A futball? Boldogság! – vallja az eszéki futballklub elnöke

– Eszéki gyerekként ábrándozott arról, hogy egyszer akár játékosként, akár vezetőként a futballklub tagja lesz?
– Épp ellenkezőleg, eszembe sem jutott, hogy valaha a részévé válok – indította a Nemzeti Sportnak adott exkluzív interjúját Ivan Mestrovic, aki ma már nemcsak elismert üzletembernek, hanem az NK Osijek elnökének is vallhatja magát. – Hogy őszinte legyek, volt olyan periódus az életemben, amikor a legkevésbé sem rajongtam a focicsapatért. Fiatalként atletizáltam ugyanis, megesett, hogy a korosztályomban nem akadt jobb magasugró nálam. Egy gond volt csupán: ott tréningeztünk, ahol a labdarúgók, és ha ők jöttek edzeni, nekünk mennünk kellett, még azt sem engedték, hogy a játékteret övező atlétikapályán gyakoroljunk. Ha finoman akarok fogalmazni, az idő tájt nemigen szerettem a futballistákat.

– Mikor változott meg a viszony?
– Amikor először szerepet vállaltam a klub irányításában. Kétezerötöt írtunk, amikor az egyik legjobb barátom, az NK Osijek akkori kapusa, Marin Skender megkért, hogy segítsem a jelentős anyagi problémával küszködő csapatot. Már sikeres üzletembernek számítottam, és megfelelő kapcsolatrendszerrel rendelkeztem. Szponzorokat hoztam a klubhoz, miközben azt is elértem, hogy a városvezetők és a politikusok egy irányban húzzanak. Három évvel később Dubaiba költöztem, de szívesen gondolok vissza a kétezeröt és kétezernyolc közötti időszakra.

– Aki nem rajongott a futballért, könnyen rá lehetett venni, hogy álljon a focicsapat mellé?
– A félreértések elkerülése végett: nem magával a sportággal volt bajom, azt mindig is imádtam, az nem tetszett egykoron, hogy lezavartak minket a pályáról. Amikor Marin barátom azzal fordult hozzám, hogy elkélne a támogatásom, nem hezitáltam.

– Ma milyen az eszéki atléták helyzete?
– Sokkal jobb, mint az én időmben volt...

HARKÁNYI MEDENCEPART ÉS AZ ELSŐ SZERELEM

– Ha megengedi, még egy kérdés erejéig kanyarodjunk vissza a gyerekkorára: igaz, hogy egy része Magyarországhoz kötődik?
– Napra pontosan emlékszem arra, hogy ezerkilencszázkilencvenegy július elsején, a délszláv háború elől menekülve érkeztünk Harkányba. Úgy volt, egy hétig maradunk, legalábbis abban reménykedtünk, hogy a harcok addig elcsitulnak. Az egy hétből hat hónap lett, aztán Szlovéniába költöztünk. Összesen egy évig voltunk távol az otthonunktól. Hozzáteszem, nem tipikus menekülttörténet az enyém. Mivel jómódú családhoz tartozom, abban az egy évben sem szűkölködtünk, Harkányban például egy szállodában laktunk. Csodás emléket őrzök a városról. Életemben addig mindig a tengerparton vakációztam, akkor fordult elő először, hogy a medenceparton töltöttem a nyarat. Sok barátra tettem szert, és szerelmes is Harkányban voltam először... Közben a tanulással sem volt gond, Siklóson, majd Pécsen jártam horvát anyanyelvű iskolába.

– Hol van otthon?
– Jó kérdés... Maradjunk annyiban, hogy jelen pillanatban Budapesten. A kisfiam is itt született két éve, úgyhogy Magyarországot is immár hazámnak tekintem – Horvátország és az Egyesült Arab Emírségek mellett.

– A labdarúgást és az üzletet ketté tudja választani?
– A futballnál jobban semmi sem köti össze az embereket ezen a bolygón. Abban a minutumban, hogy kilépsz az amatörizmusból és belecsöppensz a profi világba, a labdarúgás üzletté válik. Méghozzá komoly üzletté.

– Azért a szenvedély is megvan az ön részéről?
– Természetesen! Anélkül nem is menne. Minden hétvége egy új kihívás. Nem véletlenül állítom, hogy az ember nem a futballban dolgozik, hanem a futballban él. Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy én is a futballban élek. Annál is inkább, mert bármennyi energiát és időt ölök bele, biztos lehetek abban, hogy a foci jóval többet visszaad nekem. Tapasztalatból beszélek, mert van gyakorlatom nagy sportklubok vezetésében. Nem mindenki tudja, de a Medvescak Zagreb jégkorongcsapatának is a társtulajdonosa vagyok. Annak a csapatnak, amely nemrég a világ második legerősebb bajnokságát, a KHL-t is megjárta.

