Copa América: a kiégéstől félti csatárát a Werder Bremen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.02.13. 12:01
null
A Werder már tájékoztatta a japán szövetséget Oszakóval kapcsolatban (Fotó: AFP)
A Werder Bremen nem fogja elengedni a nyári Copa Americára japán válogatott labdarúgóját, Oszako Juját. A Bundesligában jelenleg tizedik helyezett klub vezetősége attól tart, hogy a 28 éves támadó a fokozott igénybevételtől kiég.

 

 

Oszako tavaly játszott az oroszországi világbajnokságon, januárban részt vett az Ázsia-kupán, így nyáron – mivel a japán csapat meghívottként ott lesz a június 14-én kezdődő dél-amerikai kontinenstornán, Brazíliában – rövid időn belül a harmadik komoly megméretésén szerepelne klubkötelezettsége mellett.

A világbajnokságon a japánok nyolcaddöntősök voltak, az Ázsia-kupán pedig döntőt játszottak, előbbi tornán egy, utóbbin négy gólt szerzett Oszako.

„Aggaszt bennünket, hogy miközben eléggé fitt volt ahhoz, hogy az elődöntőben és a döntőben is pályára lépjen, nálunk még nem tudott játszani, amióta visszatért – fogalmazott közleményben Frank Baumann sportigazgató. – Természetesen nem vagyunk boldogok a jelenlegi helyzettől” – tette hozzá.

A brémaiak már tájékoztatták is a japán szövetséget a döntésükről. „A japán szövetség és a Werder Bremen sem szeretné, ha az egyik legjobb japán játékos kiégne” – indokolt Baumann.

 

Legfrissebb hírek

Izomsérüléssel küzd a Werder Bremen csatára

Német labdarúgás
2025.02.27. 11:26

Meglepetés a Német Kupában, a harmadosztályú Bielefeld kiejtette a Werdert

Német labdarúgás
2025.02.25. 22:43

Sorozatban negyedszer nyert a Freiburg, ezúttal öt gólt szerezve

Német labdarúgás
2025.02.21. 22:25

Könnyedén nyert a Frankfurt; ritka lassú lövéssel fordított a Hoffenheim, Gift Orban is betalált

Német labdarúgás
2025.02.16. 19:30

Bundesliga: a vereséget nem, de a nagy pofont elkerülte Münchenben a Werder

Német labdarúgás
2025.02.07. 22:27

Werder Bremen: három piros lap, három pont

Német labdarúgás
2025.01.31. 22:39

Kétgólos hátrányból felállva ikszelt a címvédővel a Gulácsit és Orbánt is pályára küldő Leipzig, nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.01.25. 17:50

Három gól, két kiállítás, a végén stuttgarti siker Gulácsiék meccsén; hengerelt a Bayern München

Német labdarúgás
2025.01.15. 22:35
Ezek is érdekelhetik