Felkészülés: az Arsenal öt gólt pakolt be a Benfica kapujába

Vágólapra másolva!
2017.07.29. 19:13
null
Giroud találata igen látványos volt (Fotó: AFP)
Az angol Arsenal labdarúgócsapata 5–2-re győzött a portugál Benfica ellen hazai környezetben, az Emirates-kupán. A délutáni mérkőzésen, mint arról beszámoltunk, a spanyol Sevilla legyőzte a Gulácsi Péterrel felálló német RB Leipziget.

Az új idegenbeli, kék mezében nyitó Arsenal látványos adok-kapokba ment bele a Benfica ellen: az első félidőben a portugálok Franco Cervi és Salvio révén kihasználtak két védelmi megingást, ám Theo Walcott kétszer is betalált közben a hálójukba: egyszer Sead Kolasinac, egyszer Francis Coquelin remek előkészítését váltotta gólra.

A második félidőben aztán már csak londoni gólok jöttek: előbb Walcott középre adott labdáját küldte a saját kapujába Lisandro López, majd a 64. percben egy jobb oldali Reiss Nelson-beadás után Olivier Giroud bravúros mozdulattal, szorosan a nyakába lihegő védője mellől megszerezte a negyedik „ágyús” találatot. Egy káprázatosan kipasszolt akció végén Alex Iwobi még növelni is tudta az előnyt, az Arsenal látványos gólokkal, fölényesen győzött.

EMIRATES-KUPA, LONDON
ARSENAL (ANGOL)–BENFICA (PORTUGÁL) 5–2
(2–2)
Arsenal: Ospina – Holding (C. Chambers, a szünetben), Mertesacker, Maitland-Niles (Monreal, 74.) – Nelson (Oxlade-Chamberlain, 75.), Coquelin (el-Neni, 33.), G. Xhaka (Ramsey, 73.), Kolasinac – Iwobi (Özil, 73.), Walcott (Lacazette, 75.) – Giroud.
Benfica: Júlio César – Buta, Luisao, Jardel (L. López, a szünetben), Eliseu (Grimaldo, 60.) – Pizzi, Filipe Augusto – Salvio, Seferovic (R. Jiménez, 73.), Cervi (Chrien, 60.) – Jonas (Rafa Silva, 60.).
Gólszerző: Walcott (24., 33.), L. López (52. – öngól), Giroud (64.), Iwobi (71.), ill. Cervi (11.), Salvio (39.)
KORÁBBAN JÁTSZOTTÁK
RB LEIPZIG (NÉMET)–SEVILLA (SPANYOL) 0–1 (0–1)

RB Leipzig: Gulácsi – Klostermann (Ludewig, 82.), Orban, Upamecano, Bernardo – Sabitzer, N. Keita, Ilsanker, Forsberg – Y. Poulsen, Augustin.
Sevilla: Rico (Soria, a szünetben) – Corchia, Carrico (Mercado, a szünetben), Lenglet, Escudero (Sarabia, a szünetben) – G. Pizarro – Montoya (Krohn-Dehli, 70.), Borja Lasso, Banega (Pozo, a szünetben), Nolito (Ganso, a szünetben) – Ben Yedder (J. Correa, a szünetben).
Gólszerző: Ben Yedder (35. – 11-esből)
Legfrissebb hírek

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
14 órája

Hanuszék előnyben, Siposék hátrányban a férfi kézilabda Európa-ligában

Kézilabda
2025.03.25. 22:38

Calafiori ugyanúgy sérült meg az olasz válogatottnál, mint az Arsenalnál – videó

Minden más foci
2025.03.21. 18:06

Olvasóink visszatennék a kapuba Gulácsi Pétert – kérdés, védhet-e

Magyar válogatott
2025.03.20. 13:08

Gulácsi remek teljesítménye fejfájást okozhat a lipcsei vezetőknek – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.03.18. 09:35

Gulácsi az őszi távollétéről: „Nagyobb feneket kerítettek ennek, mint kellett volna”

Magyar válogatott
2025.03.17. 16:01

Gulácsi ismét ott van a forduló válogatottjában a Kickernél

Német labdarúgás
2025.03.17. 09:12

A Real Betis 0–2-ről felállva győzött a Leganés otthonában; nyert a Bilbao is

Spanyol labdarúgás
2025.03.16. 18:17
Ezek is érdekelhetik