„Túl kicsi sportolónak”, „A Real legrosszabb igazolása” – Modric mindenkire rácáfolt

MODRIC – MODRICIBŐL

Luka Modric 1985. szeptember 9-én látta meg a napvilágot a Jugoszlávia területén elhelyezkedő Zárában (Zadarban), és a közeli Modrici falucskában cseperedett fel, szülei egyaránt ruhagyári munkásként dolgoztak. A kis Luka első éveit leginkább nagyapja házában töltötte, ahol segített neki a kecskepásztorkodásban.

KITÖRT A HÁBORÚ

Gyerekkora egybeesett a horvát szabadságharccal (1991. március 31.–1995. november 12.), nagyapját 1991 decemberében a szerb lázadók kivégezték, a családnak menekülnie kellett a porig égett házból. Hosszú időn át zadari szállókban kellett élnie, édesapja csatlakozott a horvát sereghez aeromechanikusként. Ezekben az években több ezer bombát dobtak a városra, és a labdarúgás volt az egyetlen módja annak, hogy kiszakadjon a valóságból. Modric visszaemlékezésében nehéz időként írja le ezt az életszakaszát, amely alapvetően befolyásolta, milyen emberré válik. Azt is hozzáteszi ugyanakkor, hogy többnyire nem volt tudatában a háborúnak, mert a barátokkal töltötte a napjait, s a szüleik nem engedték, hogy ez hatással legyen a gyerekkorukra. Ebben az időszakban kezdett el Modric futballozni, méghozzá a szálloda parkolójában. A Zvonimir Boban és Francesco Totti játékáért rajongó fiú nem sokkal később egy helyi sportakadémiára is beiratkozott.

A KEZDETI LÉPÉSEK

Labdarúgó-pályafutását az NK Zadarban kezdte el, Domagoj Basic irányításával, aki állítólag később azt mondta, hogy Modric édesapja fa sípcsontvédőket csinált nekik, mert pénzük alig volt – ezt mondjuk a labdarúgó később cáfolta. Fiatal kora és apró, vékony termete miatt nem tartottak rá igényt a régióban kiemelkedő Hajduk Splitnél, majd miután az egyik olaszországi ifjúsági tornán megcsillantotta tehetségét, Basic 2001 végén a Dinamo Zagrebhez vitte az akkor 16 éves fiút.

BOSZNIÁBAN MUTATKOZOTT BE, SZÓRTA A GÓLOKAT

Az utánpótlásban töltött egy év után Modricot 2003-ban kölcsönadták a Zrinjski Mostarnak, itt mutatkozott be a felnőttek között, méghozzá nem is akárhogyan, hiszen az első idényében 22 bajnoki mérkőzésen nyolc gólt szerzett – egyszersmind az év játékosa lett Boszniában.

„Aki képes játszani a bosnyák ligában, az bárhol képes” – mondta később a játékos a felépítésével kapcsolatos aggályokról.

A következő idényt már Horvátországban, az Inter-Zapresicnél töltötte, a klubot ezüstéremhez segítette, s 2004-ben őt választották meg az év horvát tehetségének.

VISSZATÉRÉS A DINAMÓHOZ – TRÓFEÁK, GÓLOK, DÍJAK

2005-ben visszatért a zágrábiakhoz, a Dinamo előrelátóan 10 éves szerződést kötött vele, az első pénzéből házat vett családjának Modriciben. A 2005–2006-os idényben már alapembernek számított, ezt hét góllal hálálta meg, majd nyolc és 17 találat jött sorban. Egymás után három bajnoki címet szerzett a csapatával, kétszer a Horvát Kupát, egyszer a Horvát Szuperkupát is elhódította, 2007-ben az év legjobbjának is megválasztották a helyi élvonalban.

ANGLIA FELÉ VETTE AZ IRÁNYT – DÖCÖGŐS RAJT, WENGER IS KRITIZÁLTA, AZTÁN MINDENKIT MEGGYŐZÖTT

Szóba hozták az FC Barcelonával, az Arsenallal, a Chelsea-vel és a Manchester Cityvel is, ő végül a Tottenhammel állapodott meg, miután Daniel Levy klubelnök Zágrábba utazott meggyőzni a 22 éves futballistát. A fiatal középpályás hatéves szerződést kötött, játékjogáért a horvát csapat 16.5 millió fontot kapott, ez egyben holtversenyben a legmagasabb átigazolási összeg volt addig a Spurs történetében.

A kezdés döcögősre sikerült, térdsérülése gátolta a kibontakozásban. A helyi média úgy vélte, túl kicsi ő a Premier League-be, ezt a véleményt Arsene Wenger is osztotta.

„A kritikák arra ösztönzik az embert, hogy megmutassa: a kritikusok tévednek. Talán túl könnyűnek tűnök, de nagyon erős vagyok mentálisan és fizikailag is, sohasem volt problémám a méretemmel” – reagált akkor.

