Eb 2020: ha kijutunk, egy csoportba kerülhetünk a németekkel

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.12.07. 16:57
null
A római Stadio Olimpicóban rendezik a 2020-as Európa-bajnokság nyitó meccsét (Fotó: Twitter)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának nyoni ülésén eldőlt, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon az F-csoport küzdelmeit Budapesten és Münchenben bonyolítják le. Arra is fény derült, hogy Brüsszelben nem rendeznek meccset, Londonban viszont hét találkozóra is sor kerül. Továbbá döntöttek az UEFA Futsal Cup négyes döntőjének helyszínéről, amelyben a győri Rába ETO is érdekelt.

 

Az UEFA a csoportok házigazdáinak összepárosításakor földrajzi és sportszakmai szempontokat is figyelembe vett. Az európai szövetség Budapestet és Münchent az F-csoport meccseinek lebonyolítására jelölte ki. Az UEFA közleménye hozzáteszi: az a rendező ország, amely kijut az Európa-bajnokságra, a csoportküzdelmek során legalább két mérkőzést hazai pályán játszik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a magyar és a német válogatott is kvalifikálja magát a 2020-as Eb-re, akkor azonos csoportban szerepelnek majd.

ZARAGOZÁBA UTAZIK A RÁBA

A vb nyoni ülésén eldőlt az is, hogy az UEFA Futsal Cup idei kiírásának négyes döntőjét a spanyol Zaragoza rendezheti.

 

Az április 19-20. vagy 21-22.-én rendezendő final fourban az először finalista győri Rába ETO mellett két spanyol, a címvédő Inter FS, a korábbi kétszeres győztes Barcelona és a tavalyi döntős portugál Sporting CP szerepel.

Tekintve, hogy a németek 1972 óta valamennyi kontinensviadalnak résztvevői voltak, szinte biztosra vehető, hogy a magyar szurkolók láthatják Budapesten a nationalelfet, amely egy találkozóját vívná a magyar fővárosban.

A torna nyitó mérkőzése a római Stadio Olimpicóban lesz.

Belgium egy új létesítménnyel, a 60 ezer néző befogadására alkalmas Eurostadionnal pályázott, amelynek építése azonban nem a tervek szerint halad. A belgák a legutóbbi egyeztetés óta nem tudtak eleget tenni az UEFA feltételeinek, így Brüsszel nem lehet házigazda az Eb-n. Beugróként Stockholm és Cardiff jelentkezett, de a testület végül nem vont be új helyszínt. A belga főváros helyére London ugrik be a Wembley Stadionnal, ahol az elődöntőkkel és a döntővel együtt összesen hét összecsapásra kerül majd sor.

Budapesten három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek.

A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását 2018. december 2-án tartják Dublinban. Az Eb-selejtezőket 2019 márciusa és novembere között játsszák.

A 2020-AS EURÓPA-BAJNOKSÁG CSOPORTMECCSEINEK HÁZIGAZDÁI
A-csoport:
Róma (Olaszország), Baki (Azerbajdzsán)
B-csoport: Amszterdam (Hollandia), Bukarest (Románia)
C-csoport: Szentpétervár (Oroszország), Koppenhága (Dánia)
D-csoport: London (Anglia), Glasgow (Skócia)
E-csoport: Bilbao (Spanyolország), Dublin (Írország)
F-csoport: München (Németország), Budapest (Magyarország)


A nagyobb méretért kattintson a képre!
A nagyobb méretért kattintson a képre!
Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
7 órája

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
15 órája

Georges Leekens óta először kezdtük két vereséggel az évet

Magyar válogatott
2025.03.24. 17:11

Marco Rossi: Minden felelősséget vállalok, az én hibám, hogy visszacsúsztunk a B-ligába, de...

Magyar válogatott
2025.03.23. 20:37

Olvasóink Schäfer helyén Dárdai Bencét, Nagy Zsolt helyén Sallait játszatnák

Magyar válogatott
2025.03.23. 13:57

Mocsi Attila: A több tízezer magyar szurkoló támogatása döntő faktor lehet

Magyar válogatott
2025.03.23. 07:41

Puskás-est az Arénában

Képes Sport
2025.03.22. 08:56

Szoboszlai számai önmagukért beszélnek, Varga a gól-, Tóth Alex a gólpasszlistát vezeti

Magyar válogatott
2025.03.19. 13:50
Ezek is érdekelhetik