte. Egy kis faluban lakik a családjával, ahol az emberek negatív véleménye különösen bántó tud lenni. Mára azért javult a helyzet.

– Mondhatjuk, hogy a FIFA olyan volt önnek, mint a családja?
– Nem, a család az a család, mással nem pótolható. De az igaz, hogy a FIFA miatt nem jutott elég idő a családomra, a lányomra, a szeretteimre, hiszen teljes odaadással, százszázalékos erőbedobással koncentráltam a munkámra, amelyben hittem.

– A FIFA-nál mindenkivel személyes volt a viszonya: mi volt a filozófiája?
– Bizalom és emberség. Amit Nelson Mandela mondott, és a kétezertízes világbajnokság jelmondatává tettük: „Ünnepeljük az embert a futballal!”.

– Elég sokan voltak, de ki volt a Blatter-éra legjobb FIFA-főtitkára?
– Sepp Blatter...

– Vagyis minden egyszerűbb lett volna egy olyan főtitkárral, amelyen ön volt azelőtt?
– Rendben, magamat nem dicsérhetem, de azt elmondhatom, amit Joao Havelange mondott, amikor az elnöki tevékenységét méltattam. Szerinte az általa vezetett FIFA sikerei elképzelhetetlenek lettek volna nélkülem, a főtitkára nélkül. Ezt ő mondta, nem én.

– A FIFA mind a kétszázkilenc tagállamában járt elnökként?
– Az egyik nemrég, újonnan csatlakozó államban, Dél-Szudánban nem, és azt hiszem, egy-két karibi szigetország is kimaradt, illetve Koszovó és Gibraltár már nem az én elnökségem idején csatlakozott. De mindenhol máshol jártam, kétszáznál is több országban.

– Kialakult valamilyen speciális szokása vagy kabalája a rengeteg utazás során?
– A tengerentúli repülőutak alkalmával sohasem ettem semmit a levegőben, pontosabban igyekeztem az alvást, étkezést már a repülőn az úti célt jelentő helyen érvényes időzónához igazítani.

– Tetszett önnek a Közös szenvedély című film? Még mindig jó ötletnek tartja, hogy a FIFA sok-sok millió dollárral támogatta ezt a projektet?
– Csodálatos, kivételes mozi a Közös szenvedély. Újra felfedezik majd, mert kitűnő fi lm, amely a világbajnokságok történetéről szól. Nem Havelange-ról, nem Blatterről, hanem a vébék érdekes történetéről és a FIFA alapításáról, még ha a bemutatása után le is húzta a filmet a média.

– Mi az, ami a leginkább hiányzik a FIFA-elnökösködésből?
– Sokáig voltam elnök, már nem vagyok az. Én döntöttem úgy, hogy visszaadom a megbízatásomat a kétezertizenöt május huszonhetediki zürichi események után, amelyek két nappal előzték meg a kongresszust. (Az amerikai és a svájci hatóságok letartóztattak egy sor, főként közép- és észak-amerikai kontinensről a FIFA-kongresszusra érkező futballvezetőt – a szerző.)

– Ki vagy kik, milyen erők álltak a támadása, felfüggesztése mögött?
– Azt mondhatom, hogy az angolok és az amerikaiak nem tudtak emelt fővel veszíteni. Az angolok szerették volna megkapni a kétezertizennyolcas, az amerikaiak a kétezerhuszonkettes világbajnokság rendezési jogát.

– Amikor önt hevesen támadták, úgy tűnt, a legfőbb cél visszavonatni ezeket a döntéseket, elvenni a vébét Oroszországtól és Katartól. Ám mostanában már szóba sem kerül ez.
– Egyedül a FIFA változtathatná meg ezeket a döntéseket, de az új vezetőség megerősítette a korábbi határozatokat.

– Amelyekkel egyébként ön nem teljesen értett egyet, legalábbis Katar győzelmével. Mint a Financial Timesnak korábban elmondta, az volt a színfalak mögötti megegyezés, hogy a két szuperhatalom, Oroszország és az Egyesült Államok kapja meg az egyazon napon odaítélt kétezertizennyolcas és -huszonkettes vébét.
– Ez jó üzenet lett volna a nagy támogatóknak, a FIFA partnereinek, és erősítette volna a „Kézfogás a békéért” kampányunkat, ha a két nagy geopolitikai szereplőnek adtuk volna a vébét.

– Miért borult a háttéralku?
– A kétezerhuszonkettes vébé ügyében Nicolas Sarkozy francia elnök lépett közbe Michel Platini révén. Ez négy szavazatot megváltoztatott.

– A már történelmi szavazáson tizennégy nyolcra nyert Katar az amerikaiak előtt.
– Igen, ha négy szavazó másként szavaz, akkor tizenkettő tízre az Egyesült Államok nyert volna.

– És akkor talán még ma is Blatternek hívnák a FIFA elnökét.
– Valószínűleg. Álmomban sem gondoltam akkor, kétezertízben, hogy a döntésnek ilyen következményei lesznek kétezertizenötre.

