FIFA: pénteken megszüntethetik a Konföderációs Kupát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 20:11
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) tanácsa pénteken tárgyal a Konföderációs Kupa megszüntetéséről.

A vezetőtestület következő ülésére a ruandai Kigaliban kerül sor. A napirenden a világbajnokság főpróbájának számító Konföderációs Kupa megszüntetésén kívül szerepel a klubvilágbajnokság mezőnyének bővítése, illetve egy új sorozat létrehozása az európai Nemzetek Ligája mintájára.

A válogatottak globális sorozatát kétévente nyolcas döntő zárná le, erre 2021-től kezdve minden páratlan év októberében vagy novemberében kerülne sor.

A tervezet szerint a klubvilágbajnokságot nem évente, hanem négy esztendőnként rendeznék meg, hét helyett 24 csapattal.

Az egyelőre nem ismert, hogy a pénteki tanácskozás után szavazásra is sor kerül-e az ügyben. Az előterjesztő, Gianni Infantino FIFA-elnök azt írta a tanács tagjainak, hogy a terveket egy „szilárd és jelentős” befektetőcsoport támogatja, amely 2021-től 25 milliárd dollárt folyósítana 12 szezonra elosztva.

A levélből nem kerül ki a befektetők kiléte, de számos médiaértesülés szerint a japán SoftBank csoport vezette konzorciumról van szó.

A terveket az európai klubok és ligák, illetve az európai szövetség (UEFA) elnöke, Aleksander Ceferin határozottan ellenzi. A téma a FIFA júniusi, moszkvai kongresszusának napirendjén nem szerepelt.

Április elején a The New York Times számolt be róla először, hogy a FIFA mérlegeli a klubvilágbajnokság rendezési jogának eladását és a Konföderációs Kupa megszüntetését.

Legfrissebb hírek

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
23 órája

Tulajdonosi háttere miatt kizárta a mexikói Leónt a FIFA a klubvilágbajnokságról

Minden más foci
2025.03.21. 18:53

A Newcastle kupagyőzelmével akár a PL 11. helyezettje is indulhat az európai kupákban

Angol labdarúgás
2025.03.17. 21:03

Játékvezetői csúcstalálkozót tartanak Budapesten

Labdarúgó NB I
2025.03.17. 18:31

FTC: Stefan Gartenmann bemutatkozhat a svájci válogatottban

Labdarúgó NB I
2025.03.13. 16:40

Döntött az UEFA: a Ferencvárosnak többet kell fizetnie, mint az Alkmaarnak

Európa-liga
2025.03.05. 22:49

Több mint egymilliárd dollárt tervez szétosztani a FIFA a klub-vb-n részt vevő csapatok között

Minden más foci
2025.03.05. 19:34

A Super Bowl-hagyományhoz hasonló félidei koncertet rendez a FIFA a 2026-os vb-döntőben

Minden más foci
2025.03.05. 14:03
Ezek is érdekelhetik