– Két éve viszont visszatért a Fehérvár AV19-et is felvonultató osztrák ligába, és a jelenlegi idény alapszakaszát – köztudottan anyagi gondok miatt – az utolsó helyen zárta, a középszakaszban pedig már nem is lép jégre.
– Volt olyan idény, amikor majd' tízmillió euróra rúgott a klub költségvetése, de ez tarthatatlannak bizonyult. Arról nem szólva, hogy az orosz sztárcsapatok büdzséje a miénknek a tízszerese volt. Tíz, összességében sikeresnek mondható év után lejjebb kellett adni az igényeket. Tettünk egy szép kirándulást, most azonban új útra lépünk. Isten tudja, mit tartogat számunkra a jövő, de nem tartom kizártnak, hogy idővel visszatérünk a legmagasabb szintre.

MÉSZÁROS LŐRINC JÓKOR JÖVŐ SEGÍTSÉGE IS KELLETT

– Jó egy éve a Santarcangelót is megvásárolta. Amikor megvette az olasz klubot, még a harmadosztályban szerepelt, manapság viszont a negyedik ligában szerénykedik...
– Elszomorító volt számomra az előző idény vége, mert a kiesésünk a „zöldasztalnál” dőlt el. A szövetség arra törekedett, hogy bent tartson patinás egyesületeket, más kérdés, hogy azóta több is csődbe ment. De ez Olaszország. Egy héttel a rajt előtt még azt sem tudod, hány csapattal indul a bajnokság. Mielőtt a szövetség jelenlegi elnökét, Gabriele Gravinát megválasztották, a káosz volt az úr. Számomra megdöbbentő, hogy a világ egyik leggazdagabb országa, a G8 egyik tagja az ezerkilencszázkilencvenes világbajnokság óta két, hangsúlyozom, két új stadiont épített. A kilencvenes években a Serie A számított a legerősebb bajnokságnak Európában, világklasszis légiósok játszottak Olaszországban, a színvonal az egeket verdeste. Ehhez képest a csapatok kilencven százaléka még a Mussolini-érában felhúzott stadionokban játszik. Ez szégyen!

– Ezek szerint mára megbánta, hogy a Santarcangelo a tulajdonába került.
– Nem bántam meg. És nem is adom fel a harcot! Annak ellenére sem, hogy néhány csontváz azt követően dőlt ki a szekrényből, hogy megvettem a klubot. Nyilvánvalóvá vált, hogy a tárgyalások során nem a valós képet festették fel előttem. Magyarán: fény derült néhány tartozásra.

– Hírlik, amikor három éve az NK Osijek elnöke lett, akkor is tetemes adóssággal szembesült.
– Olyannyira, hogy a klubot a felszámolás veszélye fenyegette. Erről viszont tudtam. Minden erőmet és tekintélyemet latba vetettem, hogy a szakadék széléről visszatáncoljunk. Úgy tűnik, sikerült. Nem kis részben a klub tulajdonosává előlépő Mészáros Lőrinc támogatásával. Ő, amellett, hogy a barátom, a legjobb partner, nélküle nem lehetnénk sikeresek. Ha minden a terveink szerint alakul, jövőre az utolsó centig eltűnik a tartozás. Nem tagadom, ami a sportvezetőként elért eredményeket illeti, arra vagyok a legbüszkébb, hogy miután megmentettük az Osijeket, visszahelyeztük az európai futballtérképre.

– Üzletemberként vagy klubelnökként kerül több ránc a homlokára?
– Akad olyan üzlet, amelyet könnyebb megkötni, mint a klubot vezetni, de akad olyan is, amely keményebb dió. Ámbár számomra egyik szerepkör sem okoz nehézséget. Minden percét élvezem annak, hogy a klub elnöke lehetek. Szerintem csak idő kérdése, mikor jutunk a csúcsra.

– Eszéki mércével mit jelent a csúcs?
– A horvát bajnokság és a Horvát Kupa megnyerését, illetve a csoportkörbe jutást az európai kupasorozatok egyikében.

– Még úgy is, hogy egy nemrég napvilágot látott kimutatás szerint több mint nyolcmillió euróért eladták négy játékosukat?
– Feltett szándékom, hogy az NK Osijek önműködő legyen. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, értékesíteni kell azokat a labdarúgókat, akikért remek ajánlat érkezik. Azért is kell évről évre kijutnunk a nemzetközi porondra, hogy a nálunk nevesebb és tehetősebb klubok felfigyeljenek az értékeinkre. Márpedig bőven vannak értékeink. Európában egyedülálló csapat a miénk. Hogy mit értek ezen? Azon klubok közül, amelyek az előző idényben kiléptek a nemzetközi színtérre, mindössze egy mondhatta el magáról, hogy az egyik mérkőzésen tíz olyan labdarúgót vetett be, aki a saját akadémiájának a növendéke. S ez nem a Barcelona, de nem is az Ajax – hanem az NK Osijek. Úgy hiszem, erre büszkék lehetünk. Egyben hitelessé is válunk a nagy klubok előtt, hiszen láthatják, hogy minőségi képzés zajlik nálunk. Halkan jegyzem meg, hogy másfél éve már nagyon közel jártunk ahhoz, hogy az Európa-ligában főtáblásak legyünk, a rájátszást az idegenben rúgott kevesebb gólunk miatt buktuk el az Austria Wiennel szemben. A bécsiek költségvetése – nem mellesleg – a miénk háromszorosa, ha nem négyszerese.

