Red Bull Neymar Jr's Five: így készül a magyar csapat a brazilok elleni nyolcaddöntőre

BORBÉLY LÁSZLÓ (Guarujá)BORBÉLY LÁSZLÓ (Guarujá)
Vágólapra másolva!
2019.07.13. 02:15
null
Az ellenfél játékának tanulmányozásával készülnek a mieink a nyolcaddöntőre
A magyar színeket képviselő Zsírkréták a pénteki csoportelsőségüket követően a szombati kieséses szakaszban elsőként a világdöntőnek otthont adó Brazília legjobbjaival találkozhatnak.

 

Mind a két csapat megnyerte saját csoportját pénteken – igaz, a házigazdának eggyel kevesebb meccset kellett játszania, hiszen a mieinkkel ellentétben négyes csoportban szerepelt. Nem is kezdtek rosszul a dél-amerikaiak, az úgynevezett Globális csapat (ide a világ minden tájáról érkeztek a leginkább kiemelkedő játékosok) ellen 5:1-re nyertek, de Nigériától 5:0-ra kikaptak – egy korai védelmi hiba után kerültek hátrányba (ez ugyebár emberhátrányt is jelent a tornán), ezt pedig az afrikai csapat alaposan megbüntette. A Globális csapat Nigéria elleni sima (5:0) győzelme miatt viszont még ez a vereség is belefért, Kenya kiütésével végül meglett a csoportelsőség (5:0).



A szintén csoportgyőztes magyar csapat az ellenfél kilétének megismerése után tanulmányozni kezdte leendő ellenfele lehetséges gyengébb pontjait, és bár a brazil csapat játékosai kétségtelenül technikásnak tűnnek, a mérkőzések visszanézése alapján úgy tűnik, hogy a védekezésben akadhatnak hiányosságok, amelyeket remélhetőleg a mieink ki is tudnak majd használni a nyolcaddöntőben.

Legfrissebb hírek

Micsoda izgalmak, micsoda meccs! A spanyolok tizenegyesekkel jutottak be az NL-elődöntőbe

Minden más foci
2025.03.23. 23:39

Dean Huijsen: amszterdami fiatalemberként a hollandok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 09:16

Luxemburg Svédországot, Haiti Azerbajdzsánt verte meg felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.22. 20:49

Az utolsó pillanatokban csúszott ki Hollandia kezéből a győzelem

Minden más foci
2025.03.20. 22:43

Vb 2026: Uganda legyőzésével menetel a történelmi kijutás felé Mozambik válogatottja

Foci vb 2026
2025.03.20. 16:18

Neymar sérülés miatt kikerült a brazil keretből

Minden más foci
2025.03.15. 11:03

Másfél év után Neymar visszatér a brazil válogatottba

Minden más foci
2025.03.06. 16:34

Váratlan ország lett erős jelentkező a 2036-os olimpiára

Egyéb egyéni
2025.03.04. 17:17
Ezek is érdekelhetik