Franciaország: „Nasri egy idióta, sosem tudnám tisztelni”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.02. 19:18
null
Samir Nasri az Arsenalnál nem volt jóban Emmanuel Frimponggal (Fotó: AFP, archív)
A jelenleg doppingvétség miatti eltiltását töltő korábbi Arsenal-játékos Samir Nasriról volt kollégája, a ciprusi Ermisz Aradippuban játszó Emmanuel Frimpong nyilatkozott – a dicsérő szavak száma erősen közelít a nullához…

 

A két játékos még a 2011–2012-es szezonban, egy már ellenfélként lejátszott Ligakupa-találkozó (Arsenal–Manchester City) után összeszólalkozott, miközben elhagyták a pályát. Frimpong azonban a Telegraphnak adott interjúban most egy másik, szintén 2011-es, de korábbi esetet idézett fel, amikor az Arsenal Liverpool elleni meccsén kiállították, és 2–0-ra veszítettek.

„Amikor véget ért a mérkőzés, az öltözőben azt hittem, Wenger nagyon dühös lesz. Valójában nagyon nyugodt volt, de valamiért Nasri azt mondta nekem, amikor bejött: »Miattad veszítettük el a meccset.«”

„Fiatal voltam, nem igazán tudtam, mit csinálok, csalódott voltam. Úgy éreztem, hogy mindenkit cserbenhagytam, Nasri meg engem hibáztatott, szóval nem igazán kedveltem.”

„Mindig beszólt, ha edzésen eladtam a labdát, sőt, még azt is mondta egyszer: »Megvehetnélek, ha akarnálak.« Hogy őszinte legyek, valószínűleg megtehette volna, de akkor is.”

„Az emberek nem is igazán értik, miért történt ez az összetűzés, ám akkor sem kedvelem. Azért nem, mert egy idióta, tisztán és egyszerűen. Sosem tudnám tisztelni” – foglalta össze véleményét a franciáról.


 

 

Legfrissebb hírek

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
1 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
17 órája

Videó: Rodri újra edzésben, még ebben az idényben visszatérhet

Angol labdarúgás
2025.03.01. 10:01

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Majd az FA-kupában kaphat új erőre a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:45
Ezek is érdekelhetik