Monaco: hihetetlen, visszatérhet Thierry Henry elődje! – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.25. 09:58
null
Erre talán még Jardim sem számított (Fotó: AFP)
A L'Équipe szerint hamarosan bejelenthetik Leonardo Jardimot a francia élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Monaco vezetőedzőjének. A portugál szakembert nagyjából három és fél hónappal ezelőtt menesztették a monacóiak, most viszont nagyon úgy tűnik, hogy ő térhet vissza a felfüggesztett Thierry Henry helyére.

 

Jardimot több mint négy év után, október 11-én rúgta ki a Monaco, mert a csapat pocsékul kezdte az idényt. A portugál szakemberrel kilenc forduló után csupán az osztályzót jelentő 18. helyen álltak a monacóiak, míg a Bajnokok Ligájában nem szereztek pontot.

Ekkor érkezett a klubhoz Thierry Henry, akinek irányításával nem javult, hanem némileg még rosszabbodott is a helyzet. A bajnokságban hét vereség és három döntetlen mellett csak két győzelemre futotta a csapatnak, amely visszacsúszott a tabellán az utolsó előtti helyre. A 41 éves franciát a gyenge szereplés miattcsütörtökön felfüggesztetteedzői kötelességei alól a klub.

A legfrissebb hírek szerint az a forgatókönyv léphet életbe, amire nagyon kevesen számítottak: Henry helyére Jardim tér vissza a Monaco kispadjára, és egészen 2021 nyaráig ír alá. Elsődleges cél természetesen a bennmaradás kiharcolása.

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
20 órája

Történelmet írt a PSG rutinos védője

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:08

Rátámadt a játékvezetőre, hét hónapra is eltilthatják a korábbi Milan-edzőt

Francia labdarúgás
Tegnap, 7:15

Lacazette bajba sodorta a Lyont, aztán elkezdte rúgni a gólokat

Francia labdarúgás
2025.03.02. 22:50

Dán centere történelmi triplájával simázta le a Reimset a Monaco

Francia labdarúgás
2025.02.28. 22:55

A Lyont is megverte a PSG, Dembélé már 16 gólos 2025-ben

Francia labdarúgás
2025.02.23. 22:40

Negóék vereséget szenvedtek, maradtak kieső helyen

Francia labdarúgás
2025.02.23. 19:17

Ligue 1: rangadót nyert a Lille, meglepő vereséget szenvedett a Marseille

Francia labdarúgás
2025.02.22. 23:03
Ezek is érdekelhetik