A PAMPAS 2020 PROJEKT NYITJA MEG AZ ÚJ UTAT

– Tervezi, hogy emel a téten?
– Nem szükséges. Amiből gazdálkodunk, abból Horvátországban eredményesek vagyunk. A Dinamo Zagreb éves büdzséje negyvenmillió euró fölött van, ezzel nem tudunk, de nem is akarunk versenyezni. Mi a magunk módján küzdünk, az idén is négy akadémistát hoztunk fel az első csapathoz. A klubunkat a lojalitás, a barátság és a testvériség tartja össze, ez többet ér minden pénznél. Az egymás iránti szeretet és tisztelet éltet minket, ennek is köszönhető, hogy egyre magasabbra jutunk. És ezért is merem kijelenteni, hogy az NK Osijek a legjobb csapat Horvátországban.

– Vajon erre Zágrábban és Splitben is rábólintanának?
– Ha ők is úgy szeretik a saját klubjukat, mint én a miénket, akkor biztosan nem. Ámbár azt nekik is látniuk kell, hogy nálunk minden téren egyensúly van, az eredményeink egyre fényesebbek, infrastrukturális téren folyamatosan fejlődünk, miközben a szurkolókkal is harmonikus a kapcsolatunk. Ha már a lojalitást is említettem: Eszéknek százezer lakosa van, a klubunknak pedig huszonnégyezer pártoló tagja. Vagyis a lakosság huszonnégy százaléka – beleértve a gyerekeket, az asszonyokat és az idősebbeket – regisztráltatta magát. Talán nem csak én gondolom úgy, hogy ez nagyszerű.

– Kleinheisler László szerződtetését is annak tartja?
– Amióta elnök vagyok, több játékost igazoltunk, mindnyájuknak örültem, de László érkezése különösen boldoggá tett. Miután szerződést bontott kazah klubjával, ügye a FIFA elé került, de reményeink szerint egy, legkésőbb két hét múlva bemutatkozhat a bajnokságban. Hogy mennyire bízunk benne, arról csak annyit: Robert Mudraziját azért is adtuk el az FC Köbenhavnnak, hogy úgymond megtisztítsuk előtte a csapatba vezető utat. Nincs kétségem afelől, hogy hamarosan bizonyítja, milyen jó futballista.

– Követheti egy-két honfitársunk Eszékre Kleinheisler Lászlót?
– Hiszek abban, hogy igen. Folyamatosan figyeljük a környező országok bajnokságait, azokat is, amelyeknek gyengébb a színvonala, mint a horváté. Keressük azokat a labdarúgókat, akik erősítést jelenthetnek nekünk. Részemről semmi akadálya annak, hogy újabb magyar futballistákkal bővüljön a keretünk. Sokan jönnek el a meccseinkre Magyarországról, arról nem szólva, hogy Eszék-Baranya megyében népes magyar közösség él. Örülök annak, hogy a rangadókon és a nemzetközi kupamérkőzéseinken sok magyar rendszámú autó parkol a stadion környékén.

– Március huszonnegyedikéről eszébe jut valami?
– Aznap rendezik a Magyarország–Horvátország Európa-bajnoki selejtezőt! Remélem, nem bántok meg senkit azzal, hogy Horvátországot esélyesebbnek vélem. Mindamellett vívódom valamelyest, hiszen Horvátország a szülőhazám, Davor Suker szövetségi elnök tanácsadója vagyok, miközben kötődöm már Magyarországhoz is, ráadásul a csapatunknak van már egy magyar játékosa is. A legjobban annak örülnék, ha a két válogatott jövőre az Eb-n is találkozna.

– Lehet, hogy idővel magyar klubnak az elnöke, esetleg tulajdonosa lesz?
– Nem tudhatom, a sors mit tartogat számomra, ám pillanatnyilag nem látok erre reális esélyt. Még akkor sem, ha fontos nekem a magyar futball. Ha nem is tartozom a Puskás Akadémia vezetőségéhez, a család tagjának érzem magam. Sokat kaptam Magyarországtól, a magam módján szeretném ezt visszaadni. Az eszéki tervek nagyszabásúak, ha a Pampas 2020 néven futó projektet befejezzük, egy csodás futballközpontot vallhatunk majd a magunkénak. A tehetségek, köztük a horvátországi magyar kisebbséghez tartozó gyerekek kiváló körülmények között fejlődhetnek, minden adva lesz nekik ahhoz, hogy ne a televízió előtt üljenek, vagy az okostelefonjaikat nyomkodják naphosszat. Zágrábtól keletre, Belgrádról nyugatra, Szarajevótól északra és Szekszárdtól délre nincs még egy akkora klub, mint az NK Osijek. Ezt mindenkinek ki kell használnia.