Na, mi újság, Wágner úr? – avagy a topligák top 10 „sztrovacsekje”

Idézhetnénk a kedves barátok ránk köszönését (Jé, te még élsz?), de legyen inkább mottónk Rejtő Jenő halhatatlan Wágner urának szokásos fordulata: Drága sztrovacsek barátom, de régen láttalak!

Ezek után különböző büntetőhelyeken eltöltött kevésbé kellemes közös élmények vagy büntetendő, múlt idejű cselekmények felsorolása következik az ijesztően kék szakállú Wágner úrtól, de az ilyesmitől megkímélnénk most a kedves olvasót, ellenben találtunk pár „régi csibészt”, akik egykor jelentős szerepet töltöttek be a topligákban, ám harminc fölé futva eltűntek kissé a köztudatból – pedig még szerepelnek idei transzfertáblázatainkban.

Szubjektív válogatás következik, az olvasók jelöltjeit várjuk fórumainkon!

10. Mathieu Bodmer

A 2000-es évek derekán élte fénykorát a nemsokára harmincöt esztendős francia középső védő és szűrő, a Lyon 6.8 millió eurót fizetett érte a Lille-nek, onnan a PSG 2.5 millióért vette meg 2010 nyarán. Bodmer sokáig kacérkodott a válogatottsággal, de ez csak álom maradt számára, pedig a gonosz harmincadik évbe lépve sem lett rossz futballista, a St.-Étienne, a Nice és a Guingamp után az Amiens tartott igényt a szolgálataira, és egészen 2020-ig kötötte magához őt a Ligue 1 egyik újonca. Minden bizonnyal egészen másként alakul a karrierje, ha 2006-ban sikerül a Manchester Unitedhez szerződnie. Egy időben nevelőegyesülete, a Évreux FC elnöke is volt, a kiscsapatból Bernard Mendy is eljutott egyébként a PSG-ig, ő 2000 és 2008 között futballozott ott.

Bruno Alves joined the squad today for his first day of training. Follow @RangersFC on Instagram to see Bruno in action pic.twitter.com/HoHhULWYGV

— Rangers FC (@RangersFC) 2017. július 17.

9. Bruno Alves

A hatalmas portugál bekk, Pepe „nagytesója” az ősszel már harminchat éves lesz, per pillanat mégis Budapesten tartózkodik a válogatottal, azaz még mindig aktív. Nagyon is: a 93 válogatott mérkőzésén 11-szer eredményes, brazil származású Alves a Porto, az AEK Athén, a Zenit és a Fenerbahce kijárása után csak tavaly nyáron kukkantott be egy topligába, de máris elhagyta a Cagliarit – ahol pedig alapembernek számított –, és bizonyítva szakértelmét, aláírt a Rangershöz, hogy pár aranyéremmel és sok felejthetetlen élménnyel vonuljon vissza két év múlva. Két testvére is profi labdarúgó lett: Geraldo Alves az AEK-ben és a Benficában is megfordult, jelenleg nincs klubja, míg a volt U21-es válogatott Júlio Alves az Atlético Madrid és a Sporting CP szolgálása után most a munkanélküliek savanyú kenyerét eszi.

8. Nicolás Burdisso

Per pillanat hasonló pékségbe jár reggelente Nicolás Burdisso is, akit az új argentin védőfejedelemnek tippeltek a szakértők és a szurkolók, amikor 2004-ben elhagyta a Boca Juniorst az Inter kedvéért. Megfordult az AS Romában és a Genoában is, de a nyáron elengedték onnan a 49-szeres válogatott játékost, aki volt olimpiai és U20-as világbajnok, fénykorában szakmányban vihette haza a Libertadores-kupa-aranyakat és az olasz bajnoki címeket. A Wikipédia szerint aláírt a Panathinaikoszhoz, ám a valóságban inkább a Torinóhoz kerülhet. Az ő öccse is profi labdarúgó: Guillermo a mexikói Club León játékosa, korábban a Bocában és az AS Romában is szerepelt, sőt 2010-ben később győztesnek bizonyuló góllal debütált a felnőttválogatottban, Diego Armando Maradona kapitánysága idején!

7. José Antonio Reyes

Bizony, az átigazolási idény végére már harmincnégy esztendős lett az egykori csodagyerek, akit leigazolt a fénykorát élő Arsenal, bajnoki címet érő gólt lőtt a Real Madrid színeiben, de szolgálta szeretett Sevillája mellett az Atléticót és Benficát is, majd utoljára az Espanyolt. Az előző szezonban huszonhárom fellépésén még mindig jó volt nyolc kanadai pontra, ezért is furcsa kissé, hogy a szélső sem a barcelonaiaknak, sem másnak nem kellett. Az ötszörös Európa-liga-győztes spanyol iránt a nyáron az Elche érdeklődött.

Nem a brazilok elleni mérkőzés után történt...

