Miközben mi idehaza rendre azon szomorkodunk, hogy a magyar edzőknek a magyar élvonalban alig jut kispad, olyan gazdag a futballunk, hogy három, a fiatalabb korosztályhoz tartozó szakemberünk igencsak jó hírű és minőséget képviselő külföldi állomáshelyen dolgozik.
A mezőnyt a Hertha vezetőedzőjeként alkalmazott Dárdai Pál vezeti, majd az osztrák válogatottnál Franco Foda szövetségi kapitány munkáját segítő Szabics Imre, valamint a Bundesligában parádés idényt produkáló Leipzig másodedzője, Lőw Zsolt következik a sorban, aki napi címlaptörténetünk főszereplője is: a korábbi 25-szörös válogatott balhátvéd a Paris Saint-Germainhez szerződő Thomas Tuchel „jobbkeze” lehet.
Miután hun vezérünk, Attila tüzességéből, határozottságából és optimizmusából jócskán veszítettünk az évezredek viharaiban, már hallom is a hangokat, s látom a legyintgetést: na, mi már egy pályaedzői állásnak is így tudunk örülni.
Erre a kesergésre azonban kapásból – az utóbbi évtizedekben nem először – rávágom a magam sztoriját: az 1994-es brazil–olasz vb-döntő után Los Angelesben a nemzetközi újságíróhad taposta egymást a Hotel Hilton előtt, hogy a tizenegyespárbajba forduló finálé bírójától, Puhl Sándortól csak egy köhintést hallhasson, miközben minket, magyar újságírókat díszkísérettel vezettek az immár világhírű honfitársunkhoz interjút készíteni.
Ezzel azt akarom jelezni, ha ritkán is, de van olyan pillanata az életnek, amikor érdemes boldognak, büszkének, kivételezettnek lenni a világ előtt – speciel Lőw Zsolt esetleges Párizsba szerződése magyar futballdicsőség, hiszen a PSG Neymar, Thiago Silva, Edinson Cavani, Kylian Mbappé és persze Thomas Tuchel nevével, pályafutásával, eredményeivel és képességeivel a világ labdarúgásában aranyfedezetű állomáshely, amelyhez az ifjú szakember révén mi is kötődhetünk.
Lőw Zsoltban – továbbá Dárdai Pálban, Szabics Imrében és igen, az itthonról már elüldözött Bódog Tamásban is – tehát leginkább azt a reményt látom, hogy pályafutásuk, akaratuk és immár kétségkívül topfutball-kompatibilis szakértelmük által hamarosan elérkezhet a pillanat, amikor magyar csapatot, magyar labdarúgókat vezetnek sikerre.
S talán nem is baj, hogy ekkora kerülőt kell tenniük – a magyar foci sajnos most még nem elég felkészült rájuk…