MLS: mihamarabb 30 csapatosra bővítenék a ligát

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.19. 10:42
null
Jövőre David Beckham klubja, az Inter Miami csatlakozik az MLS-hez (Fotó: AFP)
Az amerikai labdarúgóliga (MLS) vezetősége a tervek szerint 30 csapatosra bővítené a bajnokságot – erről hivatalos közleményt adtak ki a szervezők. A ligát 2021-től 24 csapat alkotja – már ezzel is a legnépesebb első osztály lesz a világon. A 28. és a 29. klub a bejelentés szerint 200 millió dollárért cserébe válthat indulási jogot.

 

Az MLS-t 1995-ben alapították, az első idény 1996-ban tíz együttessel startolt, majd igazán a 2000-es években indult be a fejlődés.

„Az elmúlt tizenöt évben rendkívül sikeres volt a bővítés és ez nagyban hozzájárult a liga színvonalának emelkedéséhez is. Örülünk annak, hogy az észak-amerikai üzleti és közösségi vezetők is egyre nagyobb lehetőséget látnak az MLS-klubokban” – olvasható a közleményben.

Az MLS-ben jelenleg 24 gárda verseng, jövőre kettő (Inter Miami, Nashville SC), 2021-ben egy új klub (Austin FC) csatlakozik.

A bajnokság képviselői már tárgyalnak a következő két jelölttel, Sacramento és St. Louis kapcsolódhat be az MLS vérkeringésébe. Mindkettő 200 millió dolláros ajánlattal válthat indulási jogot.

Így bővült az MLS


(forrás: mlssoccer.com)

Legfrissebb hírek

Gazdag nélkül nyert a Philadelphia, Sallóiék újra kikaptak

Minden más foci
2025.03.23. 08:36

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51

Suárez és Messi góljaival jutott tovább az Inter Miami

Minden más foci
2025.03.14. 10:11

Messi nélkül, tíz emberrel is nyert a Miami

Minden más foci
2025.03.10. 08:40

Gazdagék továbbra is veretlenek, míg Sallóiék még mindig pont nélkül az MLS-ben

Légiósok
2025.03.09. 07:34

Pintér Dániel pályára lépett az Inter Miami profijaként

Légiósok
2025.03.08. 09:27

Gazdag két gólpasszt is kiosztott, könnyedén nyert a Philadelphia

Légiósok
2025.03.02. 07:25

Messi: Nem élveztem a Párizsban töltött két évet

Minden más foci
2025.03.01. 12:27
Ezek is érdekelhetik