PSG: Neymarnak még a Copa América előtt tanúskodnia kell

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.06.04. 09:58
null
Neymar bosszankodhat (Fotó AFP)
Még a Copa América előtt tanúskodnia kell egy riói bíróságon Neymarnak, a brazilok futballsztárjának.

 

A hatóságok hétfőn keresték fel a Paris Saint-Germain csatárát a hazai rendezésű kontinenstornára készülő válogatott teresopolisi edzőtáborában, és idézést adtak át neki. Ennek értelmében a jövő héten kell megjelennie tanúvallomást tenni Rio de Janeiróban.

A brazil szövetség azt kérte a hatóságoktól, hogy a 27 éves játékos meghallgatását halasszák el a jövő pénteken rajtoló Copa América utánra.

Egy fiatal nő azzal vádolta meg Neymart, hogy májusban ittasan és erőszakosan szexre kényszerítette Párizsban. A futballista visszautasította a vádat, és válaszul Instagram-oldalán részleteket tett közzé kettejük internetes csevegéséből, illetve fotókat is publikált a nőről. Ezzel a brazil rendőrség szerint megsértette annak magánszféráját, ezért kell bíróság elé állnia.

A megerőszakolás ügyében egy másik ítélőszék is vizsgálódik Sao Paulóban. A brazil válogatott – amely 2007 óta nem nyert Copát – az idei kiírás egyik favoritjaként a jövő pénteki nyitó mérkőzésen Bolíviával találkozik, majd Venezuelával és Peruval csap össze csoportjában.

Legfrissebb hírek

Dembélé a francia klasszikuson is gólt rúgott, a PSG legyőzte a Marseille-t

Francia labdarúgás
2025.03.16. 22:49

Ígéretes irányban a fenntarthatóság felé – Football Benchmark-elemzés a PSG-ről és az Interről

Képes Sport
2025.03.15. 11:42

Neymar sérülés miatt kikerült a brazil keretből

Minden más foci
2025.03.15. 11:03

Dupla Tízes: borzalmas szabály vagy felesleges hiszti? Bajnokok Ligája-kibeszélő  

Bajnokok Ligája
2025.03.13. 16:54

Szalah Gerrardot, Yamal Draxlert érte be, Kane közelít Beckhamhez – BL-statisztikák

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:40

„A Liverpool erős kezdésének kulcsa volt” – így látták Szoboszlai PSG elleni teljesítményét a helyi lapok

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 09:57

„Megszelídítették az Anfieldet”; „A PSG egyszerűen túl jó volt” – lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 08:11

Arne Slot: Mi, hollandok tudjuk, hogyan kell elveszíteni egy tizenegyespárbajt...

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 00:37
Ezek is érdekelhetik