Kezdetben tízesként játszatták, majd a bal szélre vezényelték, Harry Redknapp kinevezését követően került a középpálya belsejére, illetve bal oldalára, ahol jobban tudta irányítani a játékot, s a menedzser a horvát fiatal köré építette a csapatát.

„Pokoli jó játékos, minden menedzser álma. Úgy edz, mint egy démon, sosem panaszkodik, labdával és anélkül is keményen dolgozik a pályán, képes becsapni a védőt csellel és passzal is. A top négy csapat bármelyikébe beférne” – dicsérte játékosát Redknapp.

2011-ben harmadszor is megválasztották az év horvát játékosának (azóta már hatszoros győztes, de minden bizonnyal a 2018-as díjat is ő kapja meg), a Tottenhamben 2012 nyaráig összesen 160 találkozón lépett pályára, 17 gólig és 27 gólpasszig jutott, utolsó angliai idényében a klub legjobbjának járó díjat is megkapta.

TRÓFEAESŐ A REALNÁL

2012-ben 30 millió fontért igazolt a Real Madridhoz, amelynél ötéves szerződést kötött. Átigazolása óta eddig 276 tétmérkőzésen 13 gólt szerzett és 42 gólpasszt adott a királyi gárdában – igaz, 2018-ban csupán egyszer volt eredményes, a Depor ellen januárban, a 7–1-re megnyert meccsen szerezte a negyedik gólt. Az együttessel nyert négy Bajnokok Ligáját, egy bajnoki címet, Király-kupát, két spanyol Szuperkupát, három európai Szuperkupát és három klub-vb-t, sőt, ez utóbbit újra elhódíthatja, december 12–22. között az Egyesült Arab Emírségekben rendezik a viadalt.

LUKA MODRIC, A LA LIGA LEGROSSZABB IGAZOLÁSA!

Pedig nem indult könnyen a spanyolországi karrierje…

A madridi Marca sportnapilap internetes oldalán arra kérte olvasóit, döntsék el, szerintük a Spanyolországba szerződő játékosok közül ki okozta eddig a legkellemetlenebb meglepetést. Nos, az olvasók döntöttek: Modric bizonyult 2012 legnagyobb átigazolási baklövésének a Primera Divisiónban. A második helyet az Arsenalból Barcelonába költöző Alex Song érdemelte ki – kezdődik 2013 januárjának elején írt cikkünk. Nos, azóta sok minden változott, Modric óriási fejlődésen ment keresztül, egyéni elismeréseit hosszasan lehetne sorolni, most már alighanem jó átigazolásnak vélik a spanyol szurkolók is.

VÁLOGATOTT HETESEK

A horvát nemzeti együttesben eddig 118 mérkőzésen 14-szer volt eredményes. Ebből hétszer is a Maksimir Stadionban ünnepelhetett gólt, Andorra (7–0), Kazahsztán (3–0), újra Andorra (4–0), Ukrajna (2–2), Izrael (3–1), Málta (2–0) és Görögország (4–1) ellen is betalált. Szerzett még gólt Rijekában, Eszéken, Livornóban, Bécsben (a 2008-as Eb-n), Párizsban (a 2016-os Eb-n), Kalinyingrádban és Nyizsnyij Novgorodban (mindkettőt a mostani vb-n) is. Találatai közül hét is csapata utolsó gólja volt (közte az Ausztria és Törökország ellenivel, amelyeknél egyben ez a meccs egyetlen találata is volt – ezek mellett még három alkalommal nyitotta ő a horvát gólok sorát).

Az ezüstéremmel záruló világbajnokság után alaposan kiélvezte parádés szezonját, elmondása szerint a csupán három hét szabadsága a legrövidebb eddigi pályafutása során, mégis egy hétig csak ünnepelték a döntőbe jutást.

HÁROM A MODRIC-IGAZSÁG

A horvát irányító 2015-ig egyszer sem került fel a végső esélyesek listájára, először 2016-ban volt a top 30-ban, egy pontot szerezve, Toni Kroosszal és Dimitri Payettel holtversenyben a 17. lett, tavaly 84-et gyűjtve már az ötödik helyen zárt. Az idén 753-mal nyert.

2018: 1.
2017: 5.
2016: 17.
2015-ig: nem került fel a listákra

A 11. REAL-ARANYLABDA

A királyi gárda játékosai az első négy Aranylabdából hármat is megkaptak, 1957-ben és 1959-ben Alfredo Di Stéfano, közte Raymond Kopa bizonyult a legjobbnak, ezt követően viszont hosszú szünet következett. 2000-ben érkezett a nagy rivális Barcelonától Luís Figo, aki év végén újabb Aranylabdát szerzett a királyi gárdának. Ha pedig egy üzlet beindul: a 2002-es világbajnokság után Ronaldót, a 2006-os után Fabio Cannavarót szerződtették, az év végén ők is Aranylabdát nyertek. Cristiano Ronaldo már végig a csapat játékosaként érdemelte ki a díjat, négyszer is, Modric idei elismerése tehát összességében már a 11. realos Aranylabda, így a fővárosiak beérték az örökranglista élén álló FC Barcelonát (11).