– Az amerikai és a svájci hatóságok FIFA elleni frontális támadása ellenére nagy többséggel megnyerte az elnökválasztást, majd négy nap múlva bejelentette, hogy visszaadja a mandátumát. Miért?
– A hatalmas nyomás miatt, hogy lenyugodjanak a kedélyek.

– Aztán a FIFA etikai bizottsága felfüggesztette, a nemzetközi Sportdöntőbíróság, a CAS pedig elutasította a fellebbezését. Jelenleg is a hatéves eltiltását tölti. Nem bűnös?
– Nem vagyok bűnös. Minden kiderül majd, jobb későn, mint soha. Vállalom a rám eső felelősséget, de nem vagyok bűnös. Ez csak egy felfüggesztés, egy sportbeli eltiltás, nem jogi vagy büntetőügy. Ha elolvassa a dokumentumokat, láthatja, hogy nem állapították meg semmiféle korrupciót. Az ítélet a kellő körültekintést hiányolja, ám nincs szó korrupcióról. Olyan, mint amikor egy edzőt vagy játékost eltiltanak. Ráadásul politikai döntést hoztak. Sportpolitikai döntést.

– Vagy nem is egyszerűen sportpolitikai döntést? Hanem a legszorosabb értelemben vett politikai döntést?
– Ez az ön véleménye.

– Ott lesz a vébén?
– Meghívtak Oroszországba, igen, biztosan elmegyek, ha az egészségem engedi.

– Mit szól hozzá, hogy Vlagyimir Putyin elnök szerint Nobel-békedíjat kellene kapnia?
– Hálás vagyok neki, hogy így gondolja, de én inkább a nagybetűs Futballnak adnék Nobel-díjat azért a kitüntetett szerepéért, amelyet ez a sportág a béke, az országok közötti párbeszéd, a fair versengés megteremtésében játszik.

– Milyen a kapcsolata most a médiával?
– Nincs semmi problémám az újságírókkal, egyeseknek közülük van bajuk velem.

– Mikor nyilatkozott utoljára?
– Két hónapja a svájci sajtónak, azóta egyszer a Newsweeknek. A kérések többségének nem tudok eleget tenni, és egyáltalán nem találkozom újságírókkal. De Puskás Ferenc és Orbán Viktor országával kivételt teszek. A Nemzeti Sportot is jól ismerem, régi, híres sportlap.

– No és Szepesi György, aki kollégája volt tizenkét évig a végrehajtó bizottságban?
– Ő fantasztikus! Emlékszem, kedvelték őt a gyengébbik nem képviselői, elragadó ember. Egyszer rendeztünk egy négyes mini tenisztornát Budapesten. Engem elkísért egy kollégám Svájcból, és Szepesi elhozta az akkori szövetségi kapitányt, a nevére már nem emlékszem, de pazar teniszjátékos volt. Minden labda visszajött róla, mint a falról. Mezey György? Igen, ő volt az.

– A mai magyar futballisták közül ismer valakit?
– Hogyne! Gulácsi az önök játékosa, igaz? Nagyszerűen véd Lipcsében! Az U20-as vb-ről is emlékszem rá Egyiptomból. A magyarországi fejlesztések révén és a nyári sikeres Európa-bajnokság után a magyar foci bizonyosan visszatér majd a régi sikerekhez.

– Olimpiát viszont nem fogunk rendezni.
– Ebben a kérdésben nem vagyok illetékes, jóllehet korábban sokáig voltam a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a közgyűlések állandó vendége. Csak annyit mondanék, hogy legutóbb a téli olimpia, most pedig a kétezerhuszonnégyes nyári olimpia megrendezésére is csak két város maradt versenyben, ami azt üzeni, valami nincs rendben az olimpia körül.

– Lausanne-ban, a Sportdöntőbíróság tárgyalásán találkoztunk három hónappal ezelőtt, ő volt az egyik tanúm. Azóta nem beszéltünk.

– A vizsgálatok, támadások és kihallgatások során mi volt a legfájóbb vagy leginkább megalázó tapasztalata?
– Az, hogy a svájci hatóságok is rám szálltak. Ez nagyon megviselt. Hazafi vagyok, katona is voltam, jó katona, háromezer-ötszáz ember parancsnoka a hadseregben, szolgáltam a hazámat, amelyre sohasem hoznék szégyent.

– Ha újrakezdhetné, mit tenne másként FIFA-elnökként?
– Semmit. Talán kicsit óvatosabb lennék az emberekkel, akik körülöttem vannak, nem bíznék meg mindenkiben feltétel nélkül. De a legjobb tudásom szerint végeztem a munkámat. És amint mondtam, ennek a történetnek még nincs vége. Minden tisztázódik, minden világossá váik.

– Igaz, hogy gyakorló katolikus? Mit jelent önnek a hit?
– Hívő ember vagyok, szigorú, katolikus nevelést kaptam, hiszek Istenben, és tiszta a lelkiismeretem. Ezért előbb vagy utóbb győz az igazság.