6. Mauricio Pinilla

A napi hajtásban kicsit megállva mintha ezer éve lett volna, hogy a fél világ a chilei Pinilláról beszélt, szorgosan emlegetve a szegény és a peches jelzőket. Hogy miért? Belo Horizonte. Brazília–Chile. 2014. 120. perc. Mauricio Pinilla távoli bombája szétforgácsolta a keresztlécet, 1–1-es állásnál... A történet végét pedig már ismerjük, Chile a tizenegyespárbajban alulmaradt Brazíliával szemben, többek között Pinilla sem tudta értékesíteni a saját labdáját. A mazochista Pinilla aztán képes volt magára tetováltatni ezt a történetet (kivéve azt a részét, amikor a szünetben kapott egy sallert a selecao egyik sajtósától), egy részét egyenesen az arcára...

Pedig nem volt éppen tapasztalatlan a már akkor is harmincas chilei: tizennégy (14) klubváltás volt mögötte, megfordult az Interben, a Sporting CP-ben és a Vasco da Gamában is. A torna után külön megcifrázta, talján mértékkel mérve is: a Genoa kölcsönadta az Atalantának, majd végleg el, hogy aztán az Atalanta adja kölcsön a Genoának, majd végleg el... Ezen a nyáron a végleges megvásárlás után szinte azonnal továbbadták őt a nagy kalmár genovaiak: ingyen hazaengedték nevelőegyesületéhez, az Universidad de Chiléhez.

5. Alberto Aquilani

Hihetetlen, de krisztusi korba lépett a minap még római csodatini Aquilani, akit sokat emlegetnek az ASR mellett a Liverpoolnál is, miután az angolok húszmillió euróért vették meg 2009-ben, s három év múlva ennek a tizedéért adták el, ám közben a Juventusnak, majd a Milannak is kölcsönadták. Az Inter kimaradt, a Fiorentina nem, majd a Sporting CP következett, aztán hazahúzta a középpályást a Pescara ajánlata, kölcsönben erősítette picit a Sassuolót is, az érdekesség kedvéért. A nyáron az olaszok már nem kértek a szolgálataiból, mérgében felcsapott Las Palmasban Kevin-Prince Boateng-utódnak.

4. Shay Given

„... kalapot le. Mert különben lerepül.” Hogy ismét Rejtőt idézzük, de magunktól emeljük meg fejfedőnket a 41 éves kapus, Given előtt, aki az Aston Villa, a Manchester City, a Newcastle United, a Blackburn Rovers, a Sunderland és a Celtic alkalmazottja is volt, s nem gyepmesteri szinten. Legutóbb a Stoke Citynél volt biztonsági tartalék, de érez még magában elegendő erőt – csak éppen nincs még új „gazdája”, pedig a nyáron a magát a Macclesfield Townnal formában tartó kapusért a Burnley és a Oldham Athletic is jelentkezett.

Bon anniversaire à Jérémie Aliadière ! 2⃣6⃣ buts avec le @FCLorient pic.twitter.com/sCXay8o8Ri

— FC LORIENT (@FCLorient) 2017. március 30.

3. Jérémie Aliadiere

Harmincnégy már a francia csatár, akit tizenévesen minimum leendő Európa-klasszisnak tartottak, ezért is csapott le rá az Arsenal, 2001-ben. Itt sokáig várt az áttörésre, közben megfordult a Celticben, a West Hamben és a Wolverhamptonban is, majd 2007-ben elvitte a Middlesbrough. 2010-től egy egész idényt kihagyott, majd keleti kalandokba kezdett, két katari klubot is megjárt két Lorient-állomás között. Legutóbbi Ligue 1-es idényében már csak egyetlenegy találatra volt képes, így ismét állást keres.

Szerintünk a vuvuzela...

2. Robert Green

A Premier League új fiúinak egyik legérdekesebb figurája a veterán kapus, aki maholnap már harmincnyolc esztendős lesz, ám az újonc Huddersfield még igényt tartott szolgálataira. Nem vándortípus a játékos, eddig csak a Leeds, a West Ham United, a Queens Park és a Norwich City mezét hordta – no és 12-szer az angol válogatottét, amellyel a 2010-es vb-n (itt egy nagy potyát kapott szegény) és a 2012-es kontinenstornán is megfordult.

1. Sergio García

A 2008-as kontinensviadalról aranyéremmel térhetett haza a spanyolok elfelejtett Európa-bajnoka, a korábban az U19-esek között is Eb-első Sergio García. A harmincnégy éves szélső, középcsatár a Barcelona neveltje, a Real Zaragoza és a Betis után került haza 2010-ben, ám az Espanyolhoz. A sikeres Eb után (még egy gólpasszt is jegyzett) tízmilliót fizetett érte a Betis, de az Espanyol két idényre rá már 1.8 millióért kapta meg, majd valamivel kevesebbért távozott öt év múlva, 2015-ben az al-Rajjanhoz. Mindenki azt hitte, onnan is vonul vissza, tele zsebbel, azonban a szíve visszahúzta Michael Laudrup csapatától az Espanyolhoz.