Egyiptom: Szalah és ügynöke válaszokat akar a szövetségtől

Vágólapra másolva!
2018.08.27. 13:04
Feszült helyzet alakult ki Mohamed Szalah, a Liverpool FC klasszisa és az Egyiptomi Labdarúgó-szövetség (EFA) között. Az angol bajnokság (Premier League) előző kiírásának gólkirálya a Twitteren fakadt ki, hogy a szövetség nem válaszol az ő és ügyvédje üzeneteire. Később a játékos ügynöke is közzétett egy bejegyzést, amelyben elégedetlenségét fejezte ki.

Szalah és az egyiptomi szövetség közötti viszony megromlásának kezdetei áprilisig nyúlnak vissza. A 26 éves támadó és ügynöke korábban azt nehezményezte, hogy a szövetség engedély nélkül közölt egy csapatfotót egy olyan cég nevén, amely Szalah szponzorának riválisa. Később szintén a szövetség megjelentett egy közös képet és videót a szélsővel és a vitatott megítélésű, kínzással és emberi jogok megsértésével vádolt csecsen vezetővel, Ramzan Kadirovval, ami után állítólag még a válogatottság lemondásán is elgondolkozott a játékos.állítólag még a válogatottság lemondásán is elgondolkozott a játékos.

Végül az egyiptomi szurkolók nagy örömére Szalah maradt a nemzeti csapatban, de közölte, hogy a válogatott körül „változásoknak kell történniük”. Ennek ellenére múlt hónapban az EFA elnöke úgy nyilatkozott, hogy minden rendben van a szövetség és a játékos között.

Szalah tegnap esti bejegyzése nem ezt mutatja, a játékos nehezményezi, hogy a szövetség nem hajlandó válaszolni neki.

„Egy labdarúgó-szövetségtől természetes, hogy megoldást keres a játékosok problémáira, megnyugtatja őket. Ám én itt éppen az ellenkezőjét látom. Az nem természetes, hogy figyelmen kívül hagyják az én és az ügynököm leveleit. Nem tudom, miért van ez. Nincs elég időtök, hogy válaszoljatok?” – írta Szalah.


A támadó ügynöke a saját bejegyzésében arról írt, hogy garanciákat kértek a szövetségtől, hogy a korábbi esetek nem történnek meg újra, és Szalah hírneve nem szenved csorbát többé.

Egyiptom legközelebb szeptember 8-án Niger ellen lép pályára az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjében, immáron az új szövetségi kapitány, Javier Aguirre irányításával. Ugyanakkor Szalah mostani twitteres kifakadásával megkérdőjeleződött, hogy a klasszis szélső pályára lép-e a következő hónapban a nemzeti csapatban.

Mohamed Szalah eddig 59 mérkőzésen szerepelt az egyiptomi válogatottban, 35 gólt szerzett, a 2018-as labdarúgó-világbajnokságot két góllal zárta.

Legfrissebb hírek

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Így épülhet újjá nyáron a Liverpool a Sky szerint

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:11

Lewandowski utolérte Reteguit, de még mindig tíz pont a hátránya az Aranycipő-versenyben

Minden más foci
2025.03.17. 11:03

Nem Szoboszlait választották meg február legjobb játékosának a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.03.14. 21:13

Egyiptom be akar szállni a 2034-es labdarúgó-vb megrendezésébe

Minden más foci
2025.03.12. 14:57

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

„Nem nézett ki jól” – kérdéses a Liverpool egyik kulcsemberének játéka az angol Ligakupa-döntőben

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 10:52

Hova tűntek a világklasszis középcsatárok? Shearer Messit, Ronaldót és Szalahot „hibáztatja”

Minden más foci
2025.03.11. 21:27
Ezek is érdekelhetik